benyóblog

Szilveszter

2010. január 01. 14:32 - benyó

A Szilveszter az óév utolsó napja, olyan, mint a Mikulás-ünnep: az aznapi névnapról lett elnevezve, valamint nem létezik. Valóban, a Szilveszter egy nem létező ünnep, legalábbis nem olyan értelemben van jelen életünkben, mint anno: értékét, értelmét vesztette. Mára professzionális üzleti vállalkozássá vált.

 Szilveszter anno
Gondoljunk bele, mi volt a Szilveszter szerepe korábban. Óévbúcsúztató nap volt, mely lehetőséget adott a tavalyi év összegzésére, valamint az újévre vonatkozó tervek előterjesztésére. A huszadik században már óévbúcsúztató önnepélyeket, bálokat tartottak (pl. máig van 31-én Operabál), szüleink/nagyszüleink pedig házibulikat szerveztek. Láthatjuk, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább "elüzletiesedett" a Szilveszter, a partykról, csillogásról kezdett szólni.
Anyám a minap szemrehányást tett, hogy miként lehet az, hogy a mai fiatalok egy része elfordul a szilveszteri bulizás lehetőségétől, nekik természetes volt anno, hogy ilyenkor házibuliba, táncházba mentek. Az egyik tényező, hogy akkoriban nem lehetett minden áldott este partyzni, mert másak voltak a normák és kevesebb szórakozóhely volt, ráadásul rövidebb nyitvatartással. A másik ok pedig éppen az, amiről írok: az "elüzletiesedés" elleni tiltakozásként is föl lehet fogni.

Szilveszter = pénz
Ki mindenkinek érdeke, hogy a Szilveszterből minél nagyszabásúbb bulit csináljanak? Szinte a fél országnak és külföldnek egyaránt. Vegyük például a tűzijátékokat. A tűzijátékgyártók hatalmas bevételekhez jutnak ilyenkor, hisz ez az év egyetlen időszaka, amikor legálisan vásárolhat a lakosság pirotechnikai eszközöket. Pénz az államnak is, hiszen megbírságolhatja a szabályszegőket (pl. 31-e este hat előtt lődöz rakétákat), valamint folynak be az államkasszába a megvásárolt termékek (virsli, pezsgő, tűzijáték) után az adóforintok. Kaszálnak a pezsgőgyártók, a virslit akciósan kínáló hipermarketek (ha már ott a vevő, úgyis vesz valamit a virsli mellett), de a legnagyobbat talán a szórakozóhelyek fenntartói, akik a belépti díjakból egy évig nyaralhatnának a Baleár-szigeteken.

Boldogság vezényszóra
A szórakozóhelyek is azért csábítják a népeket (persze a pénz mellett), mert afféle alaptörvénnyé vált, hogy Szilveszterkor boldognak kell lenni, ezt pedig csak egy jóféle partyzással - és berúgással - lehet elérni. Sokan ezt az állítólagos "törvényt" utasítják el, amikor inkább otthon maradnak. Csakhogy otthon is az ember vagy leül a tv elé (amiben főleg szórakoztató műsorok mennek), vagy leül társasozni (aminek meg úgyis veszekedés lesz a vége). Úgyhogy szabadságunkat úgy őrizhetjük meg leginkább, hogy lefekszünk aludni és tudomást sem veszünk a körülöttünk lévő "ünnepről". (Megjegyzés: a struccpolitika közel sem mindig célravezető, itt is csak személyes szabadságunk megőrzése érdekében használandó)

Ráadás: babonák
A Szilveszter körül több babona is kialakult, amiket én személy szerint elvből hülyeségnek tartok és elutasítok, de azért megemlítem ezeket. Szokás ilyenkor szerencsepénzt ajándékozni, amin négylevelű lóhere és malac látható. Célja: legyen szerencsénk és "malacunk" az újévben. A malac szánalmas megjelenési formáját láthattuk 2009-ben az RTL Klub Híradójában: minden hírben felbukkant egy-egy malacnak öltözött jómadár. Hát gratulálok. Újévi szokás még, hogy lencsét vagy pikkelyes halat esznek az emberek. Célja: sok pénzünk legyen az új esztendőben.

Láthattuk, mennyi álszentség, pénzsóvárság és hülyeség húzódik meg a Szilveszter álnév mögött. Javaslat: töröljük el!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr604878606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása