benyóblog

Brzezinski: A huszonegyedik század viharosabb lehet a huszadiknál

2013. április 22. 15:15 - Földi Bence

PF__5640_br3.JPG

2013. április 18. és 20. között rendezték Közép-Európa legnagyobb kül- és biztonságpolitikai fórumát, a GLOBSEC-et, ahol több mint hatvan országból több mint ezer vendég vett részt. A nyolc évvel ezelőtt a Szlovák Atlanti Bizottság által útjára indított kezdeményezésből mára az egyik legjelentősebb ilyen konferenciává vált, ahol a térség vezető politikusai, tanácsadói és tudományos szakemberei vesznek részt. Ez idén sem történt másként: Jimmy Carter amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, a lengyel Zbigniew Brzezinski is tiszteletét tette a fórumon, ahol beszédet is mondott, majd azt követően sajtótájékoztatón is kifejtette nézeteit. [...]

Brzezinski szót ejtett a geopolitikai világrendről is. Úgy véli, hogy a XX. századdal ellentétben – amikor egyetlen ambiciózus állam globális hegemóniára törhetett – a jelenlegi – politikailag mozgásban lévő, részeiben egymásba kapcsolódó és mind inkább zsúfolt világunkban – egyetlen ország részéről a Föld egészére kiterjedő hegemónia már nem teremthető meg. „A XXI. században a legnagyobb veszedelmet nem a zsarnokság egyeduralma, hanem a globális káosz egyeduralma jelenti” – mondta Brzezinski. Hozzátette: „még nem teljesen látható, de a horizonton egyre inkább körvonalazódik annak a kockázata, hogy a XXI. század még a XX. századnál is viharosabb lesz”.

Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen arányban állnak a külpolitikai döntésekben a racionálisan megfontolt avagy érzelem vezérelte cselekedetek, így válaszolt: „Gondoljon saját életére. Élete hány százalékban az Ön által meghozott racionális döntések eredménye? És milyen mértékben mellékterméke azon körülményeknek, amik nem állnak irányítása alatt, melyek lehetnek talán jó vagy éppen rossz körülmények az Ön tekintetében? Ha sikerül megválaszolnia kérdésemet, árulja el nekem az arányt, és én alkalmazni fogom azt a nemzetközi politikára is. De ebben a pillanatban, ezt a számítást nem végezhetem el”.

Tudósításom a Mandineren ITT olvasható tovább. >>

Zbigniew Brzezinski előadása a GLOBSEC-en:

04 GLOBSEC KEYNOTE - ZBIGNIEW BRZEZINSKI, MARTIN BÚTORA from SAC / CEA/ CEPI on Vimeo.

Itt pedig Zbigniew Brzezinski sajtótájékoztatóját lehet meghallgatni (saját hangfelvétel):

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr795240938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása