benyóblog

Már azt hittük, Szijjártó elérte a mélypontot. De nem.

2015. január 26. 21:14 - Földi Bence

szijjarto-frizura.jpg

Szétvert Külügyminisztérium, béna firzura, kornyikálás. Szavazzon, Ön szerint méltó külügyminisztere Szijjártó Péter Magyarországnak?

Nincs még egy országnak olyan külügyi- és külgazdasági minisztere, mint Magyarországnak. Orbán Viktor 2010-óta tartó második regnálásának harmadik külügyminisztere lecserélt egy rakat nagykövetet, bepakolt egy rakat inkompetens embert a külügybe, akik Martonyi Jánost már amerikai ügynöknek aposztrofálják. Pedig az egykori ügynök egy fokkal hozzáértőbb ember volt Szijjártónál...

A külügyben a lojalitás lett a fontos, nem a hozzáértés, ennek megfelelően a Dunakeszi Kinizsi futsalosaival pakolta tele a minisztériumot, amelynek felsővezetésében már csak egyetlen valódi diplomata akad. Ehhez társul, hogy nem tud öltözködni, kommunkálni és még a frizurája is béna. Mindez méltatlan az ország egyik legfontosabb minisztériumához, amelyet olyan emberek vezettek korábban, mint Andrássy Gyula, Bánffy Miklós vagy Jeszenszky Géza.

Ehhez még csapjuk hozzá az alábbi, ATV által előtúrt, 2008-as videót, amelyben a NévShowrban énekelte a Republic Szállj el, kismadár című slágerét. (Update: az ATV YouTube-járól törölték a videót, de más megőrizte.)

Azt amúgy tudta, hogy a külügyminiszter kedvenc bandája a Neoton? Ebből a 2006-os Szijjártó-interjúból kiderül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr557113159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása