Ígértem, hogy folytatni fogom az Indiáról szóló posztomat és igyekszem sorozattá bővíteni. Igaz, jelenlegi témám, Kasmír, földrajzi elhelyezkedését illetően csak részben tartozik Indiához, Dzsammu nevű része jelenleg Pakisztán fennhatósága alá tartozik. Hogy miként alakult ez így? Hogy mi a helyzet jelenleg a kettészakított területen? Ebből a posztból kiderül.

A régió először egy irodalmi mű kapcsán fogott meg: Salman Rushdie indiai származású brit író Sálímár bohóc című regényének egy része ugyanis Kasmírban játszódik. Az embereket és a tájat is csodálatosnak írja le, annyira idillinek, hogy az már-már utópisztikus. Ebbe az idillbe azonban belerondít a történelem: az első kasmíri háború.

1947-ben eljött a milliók által várt pillanat India történetében: a domínium elnyerte függetlenségét, egyúttal fel is osztották három részre, vallási határok mentén. Így jött létre a mai Pakisztán és Bangladesh (Melyek eredetileg Nyugat- és Kelet-Pakisztán néven együtt váltak függetlenné, ám 1971-ben egy háborút követően Bangladesh függetlenné tudott válni Pakisztántól). Ugyanekkor kiáltották ki az Indiai Köztársaság létrejöttét is. A pakisztánok nagy többsége iszlám vallású volt, Indiában pedig hinduk éltek, több milliós muzulmán kisebbséggel egyetemben.

Azonban volt egy terület, melynek birtoklása kapcsán konfliktus alakult ki a két szomszéd között: Kasmír. Ekkoriban a tartomány lakosságának jelentős része muszlim volt, míg a vezető réteg hindu. Ezért aztán nem meglepő módon hatalmas nyomás nehezedett rá mind Pakisztán, mind India részéről, hogy hozzájuk csatlakozzon. A kasmíri maharadzsa, Hari Singh az utolsó pillanatig húzta a döntést, aminek hatására a szervezetlen és törzsi milíciákkal kiegészülő pakisztáni hadsereg megszállta Kasmírt.

 Hari Singh (1895-1961), Kasmír maharadzsája

Hari Singh emiatt döntött úgy, hogy egyezkedni kezd Dzsaváharlál Nehruval, s megbeszéléseik eredményeként a maharadzsa levelet írt Lord Mountbattenhez (aki a felosztásról szóló tervet készítette), melynek értelmében Indiához csatlakoznak. Pakisztán máig nem ismeri el a csatlakozás jogosságát, hiszen a muzulmán lakosság aránya miatt Kasmírnak hozzájuk kellett volna kerülnie.

A háborúban a pakisztáni törzsi alakulatok voltak a legsikeresebb egységek, gyors előretörésüket végül az indiai légierő állította meg, s a frontvonalak megmerevedtek. A tűzszüneti megállapodást 1948. december 31-én kötötték meg. Egy 1949. január 5-én elfogadott ENSZ-határozat pedig előírta Pakisztán számára, hogy vissza kell vonnia hadseregét a határ túloldalára, míg India rendfenntartás céljából fenntarthat egy kisebb egységet Kasmír területén.

A harcok folyományaként Pakisztán megszerezte a terület kétötödét, míg Indiáé maradtak a legtermékenyebb és legsűrűbben lakott területek.

A területre azonban nem köszöntött be a béke, hiszen 1962-ben India Kínával vívott egy kisebb háborút, melynek eredményeként a kasmíri Aksai Chin tartomány Kínához került.

Az indo-pakisztáni háborúk újabb felvonása 1965-ben jött el, ekkor a harcok 5 héten át tartottak, s több ezer áldozatot követelt mindkét oldalon.

Igaz, hogy a két háború között folyamatosan zajlottak határvillongások a térségben, de egy 1965. áprilisi harc, mely eredetileg a határőrök összecsapásaként indult, azt eredményezte, hogy mindkét ország mozgósította reguláris hadseregét.

1965 nyarán Harold Wilson brit miniszterelnök rávette a feleket, hogy tárgyalóasztalnál vessenek véget a konfliktusnak. A tárgyalások eredményeként a Pakisztán által követelt 3500 négyzetkilométernyi terület tizede, 350 négyzetkilométer került az iszlám köztársasághoz. Ám ezzel nem elégedtek meg, így a harcok kiújultak, s váltakozó sikerrel folytak.

Szeptember 22-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban szólította fel a feleket a harcok beszüntetésére, másnap meg is kötötték a tűzszünetet a Szovjetunióbeli Taskentben (ma Üzbegisztán), melynek értelmében 1966 februárjára visszavonják csapataikat a háború előtti határok mögé.

A háborút követően mindkét fél jelentősen növelte hadi kiadásait, s 1971-ben ismét háborúba keveredtek Bangladesh függetlensége kapcsán.

A harcok 1984-ben élénkültek meg ismét a régióban, amikor India és Pakisztán egyaránt a Siachen gleccser megszerzésére törekedett. A gleccser Kasmír egyik vitatott régiójában található, így mindkét állam magának követelte. A konfliktust akkoriban a "világ eddigi legnagyobb tengerszint feletti magasságban" lezajlott fegyveres összecsapásnak nevezték, ami helytállónak is bizonyul, ha csak azt nézzük, hogy a frontvonalak közel 7000 méteres magasságban húzódtak.

Harcosok a Siachen-gleccseren

A konfliktus az indiai hadsereg Meghdoot nevű hadműveletével kezdődött, s India el is foglalta a gleccser kétharmadát. A háború lényegében csak egy verseny volt, hogy ki foglalja el a stratégiailag fontos (Pakisztán és Kína közti kereskedelmi utak mentén húzódó) hegycsúcsokat és hágókat, s ez Indiának sikerült hamarabb (méghozzá napokkal előzték meg Pakisztánt, főleg a légi támogatásuknak köszönhetően).

A siacheni konfliktus után 15 évvel ismét harcokba torkollott a konfliktus az instabil területen, Kasmír Kargil nevű körzetében. A harcok fő oka az volt, hogy igen nagy létszámban szivárogtak át az akkoriban majdnem ötven éve ideiglenes határon pakisztáni támogatással rendelkező gerillák.

A háború azért is váltott ki nagy nemzetközi figyelmet, mert ez volt az első háború a két ország között azóta, hogy mindketten atomhatalmakká váltak.

Az indiai hadsereg a pakisztáni behatolásra kétszázezer katona mozgósításával válaszolt. A gerillákat továbbra is támogatta Pakisztán a tüzérsége és radarrendszere révén. Mindenesetre az indiai túlerő, az indiai légierő bevetése miatt egy hónap alatt kiszorultak a gerillák Kasmírból. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy Pakisztán nem akarta reguláris csapatait is bevetni. Később kitudódott, hogy azért, mert korlátozott nukleáris támadásra készült India ellen. 1999. július 4-én, Washingtonban megkötött egyezmény értelmében Pakisztánnak ki kellett vonnia milíciáit Kasmírból, azonban egyes iszlamista csoportok egységbe tömörültek (Egységes Dzsihád Tanács) és a harc folytatása mellett döntöttek.

A konfliktus következményeként Indiában erősödött a nacionalizmus és a nemzeti büszkeség érzése, növekedett az indiai tőzsde-index. Az amúgy is gyengén muzsikáló pakisztáni gazdaságot viszont érzékenyen érintette a vesztes háború.

A máig utolsó háború óta is folyamatosan zajlanak kisebb harcok a térségben, melyekben közvetve részt vesz a pakisztáni és indiai hírszerzés, hadsereg és lényegét tekintve mindkét kormány is.

Mostanában ismét forrósodik a hangulat Kasmírban, melyen továbbra is három ország osztozik: Indiáé Dzsammu, a Kasmír-völgy, Ladakh és a Siachen-gleccser; Pakisztáné Muzzafarabad, Gilgit és Baltistan nevű északi területek; Kínáé pedig Aksai Chin.

Lassan három hónapja folyamatos tüntetések zajlanak a régióban, ahol Kasmír Indiától való függetlenedését követelik, főként diákok. A tüntetéssorozat már kb. 100 halálos áldozatot követelt, mivel az indiai hadsereg - tömegoszlatás gyanánt - többször is a tömegbe lőtt.

 A tüntetéseken használt szórólap

„Az erőszakos éveknek véget kellene érniük. Ez az erőszak senki javát nem szolgálja. (...) Minden olyan személlyel és csoporttal készen állunk a tárgyalásra, amelyek lemondanak az erőszakról” - mondta Manmohan Szingh miniszterelnök, aki India függetlenségének 63. évfordulóján tartott beszédet a kasmíri Szrinagar városában.

 Szingh elnök szrinagari beszéde közben

Nem csoda, hogy az elnök minden mondatában szerepel az erőszak szó, hiszen június óta több tucatnyian vesztették életüket a kasmíri tüntetéseken, amik azután váltak hevesebbé, hogy a nyár elején egy könnygázgránát halálosan megsebesített egy 17 éves fiatalembert.

Két évvel ezelőtt a kasmíriak még optimistán tekintettek a jövőbe, hiszen megválasztották a kasmíri Obamát, Omar Abdullahot az állam főminiszterének. Ám az iránta érzett bizalom is elfogyott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a függetlenség napi ünnepség során egy rendőr "Szabadságot akarunk!" felkiáltás kíséretében próbálta cipőjével megdobni a politikust.

Az indiai kormány rendszerint Pakisztánt gyanúsítja a feszültség szításával, amit azzal érnek el, hogy támogatják a szélsőségeseket, többek közt fegyvereket is adnak nekik. Ám most a helyzet nem ilyen egyszerű, mivel nem csak tanulatlan iszlamista fiatalok menetelnek békésen (vagy dobálják kövekkel az indiai rendőröket), hanem a diplomás és jó állással rendelkező kasmíriak is felemelik hangjukat z indiai elnyomás ellen. Elegük van többek közt a rendszeresen elrendelt kijárási tilalomból, letartóztatásokból és az életüket bonyolultabbá tévő biztonsági szabályzatokból. Mellesleg a kődobálók a Facebookon is megjelentek: Kasmíri kődobáló vagyok, Kasmíri vagyok, nem terrorista, Kasmíri vagyok, nem indiai, Igazságot akarunk az Indiai Hadsereg által meggyilkolt ártatlan kasmíri gyermekek ügyében!)

Azért sem lehet most már Pakisztánra hárítani minden felelősséget, mert a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint (melyet a Chatham House nevű londoni intézet készített) a leginkább India-elleneseknek is csak a 7%-a szeretne Pakisztánhoz tartozni, Kasmír indiai részében 80-90% azok aránya (tartománytól függően), akik a teljes függetlenséget választanák. Viszont a régóta áhított függetlenségi népszavazás nem biztos, hogy ezt az eredményt adná, mert a pakisztáni és indiai részeken élők összesített adatai azt mutatják, hogy kb. 43-44% választaná a teljes függetlenséget.

A New York Times cikke szerint egyedül a szemléletváltás változtathatja meg Kasmír helyzetét. Jelenleg ugyanis a kasmíriak kikérik maguknak, hogy indiaiak lennének, ők kasmírinak vallják magukat (szerintem joggal). Úgy gondolják, hogy ha akarnának sem válhatnának indiaivá, hiszen a kormány csak névleg tartja őket indiainak, bánásmódjuk, ahogyan a tartományt vezetik nem ezt mutatja.

 A szrinagari Pari Mahal, a Tündérek Palotája

Jómagam úgy gondolom, hogy egy esetleges népszavazás nem valószínű, hogy változást hozna a kasmíriak életében (egyrészt, mert három ország területén összehangolt választásokat, melyeken kizárható a csalás lehetősége, elég nehézkes; másrészt, ha igazak a közvélemény-kutatás adatai, akkor nem lenne eredményes a szavazás). Szerintem mind Pakisztánnak, mind pedig Indiának el kellene gondolkodni azon, hogy szinte teljes körű autonómiát adjon Kasmírnak, hogy egyáltalán ki tudják próbálni: egyedül boldogulnak-e.

GoogleBooks - Victoria Schofield: Kashmir in Conflict: India, Pakistan and The Unending War

The Times of India - Kasmírral kapcsolatos cikkek

Kashmir Observer - Ablakod Kasmírra (helyi orgánum)

Jammu-Kashmir.com - Fontos történelmi dokumentumok