benyóblog

Kossuth Lajos személyiségének szerepe politikai pályájának alakulásában

2010. október 18. 23:23 - benyó

Kossuth Lajos (1802. szeptember 19.- 1894. március 20.) mint tudjuk a 19. század egyik legfontosabb, legbefolyásosabb politikusa volt Magyarországon (még úgy is, hogy életének második felét emigrációban töltötte). Nem is ezért érdekes megvizsgálni politikai pályáját, hanem azért, hogy kiderítsük: vajon milyen mértékben befolyásolhatta azt személyisége?


Kossuth inspired by Warhol (forrás: regnumportal.hu)
Az elemzést nehezíti, hogy nem ismerjük Kossuth Lajos személyiségét pontosan, csak azokra a leírásokra hagyatkozhatunk, amiket kortársai, vagy ő maga az utókorra hagyott. Mindenesetre igyekeztem minél pontosabb képet alkotni a politikusról, az emberről.

Kossuth Lajos már ifjúkorában is maximalista személyiség volt, mindenben a legjobb akart lenni, iskoláit is kiváló eredményekkel abszolválta, majd jogi ismereteket tanult. Fiatal ügyvédként, majd megyei közgyűlési tagként egyre több fontos feladatot kapott, melyek során az ország irányításának problémái felé fordította tekintetét. Ekkoriban vált nyilvánvalóvá, hogy Kossuth politikai szerepet fog vállalni, s igen megosztó személyiség válik majd belőle, hiszen beszédeivel már ekkor az arisztokrácia ellen fordult, s jó szónoki és színészi képességei révén elnyerte a liberális nemesek szimpátiáját.

Így került Pozsonyba, három liberális nemes követeként az Országgyűlés főrendi táblájának üléseire. Ezen időszak alatt született a 3500 oldalas Országgyűlési Tudósítások című munkája, mely azt az első napjától berekesztéséig követi végig. Ténykedését ekkor már nem csak a reformellenzék soraiban követte megkülönböztetett figyelem, hanem a kormányzat is figyeltette. Már ekkor megmutatkozott, mekkora politikai stratéga: a konzervatív oldal megnyilatkozásait is szó szerint közölte, hiszen tudta, az esetleges torzítás a saját jó hírének rovására menne. Életének ez az időszaka világította meg azt, hogy Kossuth remekül bánik a nyilvánossággal, íróként az ujja köré tudja csavarni a közvélemény jelentős részét, így amikor az Országgyűlést berekesztették (1836. május 2.), már országszerte ismert volt a neve.

Kossuth tudta, hogy ez az esemény nem szabhat gátat a szabadság már pislákoló fényének, így bejelentette, hogy új lapot indít Törvényhatósági Tudósítások címmel, így az emberek továbbra is értesülhettek a politika eseményeiről, ráadásul ő is tűzközelben maradhatott. Ám Kossuth - lapjával és az ellenzéki megyék támogatásával - egyre inkább szembekerült a hatalommal: többször is megtiltották neki, hogy lapját szerkessze és kiadja, ám ő mégis folytatta, rendkívüli kockázatot vállalva ezzel. Ezzel a tettével tanúbizonyságát adta annak, hogy mennyire jó helyzetfelismerő képessége: érezte, hogy a kormányzat a reformellenzéket, az országgyűlési ifjakat próbálja rajta keresztül is megfélemlíteni. Ismét megmutatta, milyen jól bánik a közvéleménnyel: tudta, hogy az igazságtalan hatalommal való szembehelyezkedés az ellenzékiséget és a reformok szükségességét fogja népszerűsíteni.

Egyes tudósok (pl Gerő András [1]) szerint Kossuth okkal került börtönbe is (1837), hiszen ezzel a közvélemény szemében mártírrá válhatott. Mindenesetre tény, hogy népszerűsége ezzel is növekedett, s szabadulása (1840) után meg is köszönte a nemzetnek és a megyének, hogy „egy magános csekély polgár sérelmét köz nemzeti sérelem fokára emelte”. A börtönévek megacélozták Kossuthot, aki egyre inkább cselekedni akart, méghozzá mihamarabb.

Erre a legalkalmasabb terepnek újra a lapkiadást találta, így 1841-ben megalapította a Pesti Hírlapot, melyre az engedélyt abban a reményben adták meg, hogy Kossuthot megpuhította a börtön, s kész lesz kompromisszumokat kötni a cenzúrával. Ezzel szemben ő három és fél éven keresztül vívott mindennapos csatát a központi hatalommal, s 365 lapszámával jelentős mértékben formálta át a közvéleményt, mivel nem csak híreket közölt, hanem gondolkodásra késztető, valóságismeretre tanító és cselekvésre sarkalló írásokat is. Ez az időszak kulcsfontosságú Kossuth politikai pályájában, hiszen ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy a közvéleményt már nem csak használni tudja, hanem formálni, a maga javára fordítani is.

A Pesti Hírlap egyik száma (forrás: termeszetvilaga.hu)
Lapjában is használta a populizmus, hatáskeltés eszköztárát, egyes tudósok szerint a népszerűségért (pl. az említett Gerő András), mások szerint (pl. Szabad György [2]) azért, hogy szembefordulhasson a megrögzött szokásokkal, hogy felhívja a figyelmet a tarthatatlan állapotokra.

A Pesti Hírlap kapcsán keveredett vitába Széchenyi Istvánnal, melyet Gerő András szerint azzal nyert meg, hogy Széchenyit a „legnagyobb magyar”-nak nevezte, így ő lett vitájukban a szereposztó. Hiszen a politikában nem az a fontos, hogy ki a legnagyobb, hanem az, hogy ki mondja meg, ki a legnagyobb.

Széchenyi Bécs felé húzza a magyar szamarat, Kossuth a Pesti Hírlappal kezében visszatartja. Korabeli karikatúra (forrás: programok.netlap.net)
Az 1843-44-es Országgyűlésen a reformellenzék vereséget szenvedett a közteherviselés kérdésében, s '44-ben Kossuthot is eltávolították a Pesti Hírlap szerkesztői székéből és esély sem mutatkozott arra, hogy lapengedélyt kapjon. Ekkor gondolkozott el azon először, hogy szakítson a politikával, vagy tartson ki céljai mellett, s igyekezzen azokat megvalósítani. Végül utóbbi mellett döntött, hogy tehessen az országért, valamint kiállhasson reformellenzéki barátai mellett.

Kossuth gazdasági problémák felé fordult, s társadalmi szervezkedésbe fogott (Védegylet), ám próbálkozásai egy idő után kudarcot vallottak az emberek „szalmaláng”-lelkesedése miatt, viszont kedvezett számára a fokozatosan erősödő válsághangulat, mely egész Európában megjelent a negyvenes évek közepén.

1847-ben nagy szerepe volt az Ellenzéki Párt megalakításában, s az alsótáblán ő vezethette a reformellenzékieket, méghozzá a jobbágykérdést és az ország alkotmányos függetlenségét (de a Habsburgokkal való uralkodóházi kapoccsal!) téve fő témájukká. Ekkor még ellenezte a forradalom gondolatát, s azt az önkényuralmi fenyegetéstől való szabadulás legvégső eszközének tekintette. Ám Kossuth kezéből ezúttal kissé kicsúszott az irányítás, s a márciusi ifjak vezetésével 1848. március idusán Pesten is forradalom tört ki. 
 
Kossuth ekkorra már úgy érezte, hogy a forradalom segítségére lehet az országnak abban, hogy valódi változásokat csikarjon ki a bécsi kormányzattól, így elvállalta Batthyány kormányában a pénzügyminiszteri posztot, s bankjegyet adott ki, valamint elkészítette az ország első költségvetését. 1848 szabadságharcot megelőző időszakában a kormány álláspontját képviselte, tehát igyekezett megszilárdítani a forradalom eredményeit. Júliusra viszont már elkerülhetetlennek látta a honvédség felállítását, s július 11-i beszédével sikerült elérnie 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását. Szeptember 15-én javaslatára állították fel az Országos Honvédelmi Bizottmány intézményét, s a hónap végén toborzókörútra indult.

Úgy vélem, hogy személyiségét, sikeresen kialakított hírnevét és ehhez is használt képességeit ennek során tudta leginkább kamatoztatni, hiszen a köznép hallgatott a szavára, rengeteg honvédet sikerült besorozni a tevékenysége révén (a hónap legvégére 12000-en vállalták a katonai szolgálatot). 

Kossuth toborzókörútján (forrás: elib.kkf.hu)
 A Batthyány-kormány lemondása után a Honvédelmi Bizottmányé lett a végrehajtó hatalom, s ez Kossuthot választotta elnökéül, így megmutathatta, hogy képes Magyarország honvédő háborújának megszervezésére, az ellenállás és a hadsereg hátterének megteremtésére. 
 
Ekkorra személyi kultusza a nép körében igen elterjedtté vált, már ekkor népdalokban énekelték meg, s ő rá is erősített erre az országvezető atyai szerepre: saját kezével jegyezte le a Függetlenségi Nyilatkozat sorait, melynek elfogadása során színészi képességeit is megcsillogtathatta (a zárt ülésen elutasították a nyilatkozatot, ám a nyílt ülésen [melyen a köznép is részt vett] a megtörten, betegen megjelenő Kossuth szájából elhangzott szöveget közfelkiáltással fogadták el). Ugyanekkor (1849. április 14.) mondják ki a Habsburg-ház trónfosztását, s öt nappal később Kossuthot is kormányzó-elnökké választják. A miniszterelnök az a Szemere Bertalan lett, akivel már korábban is akadtak nézeteltérései, s utóbbi elnöksége alatt többször is felajánlotta lemondását, ám Kossuth mindig maradásra tudta bírni.

A szabadságharc bukásáig lényegében diktátori hatalmat tudott gyakorolni, anélkül, hogy annak nevezték volna. Mindezt a nép és a hadsereg áldásával, hiszen korábbi cselekedetei alapján már olyan népszerűvé vált, hogy az ország benne látta Megváltóját [3]. Kossuth érezte is ezt a fajta elvárást, s kibújnia alóla lehetetlennek tűnt. Helyzete fokozatosan kezdett romlani, hiszen a hadsereg sorra vesztette el csatáit az orosz intervenciós csapatok és az osztrákok ellen.

Ekkoriban keveredett éles vitába Görgey Artúrral, a hadsereg egyik tábornokával, aki a Szemere-kormány hadügyminisztere is volt. Bár Görgey jobban értett a hadvezetéshez, Kossuth mégis beleszólt a csapatok mozgatásába, ráadásul Dembinskit nevezte ki a fővezéri posztra, aki koránt sem volt olyan tehetséges stratéga, mint Görgey. A kapkodó Kossuth csak az utolsó pillanatban adta át a katonai és politikai főhatalmat Görgeynek, s ez a húzása hosszú távon gyümölcsözőnek bizonyult: a fegyverletételt már a diktátornak kinevezett Görgeynek kellett bejelentenie, így Kossuth keze lényegében tiszta maradt. Nem csoda, hogy később (a szeptemberi vidini levelében) árulónak nevezte a hadvezért (amivel hátráltatta Görgey szerepének helyes megítélését vagy 150 évig), holott ő maga nem vállalta a politikai felelősséget (nem úgy, mint pl. Batthyány): augusztus 17-én Orsovánál hagyta el Magyarország területét, ahová soha többé nem tért vissza élve.

Görgey Artúr (forrás: mult-kor.hu)
Kossuth az emigrációban jó kapcsolatot ápolt többek közt Giuseppe Mazzinival is, s folyton azon munkálkodott, hogy támogatókat és pénzt gyűjtsön egy újabb szabadságharc kirobbantásához. Ennek kapcsán jutott el például Amerikába (1851-52), ahol hatalmas tisztelet övezte minden lépését, s afféle Kossuth-kultusz ott is kialakult (szobra van például a Capitoliumban [4], ami nagy megtiszteltetés, rajta kívül csak Raoul Wallenbergnek van még ott külföldiként mellszobra).

Kossuth fogadása az Egyesült Államokban (forrás: teroses.atw.hu)
Ám külföldről írott szavai itthon egyre kisebb visszhangot váltottak ki, s végül Deák Ferenc vezetésével az ország kiegyezett az osztrákokkal, amit Kossuth elítélt, s a később Cassandra-levélnek nevezett írásában megjósolta, hogy „A közös államiság végveszélybe sodorja Magyarországot”.

Levelével, s azzal, hogy makacsul kitartott elvei mellett, csak azt érte el, hogy még jobban elszigetelődött, s csak az ellenzékiek hallgattak rá, hogy felhasználhassák szavait önnön céljaik eléréséhez. Ám a Kossuth-kultusz tovább élt, Cegléd város követeket menesztett hozzá Torinóba, hogy térjen haza, s legyen a város képviselője az Országgyűlésben. Kossuth elutasította az ajánlatot.

A turini remete. Korabeli dagerrotípia (forrás: vmek.oszk.hu)
1889-ben egy kormányrendelet miatt állampolgárságát is elveszítette, ami ismét csak kultuszát erősítette, hiszen a Ferenc József által korábban távollétében felakasztott politikus ismét a közvélemény egyik központi témáját szolgáltatta.

1894-ben, hosszas betegeskedés után influenzában hunyt el az olaszországi Torinóban, s a valaha volt egyik legelhivatottabb magyar államférfi temetésére közel félmilliós tömeg látogatott ki a Kerepesi úti temetőbe.

Kossuth temetési menete (forrás: mek.niif.hu)
Úgy vélem, hogy hosszú politikai pályája során személyiségének markáns jegyei (maximalizmus, elhivatottság, makacsság, jó beszéd- és íráskészség, közvélemény formáló erő) nagyban hatottak nem csak cselekedeteire, hanem az ország későbbi sorsára is. Így válhatott belőle Magyarország egyik legnagyobb hatású és az egyik, ha nem a legszélesebb körben tisztelt és elismert politikusa.

EXTRA:
Kossuth hangja

_________________
Jegyzetek
[1]  GERŐ András: A nemzet apja, „Isten második fia” - Kossuth és kultusza, in: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetéből. Budapest, ELTE-PolgArt, 2004. p. 53-73.
[2]  SZABAD György: Kossuth politikai pályája (http://mek.niif.hu/04800/04881/html/szabadkpp0005.html) Letöltve: 2010. október 17.
[3]  PELYACH István: Kossuth Lajos – Életrajz és válogatás. Budapest, Press Publica, 2005, p. 56.
[4]  Megkoszorúzták Kossuth szobrát a Capitoliumban. (http://hvg.hu/vilag/20100317_kossuth_capitolium) Letöltve: 2010. október 18.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr74878627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.