benyóblog

Roger Scruton az angol jogról

2011. május 25. 20:49 - benyó

Ismét egy beadandómat teszem közkinccsé, mely Roger Scruton: Anglia, egy eltűnő ideál című kötetéből az egyik fejezet (Az angol jog) összefoglalása. Az írás a Modern politikai ideológiák 1. című szemináriumomra készült. Fogadjátok szeretettel.

Forrás: konzervatorium.blog.hu

Az angol jog. In: Roger Scruton: Anglia, egy eltűnő ideál, Typotex Kiadó, Budapest, 2004, pp. 91-107

Roger Scruton a fenti tanulmányában az angol jog természetéről értekezik. Bevezetőjében az angol jog kialakulásának egyik lehetséges forgatókönyvét vázolja, miszerint az angolszászok és az Angliában élő skandináv törzsek közti gyakori nézeteltéréseket gyakran bíróság elé vitték. Ezáltal a bíróságok és szokások nagyobb jelentőséggel bírtak a királyi rendeleteknél. Később a király által szentesített törvénykönyvekben is a szokásokat gyűjtötték össze. Eleinte az angol parlamentet is egyfajta bíróságnak tekintették, ami olyan ügyekben döntene, melyeket helyi szinten nem sikerült megoldani. Ezt persze kifogásolta a parlament.
A common law olyan törvény, mely jogszokásokon és bírói döntéseken alapul, érvényes az egész országra, tehát független a helyi szokásoktól. Jelentős része íratlan. Esetjognak is nevezik, mivel egyes jogesetekben született döntések képezik az alapját (vannak, akik emiatt bírák által alkotott jognak nevezik, de Scruton szerint ez téves értelmezés).
A common law kb. 1150 körül alakult ki, ám csak a Tudorok korában vált oly erőssé, hogy szembe tudjon szállni olyanokkal, akik nem akarták alávetni magukat az ítéleteknek.
Az idők során kialakult jogrendszer meglehetősen egyszerű, s a természetes igazságosság paradigmáján alapul, emellett elkülöníti Angliát (és gyarmatait) minden más országtól. Scruton szerint ez a felfogás kezd háttérbe szorulni az európai integráció károsnak tekinthető következményei miatt: az Európai Bizottság határozatait, az európai bíróságok átpolitizált határozatait, valamint nem utolsó sorban a központi kormányt okolja ezért. Mindazonáltal mind a mai napig él a törekvés, hogy a jog az egyedi jogesetekkel foglalkozzon, s a hatalmi érdekektől függetlenül döntsön. E szerint a maxima szerint (mely Scruton szerint erősebben jelen volt az angol közgondolkodásban, mint az angol államegyház) a hatalom és a valódi tekintély nem feltétlenül esik egybe.
A common law alapja a stare decisis doktrínája. Eszerint az egyedi döntések nem változtathatók meg, viszont precedenssé válhatnak, hogyha olyan esettel állunk szemben, amelyhez hasonlított a korábbi jogeset (sőt, ilyen esetben kötelező követni a korábbi jogesetnél hozott határozatot).
Az angol igazságszolgáltatásban a magasabb rendű bíróság döntései kötelező érvényűek az alacsonyabb rendű bíróságok számára. A legfelsőbb bírósági szerepkörben feltűnő Lordok Háza viszont 1966-ban arra a döntésre jutott, hogy joga van saját döntéseit figyelmen kívül hagyni, tehát bármely fokú bíróság döntését felülbírálhatja. Azaz egyetlen bírósági ítélet sem tekinthető mindenkire nézve örök érvényűnek.

A Lordok Háza (forrás: britannica.com)
Ahhoz, hogy egy bíró el tudja dönteni, alkalmazható-e valamely precedens, először meg kell vizsgálnia, hogy mi az általa vizsgált esetben a ratio decidendi, azaz a döntés alapja. Scruton itt hangsúlyozza a római jogon alapuló kontinentális jogrendszer és az angolszász jog közötti különbséget: míg a csatornán túl általános törvényeket kívánnak egyes jogeseteknél érvényesíteni, addig a Brit-szigeteken „igazságot” mindig egyes esetekben tesznek. Mint írja, a polgári jog területén „az angol jogrend kiváltképp jeleskedik” (pp. 93).
Amikor valaki panaszt tesz a szomszédja ellen, lényegében jogorvoslatot kér. Van rá esély, hogy hasonló jogállást még sohasem vizsgáltak, s a bírót semmilyen precedens nem segíti döntése meghozatalában, ettől függetlenül még tud helyes döntést hozni. Scruton példaként említi az 1865-ös Rylands vs. Fletcher jogesetet, melyben a Court of Exchequer Chamber, a legfőbb közigazgatási és pénzügyi bíróság döntött. Blackburn bíró az ítéletét azzal a kitétellel támasztotta alá, hogy a meghozott szabályozás „elvi alapon igazságosnak tűnik” (uo.). A törvény előtte nem létezett, tehát – kontinentális értelmezés szerint - lényegében törvényalkotó szerepkörben lépett fel Blackburn bíró. Ám Scruton cáfolja ezt, mert a bírósági határozat az alábbi módon kezdődik: „Úgy véljük, a törvény igaz előírása…” (pp. 94), azaz Blackburn bíró sem úgy gondolta, hogy új törvényt alkot, hanem csak felfedezte azt.
A common law alapja tehát az a meggyőződés, hogy minden esetben létezik egy törvény, amelyet alkalmazni lehet és kell, s amelynek helyes alkalmazása jogorvoslatot nyújt a felperesnek, s megbünteti a károkozót. A bíró dolga pedig, hogy megtalálja, felfedezze ezt az eldugott törvényt. A common law meghatározó lépése tehát nem a törvényalkotás, hanem a torvények felfedezése, s a felfedezett törvény a konfliktus megoldásának a kulcsa.
A jogot Angliában mindenki önmagára nézve is kötelező érvényűnek tekintette, s így a jog a társadalmi reformok rugalmas (a parlamentnél mindenképp rugalmasabb) eszközévé vált.
Scruton fontosnak tartja, hogy kiemeljen még egy common law-ra jellemző vonást. Mint korábban említette, a végső hivatkozási alap az egyedi eset, melynek ratio decidendi-je csak körültekintő vizsgálatot követően állapítható meg. Ebből következik, hogy az angol jogi gondolkodás mindig konkrét maradt, sohasem távolodott el az emberi élettől, vagy az emberi konfliktusoktól. Ezzel általában a bírák is tisztában voltak, hiszen ítéletük alátámasztásánál nem filozófiai magaslatokba emelkedtek, hanem inkább azt írták le, milyen pszichológiai-drámai kontextus kényszerítette ki ítéletüket.
Előfordult, hogy a common law is lassúnak bizonyult, ilyenkor a vitás kérdéseket törvények és statútumok rendezhették, melyeket ugyancsak a common law alapján ítélkező bírák értelmeztek. Természetesen így sem tudtak minden sérelmet orvosolni, a statútumok túl merevek voltak, a common law pedig túlságosan kötődött az egyéni esetekhez. Egyre többen fordultak a királyhoz („a törvény legfőbb védelmezője” [pp. 95]) az eldöntetlen esetek ügyében, kereseteiket a lordkancellár, a kancelláriai bíróság elnöke bírálta el. Ezt az intézményt a 16. században pont a korona elé terjesztett kérelmek meghallgatására és elbírálására alapították, feladata a petíciók benyújtói számára a jóvátétel biztosítása volt. Ezáltal – a common law bíróságokhoz hasonlóan – egyedi esetekben szolgáltatott igazságot.
A kancelláriai bíróság tevékenysége nyomán kialakult jogot equity law-nak, méltányossági jognak nevezték, s a természetes igazságosság filozófiai alapelveinek alkalmazását jelentette, tehát olyan maximák érvényesítését, mint pl.: „a méltányosság nem tűri a jóvátétel nélküli károkozást; aki méltányos ítéletet akar, tiszta kézzel álljon a bírák elé” (uo.), stb. Az equity law célja a jog szigorának enyhítése, a hiányosságok kezelése volt. Egy I. Jakab és Coke főbíró közti konfliktust követően azt is kinyilvánították, hogy amennyiben a jog és a méltányosság összetűzésbe kerül, mindig utóbbi számít erősebbnek. Ezáltal megnőtt a kancelláriai bíróság szerepe, hiszen felülbírálhatták mind a királyi törvényeket, mind pedig a common law-t.
A méltányossági ítéletek legfontosabb következménye, hogy kialakult az angolszász jogrend egyik legjellegzetesebb intézménye, a trust, vagyis a gondnokság. Ennek lényege, hogy ha valaki a tulajdonát egy másik személyre hagyta, az csak úgy birtokolhatja a tulajdont, hogy a valódi tulajdonosok (pl. az első személy gyermekei) javát tartja szem előtt, gondoskodik róluk a megszerzett javakból.
A trust volt az alapja annak, hogy az egyébként rejtve maradó igazságtalanságokat is orvosolni tudják, valamint hogy jogi formát öntsenek a spontán és informális jogi gyakorlatoknak. Lényege, hogy nem hatalmat gyakorolnak valaki felett, hanem jóvátételt biztosítanak vele olyan esetekben, amikor alaki visszaél a hatalmával. A bíróság akkor is megállapíthatta a trust fennállását, ha a felek nem is kötöttek egyezséget, így alakulhatott ki a vélelmezett gondnokság fogalma.
Scruton kiemeli, a trust az angol jogban a tulajdon legkülönlegesebb formája, hiszen csak kötelezettségekkel jár, személyi jogok nem társulnak hozzá. A tulajdon mint kötelezettség az angol nemzettudatnak is a részévé vált, méghozzá az angol nép és az angol haza közötti kapcsolat modelljeként. A 19. században gyakran jelenik meg a hazaszeretet fogalma ilyen jelentésben a közbeszédben. Ennek alapja az volt, hogy „az angolok úgy érezték: rájuk bíztak valamit, amit nem tékozolhatnak el, s amivel nem élhetnek vissza anélkül, hogy ezzel a haszonélvezők – az eljövendő nemzedékek – jogait meg ne sértenék.” (pp. 96). Itt kapcsolódik össze a Burke-i társadalomkép a jogrendszerrel Scruton szerint: a társadalom nem az élők által megkötött szerződés, hanem az egymást követő összes nemzedék kooperációja révén jön létre. Az élők e felfogás szerint az őseik által rájuk hagyott tulajdon felett gyakorolják a trust intézményét a még meg nem születettek javára. Anglia tehát olyan vállalkozás, melynek voltak és lesznek tulajdonosai, de a mindenkori jelenben csak gondnokai vannak. Ez egy újabb érv, amiért Angliát magával az országgal kell azonosítani, nem pedig a területén élő emberekkel.
Ahhoz, hogy az ország törvényének eszméje hitelessé váljon, az angol jogrend két eljárási jellegzetessége járult hozzá: a bíróságok kiterjedt hálózata és az esküdtszékek.
A komoly bűnügyek eleinte a békebíró elé kerültek, mely tisztség első említése 1252-ből való. Mindenütt helyben választották, s a kisebb bűntények esetében ő kellett kihallgassa a vádlottakat, a komolyabb eseteket pedig bíróság elé kellett vinnie. Ezek a kerületi bíróságok elé kerültek, melyeket „körök”-be szerveztek. Ezeket a „körök”-et járta végig egy magasabb fokon, általában legfelsőbb polgári bíróságon ítélkező bíró. Ezáltal az igazságszolgáltatásban a központi standard érvényesülhetett.
Az esküdtszék ősi, normann és szász gyökerekkel egyaránt rendelkező intézménye az angolszász jogrendnek. Már 1166-ban a maihoz hasonló formában működött, de (szinte) végső formáját az 1670-es Bushell-ügy kapcsán hozott határozattal nyerte el. Ennek alapján az esküdtek ítéletét a bíró köteles elfogadni, s az esküdt az ítélete miatt nem büntethető. Az esküdtszék felelt azért, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillessen, valamint ez döntött arról is, hogy a vád eleget tett-e abbéli kötelezettségének, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítsa a vádlott bűnösségét. Azonban az esküdtszék legfontosabb eredménye az volt, hogy minden állampolgárt bevont az igazságszolgáltatásba: az esküdti szolgálat állampolgári kötelesség mind a mai napig. A jogot a mindennapok részévé tették, így attól csak a bűnösöknek kellett félniük.
A jog mindennapi életbe való integrálásának másik fontos eszköze a helyi közrendőr volt. Ő ugyanis a jog legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása, amellyel a közember találkozhat. A rendőrség Angliában nem a központi kormányzat alá tartozik, mert úgy vélik, hogy a jog a hatalom és a politika fölött áll. Ehelyett a rendőrség mindenütt helyi szervezet, mely a megyei képviselőtestületnek felelős. Az ún. „bobby”-kat úgy tanítják ki, hogy a polgárok támogatói és barátai legyenek, emiatt nem is hordanak fegyvert magukkal, csak egy jegyzetfüzetet és egy ónsípot.

Közrendőr a viktoriánus korból (forrás: picasaweb.google.com)
Az angol jog célja tehát nem az, hogy az egyén felett gyakoroljon hatalmat, hanem hogy szabaddá tegye. Mindig azok oldalára áll, akikre valamilyen szerv, vagy egyén próbálja ráerőltetni az akaratát. Éppen emiatt tekintettek az angolok az alkotmányos válságokra jogsérelemként, s ezeket a válságokat mindig a jogrend újra-megerősítésével zárták, egy kartával szentesítve. Ilyen volt az 1215-ös Magna Carta is, mely megerősítette a régi jogokat és szabadságokat. Az utolsó ilyen alkotmányos válság 1689-ben rengette meg Angliát, mely szintén a szabadságjogok megerősítésével zajlott (a Bill of Rights újra leszögezte a habeas corpus elvét, azaz törvényes eljárás nélkül senkit sem szabadott bebörtönözni, emellett kijelentette, hogy az angol jog az angol nép közös tulajdona, nem pedig a mindenkori hatalomé).
Scruton mindazonáltal fontosnak véli megemlíteni, hogy tévedés azt gondolni: az angol jog kizárólag az egyéni szabadságjogokra összpontosít. Éppenséggel a méltányosság (mely ugyancsak fontos az angolszász jogrendben) alapja a kötelesség, ebből kifolyólag az angol kötelességtudat részben az angol jogban gyökeredzik. Kezdetektől fogva érezték (már a feudális korból vannak erre utalások), hogy az egyénnek csak azért vannak jogai, mert kötelezettségek is terhelik. Scruton példaként említi a szerződésen kívüli károkozást. Ennek szabályozása nem egyéni szabadságjogon alapszik, hanem a körültekintés kötelezettségén, ami az ártatlan idegeneket védi.
Az angol jog tekintélye mindig nagyobb volt az aktuális uralkodó, vagy törvényhozó tekintélyénél. Így vált lehetővé az, hogy a common law folyamatosan gyarapodjon az évszázadok alatt, mely különösen szembeötlő a földbirtokra vonatkozó törvények esetében. A common law tiltja a földbirtoklást, csupán bérelni lehet az adott földterületet a koronától. Az 1925-26-os Land Registration Act előtt a különböző földterületek bérlőiről nem volt központi nyilvántartás, így sem az uralkodó, sem a tanácsadói nem tudhatták, hogy az adott földbirtokot ki bérli.
Az angol jog hivatalos intézményeinek működését is az határozta meg alapvetően, hogy a jogot végső tekintélynek, s nem a társadalmi ellenőrzés egyik eszközének tekintették. Az angol ügyvéd, a barrister ennek megfelelően a jog szolgája, a törvény ügynöke, aki felgöngyölít egy esetet, s megpróbálja érvényesíteni a jogot. Elsődlegesen a bíróság irányában vannak kötelezettségei: nem téveszthet meg senkit, s fel kell tárnia minden olyan információt, mely az igazságos és méltányos ítélethez szükséges. Ehhez persze nem elég a jog ismerete, nyomozói képességek is kellenek hozzá. Az ügyvédi közösség egyébként saját szabály- és felvételi rendszer alapján működött, így más tudományterületről érkező tudósok is ügyvédekké válhattak (Scruton Lord Denninget említi, aki korábban matematikus volt).
A szakma, mint Scruton kiemeli, kizárólag négy londoni jogászkollégiumot ismer el (Inns of Court). Ezek magántársaságok, s az állami ellenőrzés ebből kifolyólag nem terjed ki rájuk. Részben ezeknek a kollégiumoknak köszönhető, hogy a független igazságszolgáltatás az angol politikai rendszer egyik alapkövévé vált.
A barristerek alatt a ranglétrán a solicitorok, jogi ügyintézők következnek, melyek a barristeri jogok töredékével rendelkeznek csupán, s boldogulásuk attól függ, hogy az ügyfele számára kedvező döntés születik-e az adott ügyben.
Scruton az angol és a szovjet típusú jogrendszer (melyről később kifejti, nem is tekinti „igazi” jognak) közötti különbség szemléltetéséhez példaként említi egy csehszlovák kollégáival közösen szervezett „földalatti egyetem” intézményét, mely az angolszász jogban jótékonysági egyesületként működhetett volna, míg a csehszlovák pártállamban bűnszövetkezetként tartották nyilván.
Mint leírja, az angol társadalom két pillérét a közösségi szellem és a magánkezdeményezések alkotják. A jótékonyság törvényileg van szabályozva, s ez lehetővé teszi, hogy az angol közember hivatalos engedély nélkül is polgártársai segítségére legyen. Nem azért alakult ki a törvényi szabályozás, hogy ellenőrizze a magánkezdeményezéseket, hanem hogy védelmezze azokat, megálljt parancsolva az államnak (hiszen utóbbinak nincs beleszólása az alapítványok és egyesületek belügyeibe, nem sajátíthatja ki javait, stb.). Később kiderült, hogy francia és német kollégáiknak sem egyszerű hasonló jótékonysági szervezetet alapítani, így igazán kirajzolódtak az alulról és a felülről építkező társadalmak közti különbségek.
Scruton szerint az angoloknak a gondnokságról szóló törvény miatt volt egyszerűbb. Mint leírja, az iskolák, klubok, jogászkollégiumok, stb., mind magánadományból jöhettek létre, s mind kialakíthatta saját intézményi és gondolkodásbeli autonómiáját. Angliát a „testületi emberek” társadalmának nevezi, melynek tagjait a lojalitás és a kötelezettségek tartják össze, biztosítva a megfelelő távolság megtartását. Az angolok a klubjaikban élik ki különcségüket, melyek feladata tagjaik szokásainak védelme.
A szabályozás lehetővé tette, hogy az így létrejött intézmények nemzedékeken át fennmaradjanak. Példaként említi a szerző az 1610-ben Thomas Sutton kereskedő által alapított Charterhouse iskolát és szeretetotthont, melyek mind a mai napig működnek, s rengeteg fontos embert adott Angliának.

A Charterhouse iskola (forrás: charterhouse.org.uk)
Scruton figyelmeztet: igaz, hogy a törvényi szabályozás megkönnyítette a jótékonysági célból alapított intézmények létrejöttét, ám nem az előidézője volt a folyamatoknak. Itt kitér az angol társadalom ama sajátosságára, mely szerint a társadalom tagjai egymást ugyanolyan fontosnak tartják, mint közeli barátaikat, hiszen végső soron mindannyian senkik vagyunk. Ebből kifolyólag az angol alapvetően tettre kész ember, ha bajbajutottakról van szó. Ez az angol lelkület része.
Az angolok gyakran úgy foglalják szavakba hazaszeretetüket, és egyéb Angliához köthető érzelmeiket, hogy a szabadok országának nevezik azt. Scruton szerint ezt a szabadságot a common law biztosítja számukra, védőpajzsként működve a központi hatalommal szemben. Ez a jog persze felsorolta az egyén kötelezettségeit is, de ezek nem a felsőbb hatalomtól eredtek, hanem „a szabad lények igazságos együttműködésének igénye hívta életre őket” (pp. 104).
Sokan azt állítják, hogy a jog mesterséges, ember által alkotott képződmény, mely nem „független létező”, hiszen csak amiatt hoztuk létre, mert jogi szabályozás alapján kívántunk élni. Az ő meggyőzésükre Scruton Blackburn bíró érvelését hozza fel, miszerint ő nem új törvényt hozott létre, hanem egy eldugottat talált meg, azaz az korábban is létezett, csak nem tudtunk róla.
Mint írja, „az angol jog az emberi világ megértésére tett kísérlet” (pp. 106), mely feltárta és erősítette az angol emberek számára azt, amit mindig is szem előtt tartottak: a részrehajlás nélküli igazságot.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr254878650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.