benyóblog

Trianon traumájának feldolgozásához minden félnek tanulásra lesz szüksége

2011. június 04. 13:59 - benyó

Új Aspektus vitaest Trianon kérdéseiről és azok oktatásáról a középiskolákban

2011. június elsején rendezték a Károli Gáspár Református Egyetemen az Új Aspektus programsorozat legutóbbi vitaestjét Nemzeti összetartozás a gyakorlatban – Trianon kérdései és azok oktatása a középiskolákban címmel.

A vitaesten Gecse Géza, az Új Aspektus témafelelősének és főszervezőjének meghívására az alábbi illusztris vendégek vettek részt: Romsics Ignác történész, akadémikus; Surján László, európai parlamenti képviselő, a Megbékélési Mozgalom kezdeményezője; Ö. Kovács József, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója; Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, történész; Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának vezető történelem tanára; Grynaeus András, a Baár-Madas Református Gimnázium történelem tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének oktatója és Lados Balázs, a Szent Margit Gimnázium történelem tanára.

Száray Miklós, Lados Balázs, Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Ö. Kovács József és Romsics Ignác a vitaesten (Fotó: Leskó Róbert)
Gecse Géza a bevezetőjében kiemelte, hogy az Új Aspektus történetében ez a harmadik rendezvény és ezek közül az első, mely három kamera segítségével teljes egészében rögzítésre kerül. Mint elmondta, a vitaest témája aktuális, hiszen a magyarság egyharmada jelenleg az országhatáron túl él, s ez a trianoni békediktátum eredménye. Két neves politikus véleményét említette a szerződéssel kapcsolatban: Bethlen István szerint Trianon nem csupán tartományok Magyarországtól való elcsatolását jelentette, hanem az ország feldarabolását; Lenin pedig imperialista rablóbékének titulálta az eseményt. Gecse Géza szerint is fájó seb, trauma Trianon és annak következményei, mely főleg a határon túliakat érinti. Bevezetője végén egyetemi tanári élményét mesélte el, miszerint harmadéves történészhallgatók rendszeresen összekeverik vaktérképen Pozsonyt és Kassát, Újvidéket és a Vajdaságot. Végül azt kérdezte a meghívottaktól, hogy milyen problémák merültek és merülnek fel Trianon kapcsán az oktatásban, esetleg milyen eredményeket lehet felmutatni?

Gecse Géza, az Új Aspektus témafelelőse (Fotó: Leskó Róbert)
Száray Miklós szerint a középiskolások felé támasztott követelmények nem indokolnák a Gecse által is említett hibákat, hiszen a történelem érettségin az utóbbi években egyre több ilyen feladattal szembesülnek. Mindazonáltal fontosnak tartotta kiemelni: a diákokat motiválni kell, hogy olvassanak többet és mutassanak nagyobb érdeklődést Trianon iránt. Ezért jó kezdeményezésnek tartja az Apáczai Közalapítvány Határtalanul nevű programját, melynek keretében iskolások táborozhatnak határon túli területeken. Emellett üdvözölte a parlament döntését, miszerint június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjának nyilvánította, így ünnepségek keretében emlékezhetnek meg Trianonról.
Grynaeus András azt emelte ki, hogy az iskola a társadalom tükörképe, így a Trianonnal kapcsolatos problémák nem csupán a történelemoktatás, vagy tágabban az oktatás, hanem az egész társadalom problémái. Állítása szerint, a családok rendkívül meghatározóak ebből a szempontból, hiszen fontos, hogy otthon beszéljenek a békéről, valamint az sem mindegy, hogy a családok távoli, egzotikus helyeken, vagy határon túli magyar területeken nyaralnak. Szerinte a család mellett a szervezett iskolai keretek is segíthetnek a gyermekek rosszul informáltságán. Az iskolák kirándulások megszervezésével, valamint határon túli testvériskolai kapcsolatok megteremtésével tehetnek a pozitív változásért.
Lados Balázs szerint a fő kérdés, hogy hogyan lehet közelebb hozni a diákokhoz a határon túli területeket és az ott élőket? Mint mondta, tanártársaival évek óta szerveznek kirándulásokat a Felvidékre, Erdélybe és máshová, melyeknek kötött és jól bejáratott útvonaluk van. Ilyen például a Rákóczi Szövetséggel közösen szervezett út, melyen Rákóczi-várakat járnak be, vagy az egyik délvidéki, melyen tömegsírokat is meglátogatnak. Jó ötletnek tartja a diákcsere-programokat is, melyek keretében anyaországi gyermekeket szállásolnak el határon túli családoknál és fordítva. Ő is megemlítette a Határtalanul-programot, amit jó kezdeményezésnek tart, de úgy véli, hogy bővíteni kellene az érintett területek körét, hogy minden határon túli tájegységre lehessen kirándulni.
Surján László kiemelte, hogy a vitaesten civilként beszél, nem politikusként, így az itt elhangzottak csak az ő magánvéleményét képezik. A Trianon-probléma kapcsán röviden végigment a történelmen, felsorolva, hogy kik és hogyan fordultak ehhez a traumához. Ezek után a többek közt általa kezdeményezett Megbékélési Mozgalomról szólt néhány szót. Mint elmondta, Trianon sebei ugyan részben elfelejtődtek már, de van, ahol mélyültek ezek. Úgy véli, hogy ezen sebek begyógyítása csakis a civilek összefogásával jöhet létre (a pártpolitikán alapuló párbeszéd bukásra van ítélve, pont az ideológiai törésvonalak miatt), ezért is indították a fent említett mozgalmat. Mint elmondta, a megbékélés alapja az kell, hogy legyen, hogy ismerjük a szomszédos népek kultúráját is, ne pedig félinformációkból alakítsuk ki véleményünket. Példaként a szlovák himnuszt említette, melyről a magyar közvéleményben az a tévhit kering, hogy magyar népdalon alapul. Tény, hogy a himnuszuk alapját képező népdal meghonosodott a magyar folklórban is, de eredetileg szlovák dallam volt. Ezek mellett kiemelte, hogy a szomszédok nézőpontját is figyelembe kell venni, hiszen számukra is volt Trianonnak negatív következménye, például a munkavállalás és a kereskedelem szempontjából. Surján ezek után hozzátette, hogy a mozgalom alapdokumentumának szánt Charta XXI-et az interneten lehet aláírni a http://chartaxxi.eu címen, melyet a cikk megírásakor már több, mint 1800-an láttak el szimbolikus kézjegyükkel.

Surján László (Fotó: Leskó Róbert)
Szamborovszkyné Nagy Ibolya Kárpátaljáról érkezett a vitaestre, s utazása kapcsán egy megdöbbentő élményét említette bevezetésképp: egy hatvanas úr ült vele szemben a vonatúton, aki meglepődve konstatálta, hogy Ukrajnából érkezvén milyen jól tud magyarul és nem tudta felfogni, hogy egy nem magyarországi hogyan beszélheti ilyen jól a magyart. Hangsúlyozta, hogy szerinte a magyarságtudat nem állampolgárságtól függ, sőt nem is feltétlenül a nyelvtudástól. Saját tapasztalatai alapján megállapította, hogy a többségi nemzet sem mindig befogadó, gyakran az identitásgyakorlást akadályozó intézkedésekkel nehezítik meg a kisebbségek életét (utalt az ukrajnai oktatás átalakítására is). Ugyanitt megemlítette, hogy a kisebbség kifejezést nem tartja megfelelőnek, mivel szerinte kisebbségi az, aki nem tud beilleszkedni a többségi társadalomba, ezért magát sem tartja kisebbséginek, hiszen neki sikerült a beilleszkedés. Surján László felé fordulva kiemelte, hogy a seb kifejezés helyett inkább a tumor szót használná Trianon kapcsán, hiszen régi és beágyazódott „betegsége” a magyar nemzetnek, mely többhelyütt áttéteket is képzett. Ugyancsak a képviselőhöz szólva felhívta a figyelmet arra, hogy összetartozást nem lehet egyik napról a másikra létrehozni, hanem szervezett oktatással kell kinevelni ezt az érzést a diákokban.
Ö. Kovács József mondandója elején leszögezte, hogy alapvetően társadalomtörténésznek tartja magát, nem Trianon-kutatónak, ezért kicsit más szempontból közelít a témához. A problémát (melyet a trauma szóval illetett, elutasítva a kevésbé szakmai „tumor” kifejezést) nemzedéki kérdésnek tartja, hiszen mára sokak számára csupán emlékezetként van jelen az esemény, melyet inkább felednének. Azonban úgy véli, hogy az emléket mindenképpen életben kéne tartani, buzdítani kellene a nemzetet annak megélésére (azonban nem rosszindulatúan, tehát nem az aktuálpolitikai csatározásokban felhasználva).
Gecse Géza ezek után arra kérte Romsics Ignácot, hogy röviden tekintse át, hogyan viszonyultak az 1945 utáni rezsimek Trianon emlékezetéhez, egyáltalán milyen jellegűek voltak azok. Romsics szerint az 1946-os koalíció nevezhető a rendszerváltás előtti utolsó nemzeti politikai platformnak Magyarországon. A Rákosi-korszakban a fő jelszó az internacionalizmus lett, ennek megfelelően az esetleges követeléseknek nem lehetett hangot adni, hiszen baráti nemzetek vették körül az országot. Mindazonáltal a politikában jelen volt a nacionalizmus, de inkább a belügyek tekintetében. 1956-tól kezdődően markáns antinacionalista politikát folytatott a pártvezetés, mivel '56-ot nemzeti föllángolásnak értékelte, amit nyilvánvalóan el kellett tiporni. Ezért a történelemoktatás is antinacionalistává vált, Trianonról is alig tettek említést. A hetvenes években változás következett be e téren, ekkoriban újragondolta a rezsim a nemzethez és a határon túli, valamint határon belüli kisebbségekhez való viszonyát. Ekkor indult el az anyanyelvi mozgalom is, melynek keretében 3-4 évente értelmiségi találkozókat szerveztek, melyre határon túlról is érkeztek meghívottak. Rájöttek, hogy a nemzet hosszabb ideig fennmarad majd, mint a proletár internacionalizmus. 1989-ben Németh Miklós miniszterelnök elsőként jelentette ki a szocialista diktatúra időszakában, hogy a kormány felelősséget érez a határon túli magyarok iránt. Romsics kiemelte, hogy a lengyel kommunizmus vallásosabb és nemzetibb volt, mint a magyar, tehát ha a lengyel példát vesszük figyelembe, nem volt szükségszerű az antinacionalizmus. Viszont 1956 kiszolgáltatott helyzetbe hozta Kádár Jánost, akinek lényegében nem maradt más választása, ha a hatalmat továbbra is birtokolni akarta.
A vitaesten Gecse Géza felkérésére felszólalt Majoros István az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője is. Mint elmondta, Gecse Gézával együtt egy televíziós vetélkedőt kívánnak szervezni, mely a kérdéseket és a résztvevőket tekintve is érintené a határon túli területeket. A 19-20. sz-i Magyarország és Európa történelme és kultúrája kapcsán tennének fel kérdéseket és feladatokat különböző történelmi korokra fókuszálva. Hangsúlyozta, hogy a vetélkedőt tudatformáló, nevelő és szórakoztató céllal kívánják megvalósítani (ám megjegyezte, utóbbi a Való Világ korában nehéz feladatnak tűnik). Trianon kapcsán kifejtette véleményét is, miszerint a Magyarország létezésének keretet adó Habsburg Monarchia megszűnése miatt az országot olyan állapotában lehetetlen lett volna fenntartani, így a feldarabolás lényegét tekintve szükségszerű volt.

Az esemény plakátja (Forrás: Új Aspektus Facebook-profil)
A vitaest végén a kérdéseknek, megjegyzéseknek is helyt adott Gecse Géza témafelelős. Ezek közül néhány érdekesebb javaslatot emelnék ki. Kósa Márta Nagyváradról azt vetette fel, hogy neves tudósok tarthatnának előadásokat a határon túli magyarok számára, valamint angolul a többségiek számára is lehetne ilyen rendezvényeket tartani. Romsics Ignác erre válaszolván megemlítette, hogy ő maga kétszer járt Nagyváradon, ahol egy magyar történelmi előadássorozatot terveznek, melynek eddigi előadásain is 2-300 fő jelent meg. Kolozsváron pedig a Korunk című folyóirat szervezett hasonló sorozatot. Emellett a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen is tart intenzív kurzusokat. De felhívta a figyelmet arra a gyakorlati problémára, hogy a határon túli szervezőknek gyakran az előadó meghívására sincs pénzük (szállás és útiköltség), nem hogy honoráriummal jutalmazzák erőfeszítéséért. Ezért minél több támogatást lehetne juttatni számukra a Bethlen Gábor Alapból.
Poros András, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola igazgatója a történelemoktatás szemléletmódjának szerepére hívta fel a figyelmet. Úgy véli, hogy ha az eseménytörténet átadására koncentrál a történelemoktatás, akkor a konfliktusokra helyeződik a nagyobb hangsúly (ami Trianon kapcsán azt jelenti, hogy a szomszédos népekkel való konfliktusokat emelik ki a békés együttélés helyett). Ha viszont a mindennapokról és a gondolkodás történetéről is szót ejtenek történelemórákon (ahogy – szerinte nagyon helyesen – ez egyre inkább elterjedőben van), akkor a népek közti kooperáció is hangsúlyosabban jelenik meg a történelemoktatásban. Ezért az általános szemléletmódot kellene felülvizsgálni és ebbe az irányba elmozdítani.
Makkai Béla, a Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék tanszékvezetője szerint ahhoz, hogy eredményeket lehessen elérni a határon túliakkal kapcsolatban, erőt kell felmutatni. A lengyeleket hozta fel példaként, akik országát kétszáz év alatt ötször darabolták fel, mégsem estek letargiába, hanem szilárd programmal képviselték érdekeiket külföldön. Mint mondta, az eredményekhez a diplomácia, a történelemoktatók és a civil szervezetek kooperációja szükséges.
Egy hozzászóló pedig arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az oktatásban nagy segítség lehet az interdiszciplinaritás. Ő maga rendhagyó történelem és énekórákat egyaránt tart, ahol a különböző történelmi korok kevésbé ismert magyar költeményeinek saját maga által megzenésített verzióit adja elő, melyeket a diákok nagyobb örömmel és könnyebben tudnak befogadni, mint a száraz tananyagot.
A két és fél órás vitaest végén Gecse Géza megköszönte a meghívottaknak a részvételt, a közönségnek pedig, hogy eljöttek, s megemlítette, hogy az Új Aspektus újabb rendezvénnyel ősszel jelentkezik majd.
 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr944878651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.