benyóblog

Magyar-svéd 2:1 - Élmények a Puskásban

2011. szeptember 03. 17:56 - benyó

2011. szeptember 2-án 16 év után újra le tudtuk győzni a svédeket, méghozzá itthon, a bontás előtt álló Puskás Ferenc Stadionban. Csitkovics Karesszal ott voltunk a huszonötezer néző között, s felejthetetlen meccsben volt részünk.

Bár Karesz végül nem oda szerzett jegyet (a szombathelyi Ibusz-iroda zárva tartott a Savaria-feszt. miatt, amikor át kellett volna vennie az eredetileg lefoglalt jegyeket), de nem bántuk, mert nagyon jó helyről nézhettük a meccset, amögött a kapu mögött, amibe Rudolf a győztes gólt lőtte.
Már a Deákon, a metróaluljáróban kisebb fennakadás volt, a mozgólépcsőkön ugyanis jó darabig nem engedték le a szurkolókat, így egy csapat izgatott svéd szurkoló között várakoztunk, meg anyáztuk a rendőröket és a BKV-t, hogy ilyen töketlenek.
Az egyetlen normálisabb képünknél kitakartam a vakut :D
Érdekes módon a stadionba való bejutással viszont nem volt gond, Karesz előrevetített egy húsz perces toporgást, de 4 (azaz NÉGY!) perc alatt átjutottunk a biztonsági személyzeten.
A stadionban megkerestük a helyünket, ahol egy-egy júliusi (raktáron maradt :D) FourFourTwo magazin várt minket. De vannak benne egész érdekes cikkek is, úgyhogy azért nem rossz, nah.
Aztán kifutottak a gyepre a válogatottak, a kb. négyezer-négyezer ötszáz svéd szurkoló néha túlharsogta a hangszórót a himnuszuk alatt, a magyar keménymag viszont nem zavartatta magát és sokkal hamarabb ledarálta a himnuszunkat, mint ahogy az a hangszóróból szólt.
A hangulat leírhatatlan volt, a kezdőrúgást követően egyből elkezdte buzdítani a magyarokat mintegy húszezer ember. Az első félidő során szerintem egyik csapatnak sem ment igazán a játék, ráadásul kihagytunk egy büntetőt is, amiről mi, a túlsó kapu mögött azt hittük, hogy bevágódott a léc alá, fél percig ordítottunk, hogy "Góóól!", meg minden, de ment tovább a játék, s le kellett higgadnunk: mégsem volt benn.

Hajnal maga sem hiszi, hogy a lécre rúgta. (Forrás: nso.hu)
Mi, a szurkolók végigharsogtunk úgy negyven percet, Király hatalmas bravúrjait nagy tapssal jutalmaztuk. Sokáig értetlenkedve néztük, hogy a szélről ívelgettünk befelé a nem éppen góliát magasságú Rudolfnak és Szabicsnak (akik Majstorovicék mellett esélytelenek voltak elfejelni a labdát), mígnem a magyarok kezdtek vehemensebben rohamozni, ráadásul a talajon, s végül Szabics megszerezte a vezető találatot, amiből csak annyit láttunk távolról, hogy bepasszolta valaki a védők mögé, Szabics berohan és elperdíti a labdát. Illetve Karesz ennyit sem, de a szünetben elmagyaráztam neki, hogy is volt :D. Mindenesetre leírhatatlan öröm volt úgy végigülni a szünetet, hogy vezetünk.
Király bravúrjai is kellettek a sikerhez (Forrás: hvg.hu)
Viszont rettegtünk is, hiszen tudtuk: a svédek biztosan elkezdenek majd nyomni. Sokáig álltuk is a sarat, jó párszor szerencsénk is volt, Király Gabi pedig egy szabadrúgást Cassillast vagy Buffont is megszégyenítő módon védett ki. Többször elfordultunk, azt hittük, hogy ebből a helyzetből gól lesz. Na jó, akkor ebből. Aztán végül negyed órával a szünet után Christian Wilhelmsson, a rutinos vén róka bepasszolta a labdát. A meglehetősen szétzilált és elfáradt magyar védelmet simán átjátszották a svédek.
Kicsit letörten ültünk néhány percig, de aztán a keménymag (akik tőlünk jobbra lengették zászlóikat) újra harsogni kezdett, így mi is rázendítettünk. Igaz, sokáig még nyomtak a svédek, kicsit megfogta a csapatot a gól, de nem annyira, mint régen. Fokozatosan kerekedtünk a svédek fölé, nem tudtak mit kezdeni a magyar védelemmel (Korcsmárék kitűnően játszottak középen, Varga Józsinál pedig értetlenkedve jegyeztem meg, hogy miért nem játszott eddig mindig jobbhátvédként).

Koman Vladimir is parádésan játszott. (Forrás: nso.hu)
Aztán Szabics helyett beállt Priskin, itt jegyezte meg Karesz, hogy elbúcsúzhatunk attól az ábrándtól, hogy ma még gólt szerzünk. Hálistennek' nem lett igaza, de ne szaladjunk ennyire előre. Stieber is beállt, volt is egy-két jó megmozdulása, de a maga helyzetét nem tudta jól megoldani.
"[…] nagyon bízom benne, hogy ha a 94. percre marad a döntés, akkor minket segít meg a szerencse, rólunk pattan a svéd hálóba a labda, nem Zlatan Ibrahimovicról a miénkbe..." Koman Vladimir a svédek elleni meccs előtt, Metropol, 2011. szeptember 2.
Látszott, hogy sokan már erejükön felül teljesítenek. De az is látszott, hogy ennek a csapatnak más a mentalitása, mint a korábbiaknak, hiszen a fáradság és a bekapott gól után nem a sebeiket nyalogatva sétálgattak a pályán, hanem ugyanúgy robotoltak, mint korábban (itt kiemelném Varga Józsit, Koman Vladimirt és Rudolf Gergelyt: úgy tűnt, hogy ők futottak talán a legtöbbet [hivatalos statisztikát nem láttam erről - igaz, nem is kerestem]).
Aztán egyre hangosabbá vált a tömeg, elindult egy kontratámadás. Mindenki felállt lassan a helyéről, ahogy Rudolf közeledett a kapu felé, majd kipasszolta Priskinnek. Páran már a fejüket fogták, azt hitték rossz döntés volt. Az idő forgása lelassult, Priskin kinn kavargatott a jobb szélen, Rudolf pedig félholtan kezdett el befelé rohanni. Priskin valahogy el tudta passzolni a svéd védők mellett, Rudolf érkezett, beleért, gól. A szurkolók egymás nyakában, a magyar focisták az atlétikai pályán ünnepelnek, a svédek pedig fekszenek a saját tizenhatosukon belül.

A meccs magyar főszereplői: Király, Szabics és Rudolf. (Forrás: nso.hu)
Innentől kezdve a végig ellenünk fújó szlovén bírónak ordítottunk, hogy fújja már le. Négy percet hosszabbított, de úgy tűnt, hogy sosem fog letelni. Végül mégis megtette, erre így reagált a nézőtér:


A válogatott a szokásosnál is tovább maradt a pályán, együtt ünnepeltek a közönséggel. Tizenhat év után győztük le a svédeket, akik leginkább a saját taktikájukat okolták. Bár igazából látszik, hogy a svéd futball néhány éve leszálló ágban van, de a győzelmünk akkor is meglepő volt, miként az is, milyen impotens módon játszottak a skandinávok.
Köszönetnyilvánítás. (Forrás: nso.hu)
A meccs után elindultunk haza, a Dózsa György úton sétálva több ezer magyar közt skandáltuk megmaradt csekélyke hangunkkal a különböző rigmusokat örömünkben. Néhány svéddel is találkoztunk közben, akik rendkívül sportszerűen viselték a vereséget: megtapsoltak, a metrón pedig angolul meg is dicsérték a válogatottunk akaraterejéért és kitartásáért.
Azt hiszem, hogy ez a mérkőzés, mely számomra az első magyar válogatott meccs volt, amin a helyszínen szurkolhattam,, ráadásul az utolsó előtti a Puskásban, örökké emlékezetes marad, nem csak azért, mert végre megvertük a svédeket, hanem maga a "forgatókönyv" is elég hollywoodira sikeredett: betalálunk az első félidő végén, aztán egyenlítenek, nagyon nyomnak, de mi nem adjuk fel, s végül az utolsó pillanatokban megnyerjük a meccset. EPIC.
"Végezetül szeretném megköszönni a szurkolóknak a töretlen buzdítást, ezen a mérkőzésen valóban a csapat tizenkettedik tagjaként voltak jelen a stadionban, át tudták segíteni a játékosokat a holtponton, végig éreztük, hogy teljes szívvel mellettünk állnak." Azhíresnevesszövetségikapitányunk, Egervári Sándor a kapitányi blogján, mlsz.hu


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr784878665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.