benyóblog

[Kincses Kolozsvár] 08. La revedere!

2011. december 03. 23:55 - benyó

Kolozsvári sikátor
Ezt is megértük, elfogyott a négy hetem Kolozsvárott. A hét második felében még azért meglátogattam utoljára Lucian Blagát, találkoztam a nyári egyetemes ismerősökkel, és számoltam a perceket. Egyrészt örömömben, hogy végre láthatom a szeretteim, kijavíthatom, amiket otthon elszúrtak páran, visszacsöppenhetek a régi életembe. Másrészt viszont (s ez a nagyobb): itt kell hagynom (de csak egy időre, mert "I'll be back!") egy csodálatos várost, valamint a szabadságom is, mert újra következik a szélmalomharc a vizsgákkal, határidőkkel, tanulni és írnivalókkal, stb.
Tamással szerdán elmentünk megvenni a jegyeinket, de akkor derült ki, hogy nem hozott magával elég pénzt, így ekkor csak foglaltunk. A nap második felében jártam a várost, könyvtáraztam, bevásároltam, ettem, hasonlók, szóval semmi említésre méltó.
A csütörtököm viszont már jobban telt. Ez volt ugye december 1-e, Románia nemzeti ünnepe, amikor Erdély megszerzésén örömködnek a románok. Itt az a szokás, hogy állami pénzen vendégül látják a csürhét: miccset és alkoholt, így ilyenkor nem számítanak a magyarok legnagyobb barátainak. Ennek megfelelően - Tamás tanácsára - nem is mozdultam ki szinte egész nap, de délutánra már leszerveztük a Fellegvár meglátogatását a nyári egyetemes lányokkal, így megejtettük a túrát.





A Fellegvár egyébként nagyon szépen magasodik a város fölé, igaz magából a várból sok nem maradt meg (de a kapu pl. igen, jó 5-6 méter vastag várfalon haladt keresztül - Kolozsvár azzal is büszkélkedhet, hogy sohasem vették be idegen hadak, nem csoda). Kár, hogy egy hatalmas szállodát építettek a hegy tetejére - nyilván mert jó a kilátás -, de így eléggé elcsúfítja a Fellegvárat, ha a városból nézzük... No mindegy...
A kis séta alatt jól átfagytunk, ezért úgy határoztunk, hogy Berninél egy kis forralt borral melegítjük fel tagjainkat. Vettünk is egy üveg viszonylag olcsóbb bort, azt Berni felforralta, megízesítette, s beszélgettünk néhány órácskát, majd hazamentünk :) Hazafelé menet viszont Zsuzsa eszébe juttattam, hogy még Pesten beígérte, hogy ha Kolozsváron leszek, akkor főz nekem egyet, így muszáj volt meghívjon Bernivel kajálni :D
A Karolina-téri templom
a ferences kolostor udvaráról
A péntek délelőttömet és kora délutánomat ismét Tamással töltöttem, körbevezetett a belvárosban, hogy történelmi oldalról is megismerjem ezt a városrészt. Elmagyarázta, hogy az idők folyamán hogyan változtak a város szimbolikus terei, mikor melyik tér számított a főtérnek, stb. Nagyon hasznos volt, élveztem.
Péntek este pedig ismét Zsuzsával és Bernivel találkoztam, ezúttal Zsuzsához ugrottunk fel. Ők már korábban megkajáltak, de rendesek voltak, hagytak nekem is, méghozzá egész emberes adagokat, finom is volt az étek :) Utána megnéztünk néhány Big Bang Theory-részt, majd mindenki hazabattyogott aludni.
S elérkezett az utolsó napom, amire kalotaszegi kirándulás volt betervezve, de reggel hívott Tamás, hogy ónos eső esett, így sajnos a kiruccanásunkat el kell halasztani, ha nem akarunk felkenődni egy fára. Így aztán sétálgattam kicsit a városban, beszívva a jó szmogos kolozsvári levegőt, néztem a házakat, amiket ki tudja mikor látok újra. Remélem minél hamarabb :)
Aztán utolsó étkezésem is megvolt a kantinban, jól kicentiztem, 2 lejnyi kajajegyem maradt abból, amit a szegediektől kaptam (még egyszer köszi), utolsó Kaufland-vásárlásom is megvolt (5 zsemle és a kedvenc mustárom - ennyire futotta, még jó hogy a hazaiaknak szánt szuvenírt hamarabb megvettem :))
Majd gyönyörködtem az utolsó kolozsvári naplementémben és bepakoltam. Hát, ennyi volt. (Illetve mégsem, mert otthon még írok egyet az itteni megfigyeléseimről - társadalomtudós-palánta szemmel :))



Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr104878681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.