benyóblog

Fulghum bácsi okosságai

2012. július 24. 13:53 - benyó

czechfolks.com
Robert Fulghum egy mára már 75 éves amerikai bácsika, aki elgondolkodtató rövid történeteivel az amerikai bestsellerlistál élén is állt már. Általában azt írja le, hogy egy adott kis mozzanata az életének mivel kapcsolatban gondolkodtatta el, s ezen kis események többnyire mindenki életében megjelennek valamilyen szinten, így mindenki számára ismerős szituációk jelennek meg műveiben. Elgondolkodása elgondolkodásra sarkallja az olvasót. Lássunk tőle két rövid részletet a Mi a csuda? c. esszégyűjteményből (Robert Fulghum [2007]: Mi a csuda? Történetek és írások. Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest):

"Amikor először voltam Krétán falusi lakodalomban, én is maradtam a partvonalon, amikor a többiek belekezdtek. Nem vagyok görög. Nem úgy nézek ki, nem úgy öltözködöm, mint a görögök. És a görögök nem semmi lábmunkája megfélemlített. Ne csinálj hülyét magadból - gondoltam.
Egy idősebb nő - mintha gondolataimban olvasna - otthagyta a táncolókat, leült mellém és azt mondta:
- Ha nem áll be táncolni, végül hülyén érzi majd magát. Ha beáll, ugyancsak. Akkor meg miért ne táncolna? És hadd áruljak el egy titkot: ha nem áll be, mi is megtudjuk, hogy hülye. Ha viszont igen, jó véleménnyel leszünk magáról, mert legalább megpróbálta. És ha eleinte rosszul megy, mi meg kinevetjük, az csak nem bűn? Mind így kezdjük. Na, gyerünk!
Táncoltam.
Miért is ne járnánk a hülyék táncát, s miért ne röhögnénk mint a hülyék, miért ne viselnénk a hülyék hacukáját és törődnénk kevesebbet azzal, hogy jó benyomást tegyünk a többiekre?
Még mindig jobb nagyseggűnek lenni, mint nagyarcú baromnak." /Hülyék és nagyseggűek, 56-57. o.)/

A másik történet szintén csak egy részlet, és teljesen véletlenül megint köze van a görögökhöz:

"Ezt a levelet a hálaadás napját követő vasárnap délelőtt kezdtem el írni. Egyedül, a házam magányában. Odakint hideg volt, és viharos szél fújt. Hajnalban hó is esett - de nem maradt meg -, most épp csak szemerkélt az eső. Ami a hétvégét illeti, csak lassan, csak lassan, ez volt a jelszó. Zabkása és egy bögre forró kakaó. Otthon maradni. Lelassulni. Nyugi!
A rádióban a vezető hírekben az iraki tragédia és a vásárlási őrület szerepelt. Épp elkaptam az Elnők szombati rádióbeszédének a végét.
- Isten áldja Amerikát! - mondta az Elnök.
Bárcsak az lenne a hagyomány, hogy azok, akik minket képviselnek a nagyvilágban, azt mondanák: az Isten áldjon mindenkit, mindenhol.
Lekapcsoltam a rádiót, és elszakadtam a hírektől; sem megállítani, sem helyrehozni nem tudom, amiről szólnak. Egy barátom hívott Görögországból. Egy kérdéssel kezdte: Mi az ördögöt képzeltek ti, amerikaiak?
Nem tudom. Nem tudom. Szégyenkezem. A világméretű pazarlásért - legyen itt szó pénzről, jó szándékról vagy békéről. Szégyellem, hogy részese vagyok a hazugságoknak és a hülyeségeknek, és ezáltal én is bűnös vagyok. Úgyhogy letettem a telefont, hátat fordítottam a készüléknek, és kibámultam az ablakon, néztem, ahogy szakad a hó. Nyugalom. Legalább hétfő reggelig." /Ami megmarad (Levél egy távoli barátnak - kelt: hálaadás napja után), 60-63. o.)/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr584878685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.