benyóblog

“A politika egy soha be nem gyógyuló seb”

2012. augusztus 25. 13:52 - benyó

A CampusOnline jóvoltából részt vehettem az Államérdekből című francia film sajtóvetítésén, amire parlamenti képviselőket is meghívtak. A filmből pedig kiderült: Franciaországban is mocskos a politika világa.

A forgalmazó az év politikai thrillerjeként hirdeti mindenhol az Államérdekből című (2011-es) francia filmet, melynek főhőse Bertrand Saint-Jean (Olivier Gourmet), a francia kormány aktuális közlekedésügyi minisztere (egyáltalán minek annak külön miniszteri poszt?!). Nem túl karakteres politikus, aki mindenféle klántagság nélkül, önerőből küzdötte fel magát a ranglétrán és furcsákat álmodik (a nyitójelenetben egy meztelen nőt fal fel egy krokodil, amitől az alvó politikusnak merevedése lesz).

ilaose.blogspot.com

A történeti szál egy buszbalesettel indul, s mivel thrillerre ültünk be, arra számítunk, hogy ez az esemény mindennek a kiindulópontja, ez lesz a történet alapja, de az alkotók (Pierre Schöller felel a forgatókönyvért és a rendezésért is) nem így gondolkodtak. A központi probléma ugyanis két miniszter konfliktusa a vonatállomások privatizációja kapcsán. Saint-Jean sokáig kitart a válság miatt a közvagyont kiárusítani készülő gazdasági miniszterrel szemben, mondván “Nem leszek a privatizáció minisztere!”, ám spin-doktorán keresztül végül mégis ráveszik. S ezzel Saint-Jean végérvényesen a korrupció fertőjébe süllyed, feladva utolsó, számára fontos értékeit is.

A moziból kilépve úgy érezheti a mezei néző, hogy a film semmit sem üzent számára, nem nyújtott maradandó élményt. Majd egy napot agyaltam, mire rájöttem, hogy az elsődleges üzenet talán az lehet, hogy a politikus is ember, ugyanúgy hibázik, mint bármelyikünk, még ha nem is ezt várjuk tőle. Ezt támasztja alá az is, hogy a miniszter képes az újdonsült sofőrénél a sárga földig inni magát.

Gilles és a miniszter
cinemas-utopia.org
A film nem hemzsegett a kidolgozott karakterektől, azonban kettőt mindenképp érdemes kiemelni. Az első a spin-doktor, Gilles (Michel Blanc), aki Saint-Jeannal való barátságát sutba vágva szolgálja politikai klánját, s mégis felkelti a néző érdeklődését, mert ritkán látjuk, hogy az egyes politikusok, miniszterek mögött milyen munka folyik, azt kik irányítják. Ez talán a film legfőbb erénye, s ebből a szempontból nagyban hajaz a dán Borgen (Kormány) c. sorozatra.

A másik ilyen karakter Martin Kuypers (Sylvain Deblé), aki egy új foglalkoztatási program keretében munkanélküliből avanzsál sofőrré. Szótlansága és ebből eredő ismeretlensége miatt válik érdekessé a néző számára, sokáig nem tudni, hogy milyen szerepe lesz a történetben. Végül ő az, aki egy ponton megkérdőjelezi a minisztert, amikor az egy olyan útszakaszra irányítja, amelyet még nem adtak át a forgalomnak, s amiből a film csúcspontja is kerekedik.

Mindazonáltal nem tudom kijelenteni, hogy jó film lenne az Államérdekből. A történeti szál nem elegendő egy korrekt filmhez, meglehetősen unalmas (holott lehet izgalmas politikai filmet is forgatni, mint például a nemrég vetített A hatalom árnyékában), a karakterek kidolgozatlanok, Olivier Giroud színészi kvalitásai pedig nem elegendőek ahhoz, hogy elvigye hátán a filmet (Michel Blanc le is játssza a vászonról közös jeleneteikben). A plakát viszont jó.

filmtrailer.hu
A vetítés külön érdekessége az volt, hogy a forgalmazó a Transparency Internationallel közösen szervezte, s meghívta rá az összes országgyűlési képviselőt. Kb. 15 szocialista képviselővel találkoztam a vetítés előtt, köztük Mesterházy Attila frakcióvezetővel, Lamperth Mónikával és Horváth Csaba ex-főpolgármester-jelölttel, de nevesebb kormánypárti képviselő nem jött el (Schmuck Andor szokásos öltönyében bezzeg eljött). A szocialisták beszélgetéséből kiderült, szerintük félnek a fideszesek egy korrupcióról is szóló filmre beülni. A TI tervei szerint a filmnek el kellett volna rettentenie politikusainkat a korrupciótól, ellenben ha a fő tanulságot vesszük figyelembe (A politikus is ember), nem biztos, hogy elérték a céljukat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr614878689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.