benyóblog

Nem baj, ha egy politikus emberi

2012. október 19. 18:33 - benyó

Régi politikai kommunikációs trükk, hogy a politikusok úgy próbálják elnyerni választóik szimpátiáját, hogy - akarva vagy akaratlanul - olyan szituációkba keverednek, amelyekből úgy tűnhet a szemlélő számára: a politikus is ember.


Rossz emlékeink vannak az "emberi politikusokról". Itt épp Rákosi egyik ismert képe
Forrás: fotovilag.hu


A jelenség oka média tabloidizációjában keresendő. A tabloidizáció Kiss Balázs médiakutató szerint [1] háromféleképpen megy végbe a tömegkommunikációban: 1) a bulvár kiszorítja a minőségi újságokat és műsorokat, 2) az egyes orgánumokon belül is egyre nagyobb helyet foglalnak el az ilyen jellegű cikkek és műsorok [2] 3) a minőségi sajtó/műsorok is bulvárosodnak, hibrid műfajokat létrehozva. A politikai aktorok is egyre inkább a tabloid viselkedés felé hajlanak, s ennek egyik leglátványosabb formája Kiss szerint a perszonalizáció.

Utóbbinak két fontos aspektusa van: a vezéresedés és a popularizálódás. Előbbi lényege, hogy "a politika egyre inkább személyek s ezen belül is politikai vezérek cselekvéseként jelenik meg. [3] Így a választási kampányok - bár régi közhely, de a kampány az előző választás másnapján kezdődik - a politikusok mint vezérek harcaként mutatkozik meg. A perszonalizáció jelensége pedig azzal jár - illetve az a célja -, hogy a választópolgárok egyre inkább úgy érzik, hogy a politikának személyesen rá vonatkozó következményei vannak.

Kiss Balázs szerint a popularizálódott média igyekszik olyan képet fenntartani, "mely szerint a politika világa és a >>kisemberek<< világa egyszerre nagyon távol és nagyon közel fekszik egymáshoz. Távol, mert az egyik világban élnek a hatalmasok, [...] a másikban pedig az [...] egyszerű emberek óriási tömege." [4] A tabloid tálalás hatására a közelség is megmutatkozik, hiszen az a politikust ugyanolyan kisszerű figurának láttatja, "mint bárki, ugyanolyan gyarló, bűnös, tisztességtelen, mint oly sokan bárki környezetében." [5] A politikus tehát egyszerre különleges ember, mert országos ügyekben dönt és vesz részt, ugyanakkor egyáltalán nem különleges, hiszen ugyanolyan esendő és halandó, mint bárki más.

Ugyan Kiss Balázs tanulmánya a 2000-es évek elején született, a tendencia ma is látszik: úgy kell közel kerülni a választókhoz, úgy kell meggyőzni őket a vezéresedett politikai kommunikációs térben, hogy egyszerre tüntetjük fel magunkat jó vezetőként illetve a nép gyermekeként. Az amerikai választási kampány tökéletes lehet ennek bemutatására, mégsem ezen megnyilvánulásokból választottam illusztrációt, hanem egy-egy esetet David Camerontól, Julia Gillardtól és Orbán Viktortól.

David Cameron brit miniszterelnök szeptemberben látogatott el - tanácsadói javaslatai ellenére - David Letterman showjába, ahol egy kvázi állampolgársági tesznek is beillő kérdéssor közben sült fel. "Cameron akkor kezdett el izzadni, amikor azt kérdezték tőle, ki komponálta a Rule Britannia zenéjét. A válasza bizonytalan és rossz is volt (Elgar, miközben James Thomson versét Thomas Arne zenésítette meg). Az Észak-Írország és Írország közötti különbségre vonatkozó kérdésre könnyedén válaszolt (igen, az amerikaiaknak ezt el kell magyarázni), de azt rosszul tudta, hogy Erzsébet királynő volt az első az uralkodó családból, aki ellátogatott Dublinba, mert Károly herceg többször is járt arrafelé korábban. A Magna Cartáról is megkérdezték, aminek dátumát (1215) természetesen kapásból vágta, de aláírásának helyszínét már csak kis gondolkodás után tudta megmondani, az angol jelentéséről pedig fogalma sem volt." [6] "Az egész esetet ennyivel kommentálta: >>Ez elég ciki, lehet, hogy az állásomba kerül.<<" [7]

Julia Gillard, Ausztrália első női miniszterelnöke a héten Indiában tett három napos látogatást, s láthattunk példát a jó eséllyel megrendezett és a véletlenszerű emberközelivé tételre is. Mint mondta, a két országban több közös pont is van, ezek egyike a krikett, amely mind Indiában, mind Ausztráliában nemzeti sport - elvégre brit gyarmat volt mind a kettő. Sőt, be is mutatta, hogy szereti űzni is a sportágat: néhány indiai diákkal sportolt együtt.

Míg az előző eseménysor valószínűleg előre ki volt találva, Gillard esendőségének szó szerinti bemutatását jó eséllyel nem tervezték bele a miniszterelnök-asszony indiai jelenlétébe. Az történt ugyanis, hogy Gillard a magassarkú cipőjében sikeresen orra esett:


A miniszterelnök természetesen viccel próbálta elütni az elsőre kínosnak tűnő eseménysort, amelynek révén róla is kiderülhetett, hogy ugyanolyan problémái vannak a magassarkúval, mint legtöbb hölgytársunknak.

A harmadik példa Orbán Viktor magyar miniszterelnöké, aki egy etyeki szoboravató alkalmával fakadt dalra, s osztotta meg az eredményt Facebookon:


A példák sora természetesen folytatható lenne a korábban említett elnökválasztási kampány egyes momentumaival, Vona Gábor Facebook-on közzétett kedvenc dalaival, vagy Gyurcsány Ferenc Avas lakótelepen tett látogatásával, ám most csak három viszonylag aktuális és jó szemléltető példát szándékoztam bemutatni.

Bár sokak számára úgy tűnhet, hogy ezek a folyamatok - mind a tabloidizáció, mind a vezéresedés - igen negatívan hatnak a választópolgárokra, hiszen látszik, milyen egyértelmű, kiszámítható és silány módon kívánják manipulálni és elbutítani őket a politika; Kiss Balázs rámutat, hogy "egyáltalán nem szándékozom a tabloidizációt az elsilányulással, a kulturálatlansággal, a felszínességgel azonosítani." [8] A "vezérek" emberi vonásainak kihangsúlyozása lehet, hogy rendkívül manipulatív (sőt, biztos), de ha némi távolságtartással figyeljük ezeket az eseményeket, rendkívül izgalmas aspektusait ismerhetjük meg az adott politikus személyiségének.

Érdemesnek tűnhet tehát, hogy felfigyeljünk ezekre a megnyilvánulásokra is, értelmezzük ezeket, tudjuk róla, hogy szándékoltan vagy szándékolatlanul manipulatív, de levonjuk az adott politikussal kapcsolatban a konzekvenciákat. És ne utasítsuk el csípőből a politikusok személyes megnyilvánulásait.

_____________________________

Jegyzetek:

[1] KISS Balázs: Kampány és tabloidizáció. A perszonalizáció jelensége. In: Sárközy Erika-Schleicher Nóra (szerk.): Kampánykommunikáció. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 9-40. o.

[2] Ld. erről bővebben a Ténytár friss elemzését: Elolvadó hír adók - a tájékozatlan választópolgár a cél? Ténytár blog, 2012. 10. 19.

[3] KISS I. m. 11. o.

[4] Uo. 27. o.

[5] Uo. 28. o.

[6] SIXX: A brit miniszterelnök saját magát égette az amerikai tévében. Comment:com blog, 2012. 09. 27.

[7] FÖLDI Bence: Cameron és a Pink Floyd. Politológus diszkó blog, 2012. 10. 05.

[8] KISS I. m. 10. o.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr84878694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2012.10.30. 17:04:57

Ausztráliában és Indiában megkerülhetetlen a krikett. Julia Gillard sokszor részt vesz a válogatott meccsein, valamint neki kell összeállíania (legalábbis, amíg hivatalban van) a Prime Minister's XI csapatának a tagjait az évente rendezett gálameccsre. Cameron ugyanígy leállt játszani a gyerekekkel Delhiben: krikett.blog.nepsport.hu/archives/2011/06/12/Interju_David_Cameronnal/

John Major nagy rajongó, rendszeresen jár a Surrey meccseire, sőt könyvet is írt a krikett korai történetéről.