benyóblog

George, what r u doin'?! George! STAHP!

2012. október 31. 11:36 - Földi Bence

304440_326953250746296_1641210920_n.jpgGeorge Lucas eladta 4 milliárd dollárért a LucasFilm Ltd.-et a Disney-nek. Ezzel pedig megnyílt az út a régóta fiókban heverő ötletek előtt, hogy filmmé váljanak: a Disney 2015-ben mutatná be a Csillagok háborúja hetedik részét, majd a nyolcadikat és a kilencediket, mindet Lucas jegyzeteire alapozva. Mégsem vagyok biztos benne, hogy jól fogunk járni.

Nem is igazán értem, hogy Lucas miért ment bele ebbe az üzletbe, annyira ellentétes mindennel, amit korábban tett. A Star Wars-saga első darabjának, a Csillagok háborújának (amit később "Az új remény" alcímmel láttak el) készítésekor annyi, de annyi nehézségen ment keresztül, annyit küzdött a 20th Century Fox stúdióval, hogy saját cég alapításába fogott, ami végül a gyártás legfontosabb stációit végezte. Ilyen volt a filmkészítést forradalmasító Industrial Light and Magic trükkstúdió is, amely ma is a LucasFilm egyik zászlóshajója. (Az első/negyedik epizód készítésének történetéről ITT írtam bővebben).

Már akkor eszes fickó volt a jó öreg Lucas, sikerült olyan szerződést kieszközölnie a Fox-szal, amelynek révén a merchandising bevételek nagyja őt illette. Ennek megfelelően forradalmasította is a filmeket kisérő reklámkampányokat, össze is jött annyi pénz, hogy leforgathatta a következő részt, a Birodalom visszavág-ot (erről ITT írtam bővebben). Aztán miután elkészült a harmadik rész is, szépen rácsücsült a növekvő pénzhalom tetejére és el nem lehetett mozdítani onnan.

Egészen a kilencvenes évek végéig várt a folytatással, s amikor elkészült a Baljós árnyak, engem is beszippantott. Ezt láttam ugyanis először, még a dunakeszi városi mozi szakadt vetítővásznán, s kilenc évesen a "filmszínházból" hazatérve az udvaron talált bottal fénykardoztam. Mindenesetre sokan rühellik az epizódot, nekem emiatt kedves. Annyi azonban tény, hogy az új trilógia közelébe sem érhet a réginek, Lucas rengeteg rossz döntést hozott, de legalább ő hozta. Az az ember, aki kitalálta a Star Wars Univerzum alapjait.

A hibahalmazra rátett még egy lapáttal a klónháborúk rajzfilmesítése, ami egy egész estés mozival kezdődött, majd több évadnyi (amúgy nem olyan rossz, de nem is igazán méltó) sorozatban csúcsosodott ki. Lucas azonban még mindig számolgatta a dollármilliókat, eltántoríthatatlan volt. Persze, motoszkált az agyában, hogy még 3 részt le kéne forgatni, de miután kibulizott magának egy jól jövedelmező vállalkozást, ami stabil bevételt hozott, nem nagyon ötlött fel benne, hogy lelépjen.

319057_498181680206819_1476926583_n.jpg


Erre most mégis lelép, a rajongók nagy hányadát örömujjongásba, kis hányadát mély letargiába taszítva. Mert tényleg van minek örülni: Lucas ugyanis akadályozta pl. a tévésorozat elkészítését (mindig azt hajtogatta, hogy még nem elég jó a technika, illetve amivel lehetett volna dolgozni, az drága volt), most pedig, hogy félreállt, végre lehet folytatni a Star Wars-sagát.

Na de milyen áron? A Disney-nek nincs túlzottan nagy tapasztalata a sci-fik terén, eddig mindössze egy olyan John Cartert tudtak felmutatni, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Tény az is, hogy a Marvel-t is felvásárolták, mielőtt beindult volna az Avengers-mánia (a Vasember 2, Amerika kapitány, Thor, stb. már mind "Disney-fennhatóság" alatt készültek). Azaz meglehetősen kusza a kép: hatalmas kasszasikerekre és kissé bugyuta és béna kísérletekre is van példa.

Természetesen lehetne idézni fanyalgókat, akik máris attól félnek, hogy tele lesz gyerekekkel és dalokkal az új Star Wars, ám a demagógiát most mellőzzük, csupán arra mutatnék rá, hogy a Star Wars Univerzum George Lucas találmánya. Ahhoz, hogy vászonra is tudja vinni elképzeléseit, rengeteg megpróbáltatáson, idegösszeroppanáson ment át, független filmessé nőtte ki magát, s most mindezt eldobta, odadobta a Disney-nek. Akik közel sem biztos, hogy képesek lesznek visszahozni a régi trilógia színvonalát, de még abban sem vagyok bizonyos, hogy az új trilógiát (Hayden Christensenestül, Jar-Jar-ostul) leköröznék.

Az Erő legyen veletek. És a Disney-vel.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr594880775

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: George, what r u doin\?! George! STAHP! 2012.10.31. 17:36:02

George Lucas eladta 4 milliárd dollárért a LucasFilm Ltd.-et a Disney-nek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokáv 2012.10.31. 14:28:35

Az oké, hogy a daloló törpék ugranak be a Disney-ről mindenkinek, de nézzetek utána, hogy a más néven futó stúdióik miket is gyártottak. Nem csak törpéket, no.

_-_-_ 2012.10.31. 14:28:43

Az utolsó három résznél csak jobb lehet :)

Behajtó70 2012.10.31. 14:49:15

Gunganok az ewokok ellen. Hófehérke átáll a sötét oldalra, és nagyokat dug a törpökkel. Jack Festettstemű Sparrow újabb marmincmillió dollárt kap Luke fiának eljátszásáért, a Disney közben megveszi az Alien jogokat is, így lesz majd Alien vs Dart Vader vs Hófehérke.

Ebből mi lesz!

odamondó 2012.10.31. 14:54:43

Mi lenne? Lucas is már csak lefelé vitte az SW-t. AZ az igazság ő maga sohasem vitte felfelé. A 2 legjobb rész éppen azok a részek (ep. V-VI) amihez neki sok köze nem is volt.

Szerintem kapunk egy karibtenger űrkalózai 7-8-9et.

@Csokáv: igen másokat is gyártottak nem is ezt kérdőjelezik meg az emberek hanem a filmek minőségét.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.31. 14:55:21

Nekem mindegy, csak legyen benne Charlize Theron. :)

baba2008 2012.10.31. 15:03:59

Star Wars... Ahogyan szegény, megboldogult nagymamám mondta: 'Azt sem tudom, hogy eszik-e vagy isszák!'

Régi Péter 2012.10.31. 15:04:52

A Clone Wars nagyon is jó volt, vagy legalábbis sokkal jobb, mint a Baljós Árnyak kezdetű trilógia.

nemorino 2012.10.31. 15:05:27

Érdekes, hogy mennyire sokan tartják rossznak az előzménytrilógiát. Én nem azt mondom, hogy rossz, hanem pusztán nem jó. A két trilógia között egy nagy különbséget érzek (az eredeti javára), mégpedig azt, hogy az előzményben nincsenek igazán szerethető karakterek. Egyik filmben sem éreztem azt, hogy szurkolnék bárkinek is, míg a régi tele van olyan szereplőkkel, akikkel azonosulni lehetett. Valahogy felületesek maradtak, nincs igazi személyiségük.

Földi Bence 2012.10.31. 15:07:22

@odamondó: Azért az, hogy nem sok köze volt, erős túlzás :) És pont azt kéne elkerülni, hogy Karib-tenger-szint (az elsőt kivéve) legyen a dologból.

Na mindegy, azért kíváncsian várjuk mi lesz :)

EzSemEnVagyok 2012.10.31. 15:40:11

Na de hát már a Jedi visszatér is Disney film volt, nem?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.31. 15:41:32

nem hiszem, hogy a disney tudna akkora károkat okozni, min lucas...

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.10.31. 15:47:31

@nemorino: Én pl. jobban szeretem az előzménytrilógiát, mint a régit. Mondjuk ennek ellenére is belátom, hogy a Birodalom a legjobb film a hatból.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.31. 15:52:06

Szerepelni fog Leia hercegnő a záró trilógiában? Remélem igen, s megint Carrie Fisher fogja játszani.

Kuruttya 2012.10.31. 15:57:18

Tíz évvel ezelőtt kiakadtam volna. Ma azt mondom, a Disney-nél valószínűleg sokkal-sokkal jobban értenek a filmkészítéshez, mint Lucas valaha értett. Minden amit a Jedi visszatér után művelt katasztrófa volt, ami eléggé megkérdőjelezi, hogy a régi filmei valójában kinek köszönhetik a sikerüket...

tjunior 2012.10.31. 15:57:19

Az IV-VI. és I-III. között az a különbség, hogy akkor egy taknyosok voltunk, akik tátott szájjal bámultak, 99re meg felnőttünk, és lássuk be, bármennyire is imádom az Új Remény felnőtt fejjel sok szempontból egy végtelen primitív film, látvány, jelmezek, díszletek korszakalkotó, de a forgatókönyvírót, vagyis Lucast kerékbe kellett volna törni ezekért a párbeszédekért. A Star Wars univerzumra ráfér a friss ötlet, új emberektől.

mckmester 2012.10.31. 16:29:53

Hm.. Azt se kell elfelejteni, hogy ezentúl lesz halálcsillag meg X szárnyú a DisneyWorldben :-)

odamondó 2012.10.31. 16:38:08

@Földi Bence: producer volt. Szerinted őszintén mennyi a beleszólása? Az V részben ráadásul még író se volt. (és valljuk be az a legjobb rész) VI. részben pedig társ író volt.

A szarul sikerült I-IIIban író/rendező egyben. De nézegessél neten videókat amikben a kreatív csoportból név nélkül nyilatkoztak, hogy Lucasnak nem lehetett meg nem is mert visszaszólni senki az I-III forgatása alatt de már mindenki előre látta milyen agyament ötletekkel pakolja tele.

nemecsek ernő áruló 2012.10.31. 17:04:25

Azt gondolom nem vágod, hogy a Ponyvaregény is a Disney égisze alatt készült, csak a Miramax nevű al-stúdió csinálta a forgatási munkálatokat. Ahogy az ABC csatorna, és az ott lévő egész hóbelevanc LOST-ostúl, Once uppon a time-ostúl. És ne feledkezzünk meg a View Askew produkciókról Kevin Smith nevével fémjelezve, amiből a Zack és Miri pornózik például eléggé messze állt a dalolászós nyálveréstől. A Pixar sem az aranyos cicák, és kutyák cukiságfaktorán, és dalolászásán mászott fel a csúcsok csúcsára.

Szóval azért nem kell félni! Az elmúlt 20 év azt bizonyította be, hogy a Star Wars franchise Lucasnál van a legrosszabb kézben. Nézd meg a regényfolyamokat, a videojátékokat. Mind, amihez Lucasnak viszonylag kevesebb, csak jóváhagyás szinten volt köze, a legeslegjobbak között vannak. Amit Lucas első sorból felügyel, az meg egy rakás fos.

A John Carter miatt meg ne fájjon a fejed. Egy eleve középszerű ponyva volt, amiből még értő kezek se nagyon tudtak volna kihozni jó filmet.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.10.31. 17:31:53

Lucas pocsék rendező, és félelmetesen szar forgatókönyvíró. Úgy tűnik, végre belátta ezt, és végleg nyugdíjba vonul. Ideje volt, a Star Wars-ból meg talán végre felnőtteknek szóló film lesz, nem debil cukorkareklám.

Martian (törölt) 2012.10.31. 17:39:27

@tjunior: jogos, amit írsz...

"látvány, jelmezek, díszletek korszakalkotó"

Valamennyire igen, de ha megnézzük a csaknem egy évtizeddel előtte készült Space Odyssey-t, a diszletezést ott is rendesen odarakták, ráadásul az űr vákuumában sem sivítottak az űrhajók. :)

gabesz7004 2012.10.31. 17:40:28

Legalább lesz valami! Az előzményben Darth Maul és Qui-Gon szerethető, de aki Jaj-Jart kitalálta azt fejbe kellene küldeni egy lézerpisztollyal! Lucas jó ideje csak a pénzt nézte, de semmi normális ötlete nem volt a folytatásra. Most itt a lehetőség, szerintem a WD elég profi cég, hogy valami nagyot durranjon az Ep7!

2002 2012.10.31. 17:42:29

sírjatok. Mindenki sír. LOL
Mert a avengers annyira fos volt mi? Pedig az is disney - marvel. haha

Végre NEM NYÚLHAT bele valamibe ami STAR WARS DZSORDSZI. VÉGRE LESZ EGY RENDES, JÓ FILM!

puszi 2012.10.31. 18:00:00

A régi filmeknek az volt a varázsa, hogy in medias res nyitottak, nem tudtunk semmit az előzményekből, hanem folyamatosan tárult fel előttünk ez a világ, és nagyon izgalmas volt megtudni a titkokat. Ha majd a gyerekeim elég nagyok lesznek, akkor a IV-V-VI lesz az első, amit meg fognak nézni, és után a többit, mert csak így jó ez a sorozat. A folytatásban pedig nem lőhetnek nagyon mellé, ha Timothy Zanh történeteit veszik alapul, amelyek a hivatalos folytatásai voltak a trilógiának. Persze némi technikai akadály, hogy az közvetlenül a trilógia után játszódik, de akár szereplőcserével is megoldható, amennyiben sikeres színészválasztást csinálnak, nem bukhatnak nagyot vele. Vagy a távoli jövőbe helyezik a folytatást, amikor az ősök már nem élnek, de egy Zahn kaliberű író simán kihozhat belőle szuper dolgokat. Egy viszont nagyon fontos: Kevin J. Andersont ne engedjék a közelébe semmi áron, ha egyáltalán él még. Állítólag ilyen-meg-olyan híres, de katasztrofális szar, amit SW-ben produkált.

billy reed 2012.10.31. 18:25:28

@2002: "Végre NEM NYÚLHAT bele valamibe ami STAR WARS DZSORDSZI."

@doggfather: "nem hiszem, hogy a disney tudna akkora károkat okozni, min lucas..."

Írjátok ezt arról az emberről, aki megújította a mozit és Hollywoodot.
Inkább tisztelet és köszönet George Lucasnak, amiért megteremtette a SW univerzumot /meg pl. elhozta Indiana Jones-t is./

@odamondó: "AZ az igazság ő maga sohasem vitte felfelé. A 2 legjobb rész éppen azok a részek (ep. V-VI) amihez neki sok köze nem is volt."

Lemaradtam valamiről? Ekkora hülyeséget ritkán olvasni, ha meg nem sértelek. Nem ő teremtette meg tűzön-vízen át a Star Wars-t? Tudod egyáltalán, hogy miről beszélsz? Inkább menj és nézd meg az Empire of Dreams c. dokufilmet /DVD extra/, attól megokosodsz.
Magam 1979-ben 8 évesen láttam először, moziban vagy 30x megnéztem mindegyik epizódot, úgyhogy tudok ezt-azt a dolgokról.

"Nem is igazán értem, hogy Lucas miért ment bele ebbe az üzletbe, annyira ellentétes mindennel, amit korábban tett...Már akkor eszes fickó volt a jó öreg Lucas,"

Kissé ellentmondásos a két gondolat, nem?
Úgy gondolod, hogy George olyan fickó, aki nem képes bekötni a cipőjét?

"Nem is igazán értem, hogy Lucas miért ment bele ebbe az üzletbe, annyira ellentétes mindennel, amit korábban tett. "

Elmondta. Elfáradt, és szeretné ha a fiatalok vinnék tovább a SW-örökséget. Ilyen egyszerű.

"Lucas ugyanis akadályozta pl. a tévésorozat elkészítését (mindig azt hajtogatta, hogy még nem elég jó a technika, illetve amivel lehetett volna dolgozni, az drága volt), most pedig, hogy félreállt, végre lehet folytatni a Star Wars-sagát."

Teljesen téves. Lucas mindig hangsúlyozta, hogy a SW-hoz méltó sorozatot szeretne a TV-ben látni, ez epizódonként kb. 20 millió dollár. Kb. annyi, mint anno az első SW-film. Nem az a lényeg, hogy neki volt pénze az elkészítésre, hanem az, hogy nincs TV-csatorna, amelyik a tervezett 100 epizódot meg tudta volna venni!!!

A TCW már az 5. évadánál tart. Célközönsége a tizenéves korosztály. Ez nyilván nem minden ősrajongónak jön be. De már készül a Star Wars Detours...

Nem tudom minek ennyit rinyálni.
Egy rajongónak inkább örülnie kéne a hírnek, hogy újra SW-film lesz a mozikban!
Fél napja, hogy bejelentették a hírt, de a többség máris fikázza, aggódik, észt oszt.

Talán meg kellene várni, hogy mi lesz. Még azt sem tudjuk folytatás jön-e vagy új sztorik.
Lucas sem hülye /aki pedig fikázza a SW univerzum létrehozóját, az nem lehet rajongó/. Nyilván alaposan megtárgyalták a dolgot, nem úgy történt, hogy reggel felkelt, na akkor eladom a cégemet...
Ő maga nyilatkozta, hogy az alaptörténet már megvan.

Ezek a gyerekes kommentek meg...Jujmileszmosthogy aDisneylettatulajistenem?
Igen. Van pl. SW Lego. És? Rosszabb lett tőle valami? Nem jók a filmek?

A fikázóknak annyit, hogy haladni kellene a korral. Mindenkinek szíve-joga, hogy szeresse vagy ne pl. az új trilógiát, de azért nehogy már azt a Lucast szidjuk, aki elhozta nekünk a SW-t!
Annyira jó olvasni a sok okosságot, hogy Lucas szerint ezt, meg azt kellene/kellett volna csinálni, hogy Lucas így elbénázta...
Aha...egy garázsból indult, most 4.05 milliárd dollárért adta el a cégét. /Ez annyi, mint az X. Matolcsy csomag. Mint egy kisebb ország adóssága!/
Várom a fikázók listáját a maguk által írt bestsellerek, blockbusterek felsorolásával, amivel igazolják, hogy ők tuti tudják hogy kellett volna Lucasnak is csinálnia...ja, hogy nem megy? Hm...
Béna Lucas, mi?

Az előzmény trilógiához még annyit, hogy kissé összetettebb történetet kellett vászonra vinnie, mint az Ep. IV-VI. esetében. Ezért a történetvezetés is más. Kevesebb csata, több intrika, és párbeszéd.

Rá kellene végre ébredni, hogy a SW univerzum akkora, hogy elfér benne a TCW rajzfilmsorozat, vagy a Star Wars Detours is. 2012 van, nem lehet állandóan arra várni, hogy a klasszikus trilógiát forgassák újra.
Változik a világ, változik a SW is.

Én rajongóként alig várom, hogy beülhessek az új Star Wars mozira, akármi lesz is. És jól fogom érezni magam. Az előre fanyalgók meg nem. Ilyen egyszerű.
Értsük meg végre: lesz új Star Wars mozifilm!!! Tök mindegy, hogy folytatás, vagy előzmény, vagy Boba Fett-film, mehetünk moziba!
Aki rajongó, az mit akar még?

2002 2012.10.31. 18:51:04

@billy reed: Lucas rájött, hogy fos. Ennyi.
A néger harcrepülős filmje után. Próbálta azt mondani, hogy áá nem én vagyok a fos, hanem az emberek rasszisták, de bebukta.

Lucas egy béna filmrendező, igen.
Javaslom:
www.youtube.com/watch?v=FxKtZmQgxrI

Ha ezeket az érveket meg tudod cáfolni amiket a csávó elmond, örömmel meghallgatom. De nem lehet.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.10.31. 18:59:59

George Lucas a vége felé maga lett a Disney (többek között) folyamatos (és utólagos) öncenzúrájával.

Han shot first.

PeterSchöffer 2012.10.31. 19:49:34

@billy reed: lucas mítoszt teremtett, ami önmagában zseniális teljesítmény!!!
de attól még nem lesz jó filmes (sorolhatnám a bakikat amiket a vágó oldott meg az első rész kapcsán de nem teszem mert az elmúlt 30 év bizonyítja hogy kábé semmit sem csinált azóta, pedig bőven lett volna rá pénze bármit leforgatnia)
Erről a "majd akko poffázzá ha 1 milliárdot keresel" dumát meg el lehetne felejteni... kábé kussolj ha nem vagy tehetséges. Ezzel az erővel a kritikusok 90%-t (tudod sokszor ők a nép hangjai) el küldhetnéd a francba, hiszen egy esztéta, hiába nagy tudású, oda-vissza kisujjában van a filmezés, ha nem rakott le egy blockbustert akkor pofa be. ha nem nyertél bég bajnokok ligáját akkor ne merd szidni a szarul játszó csapatot? ez milyen sültprimitív logika?:)
A klasszikus sw, mítosz lett ennyi, ez nem mondható el az új trilógiáról, nincs benne semmi misztikum ( midiklioriánok meg faszom tudja anyátok)mindenki a demokráciáról üvöltözik, semmi sejtelmesség, nincsenek karakterek (archetípusok ilyesmik) száraz az egész, és kibaszott unalmas:)
Inkább egy új univerzumot kellett volna kitalálnia, mert az eredeti úgy volt jó ahogy.

PeterSchöffer 2012.10.31. 19:56:30

PeterSchöffer: akárcsak a gyűrűk ura esetében. mérhetetlen kulturális értéke van, nagyon fasza pszeudomitológia, de ha szigorúan mint olvasmányként tekintünk rá, akkor azért vannak benne erősen kritizálható részek.

PeterSchöffer 2012.10.31. 19:58:37

"Változik a világ, változik a SW is."
ja, ha frencsájzként gondolkozunk akkor teljesen jogos, de így elveszíti azokat az értékeit amitől az lett ami. mára simán karib tengeres lett az egész, az hogy disney lett őszintén szólva semmit sem változtat a dolgon.

Globetrotter2014 2012.10.31. 20:18:46

Én üdvözlöm a lépést.
Nem tudom mennyi köze volt Lucasnak az eredeti 3 részhez, nyilván a menedszernek nem kell értenie mindenki munkájához.

De a Jedi utáni produkciói röhejesek voltak. Az Ewokstól a mostni rajzfilmsorozatig minden egyes darab egy hatalmas rúgás a legendába.

Ha csak annyit javítanak a Star Warson a disneysek mint amennyit a Marvelen javítottak akkor nagyon rendben lesz az új széria,

Psyman 2012.10.31. 20:30:12

"Lucas ugyanis akadályozta pl. a tévésorozat elkészítését"
Ez elnézést, de balfaszság.

Napkutya 2012.10.31. 20:34:48

Disney szabványok:

- Fiam, én vagyok az Apád!
- Jó, jó... Voltatok tanácsadáson? A nagyapa belegyezett? Anya nagykorú volt? Az amish uncsitesó igazi banthával jött?
- Leb.szom a fejed te kis p@cs!!!! ÉN vagyok MAGA a sötétség! Respect!
- Csak hiszed Tata! Az Uralkodó is térden állva oboázik a 16-os karikáért a médiában! MIT képzelsz?

Vazze, eddig sem volt egyszerű, ez a franchise, de most ez jön?

Globetrotter2014 2012.10.31. 20:37:00

@Napkutya: A Pulp Fiction is átment a Disney szabványokon.

NEkem inkáább az új trilógia tűnt olyannak mintha valami szerencsétlen gyerekcsatárnás team írta volna.

2002 2012.10.31. 20:43:25

@Napkutya: Tőled is kérdezem: Láttál ilyet az avengersben?

B-rocker (törölt) 2012.10.31. 21:04:54

Hagyjuk már Lucast, Jar-Jar óta egy nulla.

Ciseaux 2012.10.31. 21:11:25

U S.O.B.! How I envy you for being this oblivious of the World around U! Lucas has squeezed the shit out of his StarWars franchise, just watch the 'Clone Wars' animations...The guy owns the likeness of his actors even! By the way, if only our Libajnai would forget us and take a job as producer at Disney's - after all, he's good with ducks and goose - who the fuck would care what he does?

nemecsek ernő áruló 2012.10.31. 21:24:23

@Kuruttya: Az akkori feleségének, aki vágóként dolgozott, és a szarból hozta vissza a Star Wars első filmet (IV) mert egy érthetetlen ostoba katyvasz volt. Lucas akkor sem volt a helyzet magaslatán, de ez a nő (Marcia Griffin) megmentette a becsületét. Lucas '83-ban elvált tőle, onnan volt még egy kis kitekintés Indie felé, ahol Spielber erősen fogta a gyeplőt. Minden más felejthető.

Belátható, hogy senkinél nincs olyan rossz kezekben a SW franchise, mint Lucas apónál. :D

mariovideo.eu · www.mariovideo.eu 2012.10.31. 21:40:52

Kathleen Kennedy (aki nem mellesleg évtizedek óta Steven Spielberg állandó munkatársa, filmjeinek producere), az eddigi Lucasfilm-alelnök lesz az új cég vezetője, elnöki minőségben. Ő fog felelni a Star Warsért mint üzleti márkanévért a Disney égisze alatt, továbbá vezető producere lesz a jövőben készülő Star Wars-filmeknek, míg George Lucas kreatív konzultánsként vesz részt a munkálatokban.
A szerződés értelmében a The Walt Disney Company átveszi az irányítást a Lucasfilm fölött, ezentúl ő fogja felügyelni az élőszereplős filmek készítését, a különféle egyéb termékek, videojátékok, animációk és vizuális effektusok, valamint hangutómunkálatok gyártását, továbbá átveszi a Lucasfilm szórakoztató-technológiáit tartalmazó portfólióját is.

Tehát nem arról van szó, hogy a Disney-é lett a Star Wars-márkanév, ill. az ahhoz tartozó merchandising-birodalom, hanem hogy néhány egyébbel együtt a megfilmesítési jogok kerültek hozzá. Ez nagyon nem mindegy, mivel jogilag a kettő nem azonos. Lucas nyilván nem mond le az aranytojást tojó tyúkjáról, amivel 1976-ban filmtörténetet írt és amivel milliárdossá vált, ill. az is biztos, hogy a jövőben készülő filmekből is igen zsíros részesedésre számíthat - hiszen a figurák, a speciális elnevezések stb. jogai továbbra is az övé.

Gyakori hiba az emberek részéről, hogy ha a Walt Disney stúdióról van szó, akkor mindenkinek automatikusan a rajzfilmek jutnak eszébe; Hófehérke, Csipkerózsika és a többi szupergiccses rajzfilm. A The Walt Disney Company azonban nem azonos a Walt Disney Animationnel, mivel egy hatalmas cégcsoportról van szó, ami nem csupán rajzfilmeket gyárt, hanem igen jelentős élőszereplős produkciókat is készít (egyebek mellett). Esetünkben erről a "részlegről" kell beszélni, nem a rajzfilmstúdióról. A teljes cégcsoport jelenleg az alábbi "alegységekből" áll:

Walt Disney Pictures
Walt Disney Animation Studios
Pixar Animation Studios
Disneynature
Touchstone Pictures
Marvel Studios
Lucasfilm

A jövőbeli Star Wars-filmek a Walt Disney Pictures-szel együttműködve fognak készülni, ill. továbbra is megmarad a Lucasfilm, mint cégnév (mint ahogy pl. A Bosszúállókat is a Marvel Studios mutatta be, noha az a cég is a Disney-é).
A fúzió nem jelenti azt, hogy Han Solo, Boba Fett, Luke Skywalker és Darth Vader lecserélődnek Miki egérre, Donald kacsára és Plútó kutyára. A fúzió nem jelenti azt, hogy az új Star Wars-filmben minden tizedik percben dalos táncbetétek lesznek. A fúzió nem jelenti azt, hogy ezentúl Csingiling X-szárnyú vadásszal fog röpködni a stúdió intrójában (bár az poén lenne).

Itt egy üzleti tranzakcióról van szó, nem többről. Lucas már lassan 70 éves, elég valószínű, hogy nem fog több filmet rendezni, így érthető, hogy át akarja adni ezt a feladatot másnak. Jelenleg a The Walt Disney Company az egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb cégcsoport, amely napjaink szórakoztatóiparában globális szinten van jelen. Az éves árbevétele adózás után is több milliárd dollár, amit a Star Wars csak növelni fog, hiszen egy világszerte ismert és kedvelt márkanévről van szó, aminek több százmilliós rajongótábora van, és a rajongók jóval Lucas halála után is életben fogják tartani (lásd Star Trek).

Hatása viszont mindenképpen lesz a Lucasfilm felvásárálásának a Disney által, balgaság lenne ezt tagadni. Nézzük meg először is a Walt Disney Pictures néhány korábbi filmjét: A nemzet aranya-trilógia, John Carter, Tron és Tron - Örökség, Perzsia hercege, Bigyó felügyelő, 101 kiskutya, Popeye, A három testőr stb. Ez csak egy picike része annak a több évtizedes idő-intervallumnak, amióta a Disney élőszereplős játékfilmeket is gyárt, és igen, akad köztük több derekas bukás is, de azért mégis jól látható, hogy a cég első számú profilja az ún. családbarát filmek készítése, ugyanakkor olykor van példa a kissé sötétebb stílusra is. Igaz, azok sem tobzódnak különösebben az erőszakban és a vérben, mert ez ellentétes a stúdió önmagáról kialakított képével.
Mindez azt jelenti, hogy legrosszabb esetben is az új Star Wars-filmek olyanok lesznek, amilyenek korábban voltak, azaz nem lesznek erőszakosabbak vagy sötétebbek, mint azt néhány rajongó pedig szívesen látná. Ez sajnos arra enged következtetni, hogy jó eséllyel nem fog készülni pl. egy mocskos és brutális Boba Fett-film, viszont giccsbe sem fog jobban elhajlani a filmek stílusa, mint Lucas rendezéseinek esetében. Ugyanakkor a Disney sem hülye, pontosan tudja, mi került a birtokába és hogy ez milyen felelősséggel jár, ráadásul ott van Lucas is, aki még így is bőven olyan helyzetben van, hogy bármikor beintsen egy esetleg nem megfelelő irányba tartó produkciónak, aztán legfeljebb majd a bíróságon folytatódik a dolog (volt már példa ilyenre korábban is).

Összefoglalva tehát: nem kell félni, mert nagy baj nem származhat a fúzióból. Nagyobb legalábbis biztosan nem, mint amit Jar Jar felbukkanása okozott 1999-ben, a Baljós árnyakban. Legvégső soron pedig Lucas bármikor visszavásárolhatja a céget, ha akarja, mert a pénze megvan rá. De a jövő majd mindent úgyis eldönt. Én bizakodó vagyok, mert a Star Wars végső soron mégsem rajz-, hanem élőszereplős filmnek való.

Benke Smith 2012.10.31. 21:55:45

Minek fanyalogni és negatívkodni? Várjuk meg a 7. részt, aztán mondjunk véleményt!! Én pozitív várakozással tekintek az új trilógia elé. :-)))

Adamfark 2012.10.31. 22:03:18

@billy reed: Maximálisan egyetértek!
Még annyit tennék hozzá, hogy előzmény filmet sokkal, de sokkal nehezebb csinálni, mint folytatást. Mivel az új trilógia közvetlen előzmény volt össze kellett fésülni minden szálat. Szerintem ebből a szempontból a Sith-ek bosszúja nagyon jó volt.... Úgy szereplők, mint technikai háttér, mint a történet szempontjából.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.10.31. 23:40:40

"Nem is igazán értem, hogy Lucas miért ment bele ebbe az üzletbe,"

Pedig ott van rögtön az első mondatban. Négymilliárd dollárért.
Te mit nem adnál el, amiért Neked ennyit akarnának fizetni?

Földi Bence 2012.11.01. 00:00:20

@odamondó: Az ötödik rész alatt pl. ő felügyelte a trükkmunkálatokat, de beleszólt abba is, hogy mi zajlik és mi nem a londoni forgatási helyszínen. Bővebben itt írtam róla, miként a cikkben is linkeltem: www.campusonline.hu/kultura/film/3243-george-lucas-nem-probalta-tette.html

@billy reed: Kritikai megjegyzéseid jogosak, nem fogalmaztam mindenütt elég pontosan.

@mariovideo.eu: Köszönöm a kommented, a legkimerítőbb mind közül. Azonban teljesen nyugodt mégsem vagyok, valószínűleg azért, mert ennyire megszerettem a Star Wars Univerzumot, ami mondjuk a fenti filmekről nem mondható el.

De ne igazolódjanak be balsejtelmeim, adja a... Disney, hogy jó filmet láthassunk 2015-ben!

Földi Bence 2012.11.01. 00:01:25

@Akitlosz: Inkább hosszú távú biztos jövedelem abból, amit én buliztam ki magamnak, mint egy egyszeri nagy jövedelem, de odavész az, amihez érzelmileg kötődök.

odamondó 2012.11.01. 00:47:02

@Földi Bence: szeretem ezt az utólagos misztifikálást. A Star Wars eredetileg 1 részre készült. A kiadók akartak több részt nem Lucas.

Amúgy ha annyira úristen volt Lucas és annyira bízott az SW folytatásban anno akkor miért is nem saját maga csinálta meg a V-VIot? Miért kellett más rendező és író? Furcsa mód az I-III esetében már saját kezébe vette a dolgok irányítását (nagy kár), de tételezzük fel 80as években Lucas irányítása alatt folyt le minden ez még nem jelenti automatikusan, hogy 2000es évek elejéig az öreg nem tudott meghibbanni (vagyis rövidre fogom, de meghibbant).

Földi Bence 2012.11.01. 00:50:50

@odamondó: Mivel a negyedik rész készítése alatt idegösszeroppanást kapott... Tudta, hogy nem jó forgatókönyvíró, rendezni se annyira szeretett, csak azt, ha minden a kezében van. Így lehet felelősséget hárítani persze.
No igen, az új részekbe sem kellett volna belevágnia, ebben egyetértünk :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.02. 22:26:24

@Földi Bence:

Ennyi pénzből szinte annyi biztos jövedelmet tudsz teremteni, amennyit csak akarsz.
De ha nem, akkor sem fogy el életed végéig sem.
Akkor sem, ha Hold körüli turistaútra viszed az egész családod.