Úgy tűnik, hogy a magyar társadalom nem szabadul a szocializmus árnyától: a hóhelyzetért is az államot okolja, ahelyett, hogy elgondolkodna akár egy pillanatra is a maga felelősségén. Ugyanakkor dicséretes, ahogy önzetlenül kisegítik egymást eme nehéz helyzetben.

A tegnap elkezdődött havazások nyomán kialakult közlekedési káosz ismét rádöbbentett arra, hogy Magyarország társadalma még mindig nem jutott túl a szocializmus alatt az emberekbe szocializálódott „mindent az állam old meg helyettünk” gondolkodásmódon.

Kb. egy hete, de minimum napokkal ezelőtt figyelmeztetett

a média az OMSZ segedelmével arra, hogy komoly lehűlés és viharos időjárás várható nyugat felől. Láthattuk, hogy Nyugat-Európa miképpen bénult meg a márciusi téltől. Az emberek mégis útnak indultak, és amikor elakadtak, felháborodtak azon, hogy nem segítenek rajtuk.

Úgy tűnik, hogy a bűnbakképzés szociálpszichológiai jelensége jelentősen beleégett a magyarság gondolati sémáiba: nem hinném, hogy sokaknak eszükbe jutott egy röpke pillanatnál hosszabb ideig, hogy talán nem biztos, hogy a figyelmeztetések ellenére útra kellett volna kelni. Ehelyett a felelősséget, amely – nyilván csak részben, de – az utazókat terhelte, megpróbálták áthárítani másokra.

A szocializmus politikai berendezkedésének árnya

pedig még mindig ott lebeg a magyar társadalom felett, ezért ha felelőst kell keresni – a bűnbakképzés, mint írtam, beindult – akkor az állam az elsők között van azok közül, amelyek célkeresztbe kerülnek. Így történhetett, hogy Pintér Sándor belügyminisztert és az ő télbiztosát találta meg a közvélemény azzal, hogy nem készültek fel eléggé, és nem reagáltak elég gyorsan a krízisre. Ez egyébként nyilvánvalóan jogos kritika, de mégis jellemző, hogy a saját felelősség nem igazán jut az emberek eszébe.

Pintér Sándor egyébként rá is érzett erre a jelenségre, de rosszul reagált: kijelentésével („Felelőtlenül elindultak, nyári gumikkal elindultak és 5-10 méteres látótávolságnál olyan sebességgel haladtak, hogy képtelenek voltak megállni”) csak tovább szította a népharag tűzét. Pedig az igazán nagy hibájuk a tájékoztatás hiánya volt: mindenütt orrba-szájba kellett volna azt az üzenetet közvetíteni, hogy nem szabad útnak indulni. Emellett az autópályákat is le lehetett volna zárni időben.

És ha már mindenképp emberi felelőst szeretnénk találni,

akkor azt mind a figyelmeztetések ellenére útnak indulók, mind az ítéletidőre fel nem készülő kormány tagjai között kell keresnünk. De valójában csak egyetlen igaz felelős van: az időjárás.

Amely már 1962-ben is ugyanígy lecsapott március 15-én, mégis túlélte a lakosság. A mostani felhajtást egyértelműen a széleskörű közösségi média-használat számlájára lehet írni, ugyanakkor enélkül nem lehetne kijavítani az állam fel nem készülése miatt kialakult helyzetet. Mert az az igazán csodálatos ebben az egész kialakult helyzetben, ahogy az állampolgárok összefogtak, segítik és mentik egymást, önzetlenül. Riszpekt.

Az pedig már más kérdés, hogy az időjárás alakulása kapóra jön a kormánynak is: amint arról már tavaly februárban értekeztem a Konzervatóriumon, az időjárás alakulása elterelheti a figyelmet a kormány számára kedvezőtlen közéleti témákról. Akkor az IMF-tárgyalások, kötelezettségszegési eljárás, most az alkotmánymódosítás és az ennek kapcsán kialakult európai tiltakozás.