benyóblog

Zac Efronból lesz Han Solo? – Mi újság a Star Wars VII háza táján?

2013. november 07. 09:26 - Földi Bence

zacefron.png

Tavaly október végén jelentette be a Star Wars atyja, George Lucas, hogy eladta a LucasArts-ot a Disney-nek. Utóbbi cég pedig azzal állt elő, hogy elkészítik a sci-fi-saga harmadik trilógiáját – a hetedik részt 2015 tavaszán mutatnák be. Rendező már van – JJ Abrams – ugyanakkor még szerződtetett szereplője nincs a produkciónak, akár Zac Efron is jedivé válhat 2015-ben.

Sokan zavart éreztek az Erőben és milliók sikoltottak fel – mint az Alderaan felrobbantásakor –, amikor alig több mint egy éve, George Lucas bejelentette, hogy eladta a Disney-nek a LucasArts produkciós céget. A forgalmazó-óriás első közeménye arról szólt, hogy a rajongók legnagyobb álmát valósítják meg: a Star Wars atyjának jegyzeteire alapozva leforgatják az űreposz hetedik, nyolcadik és kilencedik részét is. Az első folytatásig pedig csak 2015-ig kell várni.

Azzal, hogy a hetedik epizódot jelentették be, nyilvánvalóvá vált, hogy a következő Star Wars-film valamilyen módon a korábbiak folytatása lesz. Nem előzménytörténetről van tehát szó, vagy a „messzi-messzi galaxisban” játszódó, de az eredeti sztorihoz nem kapcsolódó cselekménnyel szúrják majd ki a moziba járók szemét.

Elolvasnád, hogy miként folytatódik a VS.hu-n közölt cikkem? Kattints IDE!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr285619045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása