A 2009-es EP, majd a 2010-es országgyűlési választások komoly változásokat eredményeztek a magyar politikai életben. Ezen változások eredményeképp két rendszerváltó párt (MDF, SZDSZ) „kiesett” a parlamentből, helyüket pedig két fiatalos szervezet, a Jobbik és az LMP vette át. A magyar pártrendszer kétpártisága is megszűnhet, hiszen a mandátumok kétharmadát birtokló Fidesz-KDNP és az MSZP között sosem látott különbség alakult ki. Elemzésemben igyekszem bemutatni, hogy az egyes pártok számára milyen változást hozott 2010, valamint azt, hogy milyen stratégiát tudnék ajánlani nekik a továbbiakra.

A Fidesz-KDNP olyan győzelmet aratott 2010. áprilisában, amilyenre a harmadik köztársaság történetében nem volt példa: az egyéni választókerületekben taroltak, 53,81%-os eredményükkel megszerezték a mandátumok 68,13%-át, azaz a képviselői helyek több mint kétharmadát.¹

A pártszövetség helyzetében beállt legnagyobb változást az jelenti, hogy a nyolc évnyi ellenzéki szerepet kormányzatira cserélhetik. A kétharmad erős legitimációs alapot biztosít számukra (amit Orbán Viktor hangoztat is), melynek révén rengeteg intézkedést át tudnak majd vinni az Országgyűlésen. Mivel az ország kormányzását nehéz időszakban veszik át, sok, régóta várt reformot kell majd meghozzanak a gazdaság, egészségügy, oktatás és a közbiztonság területén egyaránt. Erre fel is készültek, amit bizonyít kormányprogramjuk, mely a Nemzeti Együttműködés Programja címet viseli.²

Úgy gondolom, hogy a Fidesz-KDNP számára a reformok meghozatala kell legyen a legfontosabb. Viszont nem hinném, hogy ennek az a megfelelő módja, hogy ne hallgassák meg az ellenzéki erők javaslatait, éppen ellenkezőleg: ha nemzeti együttműködésről beszélnek, akkor nem szabad a kisebb pártok véleményét figyelmen kívül hagyni.

A párt népszerűségének megőrzése érdekében Orbán Viktor olyan retorikába kezdett, mely inkább a radikálisokat tudja megszólítani (gondolok itt a forradalom hangoztatására³). Ellenpólusát Navracsics Tibor jelentheti, aki a mérsékeltebb hangnemet képviseli.⁴ Úgy gondolom, hogy a pártszövetség mindenképp veszíteni fog népszerűségéből, ha tényleg meghozzák a szükséges reformokat, ez szinte elkerülhetetlen. Ezért úgy vélem, hogy kommunikációjukban inkább a sikereket kellene majd hangsúlyozniuk, hogy meg tudják őrizni jelenlegi támogatottságuk nagy hányadát 2014-re.

A Magyar Szocialista Párt a 2010-es választási eredmények alapján négy év alatt elveszítette a támogatóinak a felét, így nem sokkal előzték meg a Jobbikot. Az ő helyzetük is nagyban változott, hiszen nyolc év után újra ellenzéki pozícióba kerültek, amitől már valószínűleg elszoktak. Mindenesetre legnagyobb ellenzéki pártként törekedniük kellene afféle ellenzéki szószóló, vezér szerepre, amivel szerintem vissza tudnák csábítani hűtlen támogatóik egy részét.

Mivel a párt elvesztette az emberek iránta érzett politikai bizalmát, a pártnak megújulásra lesz szüksége. Úgy vélem, hogy küzdeniük kell az ellen, hogy a közvélemény egy része szemében a ’szocialista’ jelző a ’korrupt’ szinonimájává vált, ezért a júliusban tartandó tisztújítást követően is folytatniuk kellene a párt megreformálását.⁵

Úgy gondolom, hogy mindenképp fiatal, becsületes baloldali politikusokra lesz szükségük. Törekedniük kell arra is, hogy a fiatalok számára rokonszenvessé tegyék a pártot. Erre pedig egy lehetséges stratégia a már korábban megkezdett középre mozdulás (ennek értékelem a párt választási kommunikációjában gyakran hangoztatott demokrata önmeghatározást⁶). Fontos lenne még egységbe kovácsolni a pártot, mely jelen pillanatban is több csoportra szakadt, és a közelmúltban a felbomlás veszélye is fenyegette.⁷

Azt hiszem, hogy a sikerhez elkerülhetetlen a párt vezetésének átalakítása, és a Fidesz-KDNP-éhez hasonló struktúra kialakítása, melynek révén egy tapasztaltabb politikus (pl. Kovács László) szólíthatná meg az idősebb, erősen baloldali szimpatizánsokat, valamint egy fiatal, dinamikus politikus (pl. Mesterházy Attila) a fiatal, mérsékeltebb támogatókat.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom rendkívül sikeresen szerepelt első olyan országgyűlési választásán, melyen egyedül indult (2006-ban a MIÉP-el közösen indulva két százalékot szereztek⁸). Sikerükben nagy szerepe lehetett a gazdasági világválságnak, a részben emiatt kialakult általános morális válságnak, valamint cigányokkal kapcsolatos radikális retorikájuknak.

A Jobbik helyzete is speciálissá vált a választások következtében, hiszen képviselői közül mindössze hárman (Balczó Zoltán, Rozgonyi Ernő és Zakó László) ültek már korábban az Országgyűlésben.⁹ Mindenesetre, ha felelősen és elveikhez hűen tudnak fellépni a parlamentben is, akkor meg tudják őrizni jelenlegi támogatottságukat. Ebben segítségükre lehet az, hogy jelenleg két bizottságnak van jobbikos elnöke.

Ám a pártnak nyilvánvalóan nem ez a célja, inkább a további növekedés. Erre is látok esélyt, ha a következő stratégiákat követni tudják. Úgy gondolom, hogy számukra is kifizetődő lehet a kettős retorika: egyrészt a mérsékelt hangnem használata, mellyel Fidesz-szimpatizánsokat tudnának átcsábítani a Jobbikhoz; másrészt a cigányokkal kapcsolatos retorika újbóli beemelése a párt kommunikációjába. Ezzel további MSZP-seket lehetne a Jobbik mellé állítani (2010-ben - a Medián felmérése szerint¹⁰ - a Jobbik szavazóinak majd a fele szavazott korábban a Fidesz-re, vagy az MSZP-re, ezért tartom e két párt szimpatizánsait a leginkább megszólíthatónak a Jobbik kommunikációjának segítségével). Valószínűleg lesznek olyan fideszesek is, akik csalódnak majd pártjukban, annak kormányzása alatt. Az ilyen szavazók elérését a Fidesz-KDNP kormány cselekedeteinek hangos kritikájával látom megvalósíthatónak.

A Lehet Más a Politika az első párt a harmadik köztársaság történetében, mely első országgyűlési választásán bejutott a parlamentbe (az 1990-es választást nem számítva). Úgy gondolom, hogy sikerüknek több oka is volt, de talán a legfontosabb, hogy támogatóik többsége protesztszavazóként a régi elit ellen voksolt¹¹. A párt a listás szavazatoknak végül a 7,48%-át szerezte meg, így legkisebb ellenzéki pártként 16 képviselője van az új Országgyűlésben.

Az LMP helyzete egyedülálló, hiszen alig több mint egy évvel a párttá alakulása után már a Parlamentben találta magát. Képviselői közül egyedül Mile Lajos vett már részt korábban az Országgyűlés munkájában (1990 és ’94 között), így az egy bizottság elnöki posztjával rendelkező párt nem mondható tapasztaltnak a politikában.

Úgy gondolom, hogy az LMP számára reális cél lehet a szavazóbázisának megduplázása a következő választásig, ehhez viszont folytatnia kell a már megkezdett utat. Továbbra is hangoztatniuk kell, hogy hisznek a részvételi demokráciában, hogy ellenzik a kirekesztést, valamint hogy fontosnak tartják a környezetvédelmet. Nagy potenciált látok számukra a vidékben, hiszen legjobb eredményeiket a városokban érték el (Budapesten 12,81%-al megverték a Jobbikot¹²), így vidéken kellene próbálkozniuk a terjeszkedéssel.

Fontosnak tartom továbbá, hogy az LMP megőrizze civil jellegét, ezért szerintem ildomos lenne megtartani a párt jelenlegi struktúráját, tehát azt, hogy választmány vezeti és nincs elnöke. Ez sokak számára teheti szimpatikussá őket a jövőben is..

A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége számára csúfos vereséget hozott a 2010-es országgyűlési választás, hiszen közösen sem érték el az 5%-os küszöböt (hivatalosan az MDF indult SZDSZ-es politikusokkal a listáján, 2,67%-ot elérve).

Mindkét pártnak megújulásra és rendkívül aktív médiajelenlétre van szüksége ahhoz, hogy ne tűnjön el a magyar politikai palettáról. Úgy gondolom, hogy az MDF-nek van erre nagyobb esélye, ugyanis Dávid Ibolya lemondását¹³ követően megnyílt az út az egykori belső ellenzék számára, hogy megreformálják a pártot és visszatérjenek annak eredeti értékeihez.

Az SZDSZ-nél már nehezebbnek látom ezt a megújulást, ugyanis talán ők veszítették el az emberek bizalmát a legnagyobb mértékben (ezt jelezte az EP-választási eredményük, ahol az LMP is meg tudta előzni őket). Úgy vélem, hogy az sem segítette az újbóli megerősödésüket, hogy az MDF-el kötöttek szövetséget 2010-ben, valamint az sem, hogy a pártelnöki pozíció körül folyamatos negatív hírverés zajlott. Számukra is talán a rendszerváltáskor vallott értékekhez való visszatérés lehetne a kifizetődő, de nem vagyok biztos benne, hogy a jelenlegi vezetéssel vissza tudnak jutni a Parlament épületébe.

A 2010-es év több szempontból is fordulópontnak számít a harmadik magyar köztársaság politikatörténetében, hiszen megdőlt az a hipotézis, hogy a magyar politikai rendszer kétpártivá válik, el kellett hagyja a Parlamentet a két rendszerváltó párt és két olyan párt jutott be helyettük, akik először mérették meg magukat egyedül ilyen választáson.

Ezáltal olyan változások kezdődtek a politikai rendszerben, melyek egyes pártok végzetét jelenthetik, mások számára pedig akár a hatalom megszerzését is. Mindenesetre látnunk kell azt, hogy a magyar politikai elit megújulása, lecserélődése megkezdődött.