Ez a poszt azoknak készült, akik még sosem hallottak a Maffiózókról, vagy hallottak, de nem néztek még bele. Az HBO valaha volt legjobb sorozata (mely címet a Trónok harca veszélyeztet) a Gengszterkorzóhoz hasonlóan maffiatörténet, méghozzá az ezredforduló és a 2000-es évek első éveinek időszakából, New Jersey-ből. Május 5 - június 17 között néztem újra a sorozatot. 6 évad, 86 rész, kb. 4300 perc, majd' 72 óra, azaz 3 nap telt ezzel az életemből. Megérte.

A történet a New Jersey-i és New York-i maffiáról szól, főhőse Tony Soprano (James Gandolfini), aki a sorozat elején az Észak-Jersey-t irányító család egyik kapitánya. Rövid időn belül megismerjük családját is: felesége Carmela (Edie Falco), lánya Meadow (Jamie-Lynn Sigler), valamint fia Anthony Junior (AJ) (Robert Iler). Emellett fontos szereplő Tony nagybátyja, Junior Soprano (Dominic Chianese), akivel egy ideig közösen vezetik a családot, ám az öreg leépülése elég rossz hatással lesz Tonyra.

A hat évadon keresztül végig szerepel Tony három embere: Christopher Moltisanti (Michael Imperioli, aki egyébként öt epizódot íróként jegyez), akit Tony fiaként szeret; Paulie Gualtieri (Tony Sirico), aki még Tony elhunyt apjának is dolgozott; valamint Sylvio Dante (Steve Van Zandt), aki a városszéli Bada Bing! nevű sztriptízbárt üzemelteti.

A sorozat igazán azzal ütött nagyot, hogy nem szokványos maffiatörténetet láthatott a nagyérdemű, hiszen Tony nem olyan kemény fickó, mint amilyennek tűnik: depressziós, ami miatt Jennifer Melfi (Lorraine Bracco) pszichiáter segítségét kéri. Valójában Tony karaktere egy túlstresszelt kisember, aki nem tud megbírkózni a vállára nehezedő teherrel, amit csak tetéz, hogy anyjával is igen rossz kapcsolatot ápolt egész életében. Melfi doktornő szerint ez minden problémájának forrása (valóban kiállhatatlan az öregasszony).

Tony fokozatosan jut egyre feljebb, amikor a család feje rákban meghal, nagybátyja veszi át az irányítást, de csak miután Tonyval megegyezett. Az öreget aztán letartóztatják, és nagyon sokáig házi őrizetben tartják, így kiszorul a hatalomból és már csak névleges vezető maradt: Tony Soprano lesz a család feje. Innentől válik egyre nehezebbé a főszereplő dolga, folyamatosan újabb és újabb problémák merülnek fel, mind a család, mind a munka területén (egy kis ízelítő: feltűnik a színen pénzéhes húga, majd a kamaszodó Meadow-val és AJ-vel akadnak gondok, összetűzésbe kerül a New York-iakkal, külön költözik feleségétől, stb.). Több ízben pánikrohamot is kap.

Tony Soprano valójában nem igazán jó vezető, hiszen labilis idegzetű, hirtelen haragú és nem eléggé megfontoltak a döntései. Igaz, hogy ca. 6 évig látja el feladatát, de az utolsó évadra teljes mértékben kicsúszik kezei közül az irányítás, s kvázi háborút vív New York-kal. Dolgát az is megnehezíti, hogy szinte minden évadban van egy olyan szereplő, aki jelent az FBI-nak, közülük kettőt saját emberei tesznek el láb alól.

A sorozat nagyszerűsége abban rejlik, hogy a maffia világát hozza el a nappalinkba. Teljesen életszagú a történet, tele hibákkal és jól kidolgozott tervekkel, indulatokkal, érzelmekkel. A helyszíneket is nagyon jól eltalálták. Tony Soprano és emberei üzleti ügyeiket főleg három helyen intézik: Sylvio Bada Bing! nevű sztriptízbárjában, a Satriale's nevű olasz hentesüzletben, valamint Tony iskolai barátja, Artie Bucco (John Ventimiglia) Vesuvio nevű éttermében.

A karaktereket nagyon jól eltalálták, néhányuk tipikus maffiózó-fazon (gondolok itt Paulie-ra, Syl-re, vagy a New York-i John Sacrimoni-ra és Phil Leotardo-ra), néhányan pedig teljesen hétköznapi kinézetű emberek (például maga Tony, vagy Chris). Ez is erősíti bennünk azt a tudatot, hogy valós történetet nézünk, hiszen itt nem a leginkább jóvágású férfiszínészek és a bombázó hölgyek kapták a szerepeket. Még a Bada Bing!-ben dolgozó sztriptízlányok sem topkategóriás nők, sőt, azok sem, akikkel Tony félrelép. Néha tényleg úgy érezzük, hogy valós történetek peregnek a szemünk előtt.

Sokszor, sokhelyütt olvastam, hogy a sorozat lezárását nem oldották meg elég körültekintően a készítők. Tény, hogy olyan, mintha egy jelenet közepénél vágták volna el a történetet (Tony a családjával készül megvacsorázni egy kajáldában), és rengeteg elvarratlan szál maradt. Még amikor az RTL Klubon néztem a záró epizódot, úgy értelmeztem az utolsó jelenetet, hogy az étkezde egyik gyanús vendége lelőtte Tony-t, de most újranézve már közel sem vagyok ebben biztos. Annyi szent, hogy a nézőknek adott okot a gondolkodásra ez a jelenet.
Színészi játékot tekintve meglepő, hogy a korábban nem nagyon ismert (egy-két kivételtől eltekintve persze) szereplők milyen színvonalat tudtak hozni, egyszerűen fenomenális a legtöbb karakter megformálása. James Gandolfini tökéletesen játssza a megtört vezetőt, a rossz férjet és családapát, mellette Edie Falco és Lorraine Bracco is nagyon jó alakítást nyújt. Személyes kedvencem a Paulie Gualtieri-t megformáló Tony Sirico. A hat évad elegendő ahhoz, hogy minden fontosabb karakter lelkének legmélyebb bugyraiba is belelássunk, megismerjük erényeiket és hibáikat (utóbbiból van több).
Külön érdekesség, hogy nem kifejezetten sok aláfestő zenét alkalmaztak a készítők, viszont jól megválogatták a betétdalokat (több közülük a kedvenceim közé is bekerült), a főcímdal pedig ikonikus opusszá vált.
Egyébként azon kevés sorozatok egyike, amit szinkronnal néztem végig, méghozzá azért, mert rendkívül élvezetesre sikerült, nagyon jól passzolnak a hangszínek az egyes karakterekhez, meg is lepődtem, hogy James Gandolfini-nek mennyivel magasabb hangja van, mint Kőszegi Ákosnak.



ÖSSZESSÉGÉBEN: erős tízes. Best ever.