benyóblog

Így fog kinézni a Várkert Bazár

2013. február 01. 15:57 - Földi Bence

Aláírták a Várkert Bazár fejlesztésére, valamint a budai Vár és környéke közlekedés-fejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázat kivitelezői szerződését csütörtökön. A három pályázó közül a nettó csaknem 9 milliárdos ajánlatot adó Swietelsky-WHB konzorcium szerződhetett a Várgondnokság Nonprofit Kft.-vel és az I. kerületi önkormányzattal. Most megmutatjuk, hogy milyen lesz, ha elkészül.

vb01.jpeg

vb02.jpeg

vb06.jpeg

vb03.jpeg

vb04.jpeg

vb07.jpeg

A beruházás keretében a tervek szerint 2014 tavaszára megújulhat a Várkert Bazár, alatta mélygarázs létesül és mellőle mozgólépcső is vezet majd fel a várba. Emellett hajókikötő épül a Várkert Bazárnál, ahol villamosmegállót is létesítenek.

Csütörtökön a szerződés aláírását megelőzően Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed, a fertődi Esterházy-kastély és a Kúria megújításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a Várkert Bazár felújítási munkálatai februárban kezdődnek meg. „A projekt célja, hogy a Várkert Bazár épületegyüttese adjon nemzetközileg is értelmezhető és átfogó képet a magyar nemzeti örökségről, tradícióról, kortárs művészetünkről emelte ki a kormánybiztos.

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere a budai Vár és környéke közlekedés-fejlesztéséről elmondta, hogy a cél a jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, könnyen elérhető, de gépjárműmentes budai Vár megvalósítása a hagyományőrzés és a folyamatos megújulás jegyében.

A beruházás első ütemében a várbazárhoz kapcsolódó gyalogos közlekedést fejlesztik és a behajtási rendszert korszerűsítik. A várbazár alatt mélygarázs épül, ehhez pedig új közlekedési kapcsolatokat villamos- és buszmegállót, kikötőt alakítanak ki.

Mint azt a polgármester részletezte, a vár akadálymentesítése céljából lifteket létesítenek a Gránit lépcsőnél, a Korlát utcánál, a Lovas utcai parkolónál és lift viszi majd az utasokat a Várteraszhoz, valamint mozgólépcsőt építenek a Vízhordó lépcső mellett.

A projekt egyebek mellett kezeli a napi forgalmat jelenleg túlterhelő 300 turistabusz kulturált fogadásának kérdését és a kerékpárforgalom integrálását is. Tartalmazza a budavári behajtási, valamint parkolási rendszer korszerűsítését, a térfigyelőkamera-rendszer korszerűsítését, valamint előkészíti az elektromos buszokra épülő közlekedési rendszer kialakítását is.

A projekt a Lánchíd utca és az Ybl Miklós tér rendezését is célozza, ennek kapcsán a budai Vár kapuját képező területeken a forgalomcsillapítás, parkolók kiépítése és a Várbazár garázs közúti kapcsolatainak kiépítése is megtörténik.

A Várgondnokság Nonprofit Kft. és az I. kerületi önkormányzat 2012 októberében írta ki a közbeszerzési eljárást, amelyre december 10-ig három pályázó nyújtotta be ajánlatát. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a Swietelsky-WHB konzorcium ajánlata volt összességében a legelőnyösebb.

(MTI)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr125057000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása