benyóblog

Aqua Elixis: furcsa elixír

2013. február 26. 22:10 - Földi Bence

Már egy ideje a piacon van a Szentkirályi nemzeti kólája, az Aqua Elixis. Kipróbáltuk, meglehetősen addiktív.

A dizájn egyértelműen a Harcos nevezetű, radikális fiatalok körében kedvelt ruházati márka logójára hajaz. A nemzeti kóla elsősorban vörös színű csomagolásán (és az egyliteres flakonon) népművészeti motívumok futnak körbe, emellett a Szentkirályi emblémája, a Szent Korona is megtalálható a csomagoláson.

elixis_harcos.bmp

Az ital színe kevésbé sötét, mint a Coca-Cola, vagy a Pepsi, ráadásul mind illatban, mind ízben eltér nagytestvéreitől. A nemzet üdítőitalába beleszagolva igencsak meglepődtünk, ugyanis a régi időkből felrémlett az egykor kétpofára magunkba tömött kólaízű gumicukrok illata, majd az íze is, némi mozgást előidézve gyomortájékon. Érezni lehetett ugyanakkor, amit a csomagolás is hirdet: 31-féle gyógynövénnyel készült ugyanis az Aqua Elixis.

Éppen ezért úgy hittük, hogy a Kofolához hasonlatos ízzel fogunk találkozni, amikor a nedű az ajkunkhoz ér. Nos, a kultikus szlovák ital hazai rajongóit el kell keserítenünk, sajnos az Aqua Elixis nem képes visszaadni azt az ízélményt, mint szlovák nagytestvére. Ezzel szemben egy, az elején igencsak nehezen megszokható gumicukor-ízt kapunk. Ám az mindenképp előnyös, hogy a kólák többségével ellentétben nem ragadt annyira a szánk az Elixistől, valamint nem marta annyira a fogzománcunkat.

aqua_elixis.jpg

Míg iszogattuk az egy liter löttyöt, egyre inkább azt vettük észre magunkon, hogy ízlik a nedű, és szeretnénk még. Nyilván ez a legtöbb üdítőre igaz, de az is tény, hogy egy fokkal talán finomabb és jobb (ráadásul magyar), mint az Aldiban és Lidl-ben is kapható márkátlan kólaízű italok. Más kérdés, hogy egyáltalán nem pörgetett minket fel az Aqua Elixis, de ezt ma már egy kólától nem lehet elvárni sajnos, elvégre az energiaitalok korában élünk.

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr885107310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SemBoga 2013.02.27. 15:15:17

és sok hasonlóságot nem látok a harcossal - hacsak nem azt az elég egyszerű dizájn megoldást a betűk torzításával

Void Bunkoid 2013.02.27. 15:24:16

Kevés benne a bubi.
De amúgy mindenben kevés. Régebben még rá is volt írva a löttyökre, hogy hány gramm CO2-t tartalmaz literenként, a király a 7UP volt a 7,4 g/literével. Attól lehetett igazán minőségit böfögni :)

Locassen 2013.02.27. 15:37:33

szerintem finom (kb. bambi jéger), csak az árából kiindulva ez nem a nemzet, hanem a hazafias felső-középosztály itala lett.

óðinn 2013.02.27. 15:44:06

Nagyon vártam ezt az italt, de nagyot csalódtam benne. Az ízének legmarkánsabb összetevője az a jól ismert édesítőszer-aroma. Mellette gyenge gyógynövényíz-foszlányok, mint amikor egy kimosatlan Hubertusos üvegbe vizet töltenek.
.

Zöldkabátos (törölt) 2013.02.27. 15:49:08

Vegyesek az érzelmeim... Örülök, hogy van egy ilyen italunk, de nem hiszem, hogy népszerű lesz.

Pozitívum: Nekem az Unicumra hajaz. Lehet, hogy jobb lett volna csak egy őshonos növény (vagy a kumisz :D) ízét kiemelni, de így se rossz. Mindenesetre úgy érzem, sikerült eltalálni egy kólához hasonló ízt, ami azért mégis egyedi.

Negatívum: Az én ízlésemnek kevés bubi és cukor. (Illetve cukor konkrétan ugye nincs is benne.)

Egyéb megjegyzés: Nem tudom van-e gyakorlati jelentősége a palack formájának, de ebből üvegből inni elég körülményes. Ha már nép motívumok, lehetett volna valami honfoglalós kulacs alakú.

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2013.02.27. 18:02:02

Honfoglalóink bőr tömlőből nyakalták kumiszt, talán ezt is zacskóba kellene tölteni.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.02.27. 18:07:27

Olyan érzés mintha nagy party lenne a számban, de már mindenki hányni ment.

bohuš 2013.02.27. 18:45:27

Én se nagyon látom a hasonlóságot a Harcos logójával... A Kofola egyébként csehszlovák ital, ha már lokalizálni akarjuk, Opavában gyártották eredetileg, szóval cseh.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.27. 19:48:05

Szerintem a poszt írója sürgősen forduljon pszichiáterhez! Semmi hasonlóság nincs a két címke között!

Bár azok után, hogy "ízlik ..." "... a legtöbb üdítőre igaz", már nem biztos, hogy pszichiáterhez küldeném. Inkább zárt osztályra.

privateer 2013.02.27. 19:51:53

De a lényeg nincs a cikkben. Hol kapható?

Földi Bence 2013.02.27. 21:08:30

@privateer: Én egy közeli éjjel-nappaliban vettem egy Budapest melletti kisvárosban.
De az Aqua Elixis Facebook-oldalán ezt találni: www.facebook.com/AquaElixis/posts/299832030143001
@fidesz = népirtó csőcselék: ilyen felhasználónévvel: bagoly mondja :D

Pierr Kardán 2013.02.27. 22:29:34

1-2 hónapja volt a TV-ben valami műsor, amelyben minden szereplőnek ilyen ital volt a kezében. Akkor elmentem keresni boltot, ahol lehet ilyet kapni. Megvettem, megkóstoltam, azóta nem keresem :-)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 09:12:34

@Földi Bence: hát nem teljesen kicsi, fidesznyik köcsögöm! Nézz rá a homepage helyén linkelt cikkre, képzeld el, hogy anyád rákos és az orvosa menthetetlennek mondja, aztán próbálj meg gondolkodni! (bár vannak kétségeim, hogy sikerülni fog, mert annyi eszed tutira nincs...)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 09:13:16

@Pierr Kardán: valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy lemaradt az "(x)" jel ennek a förmedvénynek a végéről (gyk: fizetett hirdetés jelölése)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 09:46:53

@Földi Bence: iszonyatosan buta vagy, tudsz róla? :D
(persze, hogy nem... ahhoz legalább még egy agysejtre szükséged lenne a meglévő egy mellé :DDD)

Földi Bence 2013.02.28. 09:48:38

@fidesz = népirtó csőcselék: :D amíg csak azzal dobálózik, hogy iszonyatosan buta vagyok, addig nem tudok foglalkozni a kritikájábal :)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.28. 09:50:52

@Földi Bence: buta, humanoid csótányba kár az érdemi kritika, akkor meg minek fárasszam magam? Elég látni, mennyire ostoba vagy. :D

Földi Bence 2013.02.28. 09:54:35

@fidesz = népirtó csőcselék: Ezek ám a szellemi magasság megnyilvánulásai, anyázni mindenki tud.
süti beállítások módosítása