benyóblog

Sólyom László újévi köszöntőjének margójára

2010. január 02. 14:48 - benyó

Nekem alapvetően tetszett a köztársasági elnök újévi köszöntője, csak néhány dolgot találtam, amiben nem értek vele egyet. Ezek olvashatók alább.

Sólyom a beszédében kifejti, hogy mennyire fontos lesz ez az év, mert megújulást hozhat. Sőt, szerinte már szükség van erre a bizonyos megújulásra, mert az ország morális válságban van. A 2010-es országgyűlési választások után kezdődhetnek meg az a társadalmi párbeszéd, mely új kiegyezéshez vezet. Ám - ahogy nagyon helytállóan megjegyzi - csak a választásoktól ne várjunk hirtelen megújulást, fejlődét. A rendszerváltáskor is azt várta Magyarország lakossága, hogy a politikai rendszer változásával az életszínvonal is gyors növekedésnek indul. Ebből a hibánkból kell - Sólyom és jómagam szerint is - tanulnunk, mert ha nem, akkor nagyon nagy bajba keveredhet az ország.

A választókról alkotott képe viszont közel sem egyezik az enyémmel. A köztársasági elnök beszédében felelős állampolgárokról beszél, akik mérlegelik, hogy az adott kormány mit tartott be ígéreteiből, sőt azt is, hogy az ellenzék ígéreteiből mi a légből kapott. Azt mondja: "Megéreztük, hogy választási döntésünknek súlya van". Úgy érzem, hogy Sólyom ezt nem gondolta át eléggé. Amennyire én látom, az emberek teljesen elfordultak a politikától, nem érdekli, hogy ki kormányoz, csak az érdekli, hogy minél több jusson neki. A döntés súlyát sem feltétlenül érzik, sokan úgy gondolják, hogy valakikre szavaznak, viszont mindegy, hogy kikre, mert a szavazatuk úgyis elvész a több millió között. Ezt én nem nevezném felelős, átgondolt választói magatartásnak.


Újévi köszöntőjében megfogalmazza azt is, hogy mik az általános és a jelen helyzetben legfontosabb elvárások az állammal szemben. Ilyen például a korrupció visszaszorítása. Sajnos én pesszimista vagyok ezzel a témával kapcsolatban, nem hinném, hogy egyhamar változás fog bekövetkezni e téren. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, mindenekelőtt a társadalomban, a köznapi életben kellene beinduljon egy afféle "tisztulási" folyamat. Amíg a közember úgy kezeli a legtöbb problémáját, hogy "Megoldjuk okosba'!", addig a korrupció ellen sem lehet hatékonyan fellépni. Ezt Sólyom is belátta, megemlíti, hogy le kell vetni a "korruptság szégyenét".
Beszéde második felében már családalapításra buzdít, hisz gyermekeink a nemzet jövőjét alkotják. Ezek után a nemzetképére helyezi a hangsúlyt, mely nagyjából -ha nem teljes egészében - megegyezik a tudományos állásponttal.

Zárásként visszakanyarodik az új hangvételű kormányzás fontosságához és azt is megemlíti, hogy emellé új típusú ellenzékiségre is szükség van, amivel teljesen egyetértek. A Fidesz-féle ellenzéki lét egyáltalán nem volt konstruktív, sohasem voltak képesek kompromisszumot kötni. Remélem az MSZP politikusaiban tudatosul majd, hogy ez a fajta ellenzéki politika nem megfelelő. Ellenben pesszimista vagyok a valószínűsíthetően másik ellenzéki párt, a Jobbik leendő parlamenti politikájával kapcsolatban, valószínűleg ők fognak továbbmenni a Fidesz által megkezdett úton.

Csak reménykedni tudunk, hogy a 2010-es esztendő valóban pozitív változást hoz a magyar politikai és közéletben egyaránt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr894878607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása