benyóblog

Biztos, hogy javul a Magyarország-kép?

2013. március 02. 12:00 - Földi Bence

A Nézőpont Intézet Médiaműhely kutatásának margójára

nezopont01.jpg

A Nézőpont Intézet Médiaműhelye (továbbiakban NIM) február közepén mutatta beMagyarország a világsajtóban – 2012” című tanulmányát, amelyben kimutatták, hogy a nyugati médiában konszolidálódott az egyébként meglehetősen negatív Magyarország-kép. Valóban az országról alkottak képet a vizsgált nyugati sajtóorgánumok? Biztos, hogy teljesen rendben volt a Nézőpont kutatása módszertani szempontból? Ezekre a kérdésekre (is) keressük a választ írásunkban.

A Nézőpont Intézet Médiaműhelye azt mutatta ki elemzésében, hogy az általa vizsgált országokban megjelenő, általuk kiválasztott sajtóorgánumokban némi javuló tendencia érzékelhető Magyarország megítélése kapcsán. Ám Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár akármennyire is korrektnek nevezte a NIM kutatását, amelynek szerinte alapos a módszertana, azért az hagy némi kívánnivalót maga után. Az ebből levont következtetések pedig még inkább.

Érthetetlen válogatási módszer

Egyrészt meglehetősen problémás, hogy a kutatás módszertanáról nem nyújtott bővebb tájékoztatást sem a tanulmány, sem saját kérdésemre a Médiaműhely vezetője, Antal Zsolt. Nem tisztázott ugyanis, hogy milyen tudományos szempontok alapján választották ki a vizsgált országokat, illetve a vizsgált sajtóorgánumokat.

A bemutató után írott beszámolómban így írtam: „Antal azon kérdésünkre, hogy milyen módszertani elvek szerint történt ezek kiválasztása, elmondta, hogy a »releváns« orgánumokat szemlézték, így lehetséges, hogy hét orosz orgánum mellett csak öt amerikait, illetve két svájcit vizsgáltak”. Emiatt több helyütt pongyola megfogalmazással élnek, elvégre nem lehet általánosítani a nyugati médiára, vagy az adott ország médiájára vonatkozólag a kutatás eredményeit, ha nem vizsgáljuk az összes „nyugati” ország összes médiumát.

nezopont02.jpgAntal Zsolt, a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének vezetője a tanulmány bemutatóján

Emellett furcsa az is, hogy csak nyugati országok orgánumai közül válogattak – már-már véletlenszerűen. Hiszen nem csak az a fontos, hogy mondjuk Svájc két újságjában mit gondolnak az Orbán-kormányról. Hanem számunkra az is, hogy a lengyel, román, vagy szlovák sajtó miként vélekedik róla – elvégre a szomszédjaink.

Nem lehet tehát eldönteni, hogy ugyan mégis mi alapján választották ezeket az orgánumokat ezekből az országokból. Tény, hogy nehéz az ilyesmit számszerűsített módon levezetni, de az sem megoldás, hogy: „hm, első ránézésre jónak tűnik”. Annyi kutatás-módszertani ismeret azért ragadt rám egyetemi éveim során, hogy lássam: lehetett volna másképp is. Lehetett volna például eladott példányszám alapján rangsorolni az egyes országok lapjait, és ez alapján a legolvasottabbakat kiválasztani. Így például a népszerű bulvárlapok is bekerülhettek volna a merítésbe. Vagy előzetes besorolást követően, világnézeti szempontok alapján is lehetett volna csoportosítani a lapokat. Ennek elvégzése nélkül nem kell meglepődni, ha az egyik irányba (jelen esetben a negatív pólus felé) billen el a mérleg nyelve.

Techet Péter kollégám szerint Franciaországból például érthetetlenül hiányzik a Le Point és a Marianne, Németországból a Focus, vagy a Rheinische Post, Ausztriából pedig a minden kormányzati tisztviselő asztalán ott heverő Wiener Zeitung. „Svájcból meg érthetetlen, hogy az NZZ mellett miért csak a zürichi regionális napilap számítana – miért ne számítana ugyanúgy a baseli, a genfi (stb.), pláne, hogy a neokonzervatív hetilapot meg ki is hagyták...” – tette hozzá Techet. Emellett furcsa az is, hogy a sajtóorgánumok között nem tettek aszerint különbséget, hogy melyek hírügynökségek, melyek printlapok, melyek pedig online hírportálok.

nezopont03.jpgKumin Ferenc, a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a tanulmány bemutatóján

Magyarország-kép, vagy a kormány megítélése?

Másrészt az az összemosás is furcsa a Médiaműhely részéről, hogy en bloc Magyarország médiaképéről írtak tanulmányukban, holott a külföldi sajtó sem magával az országgal, sem annak lakosaival nem szokott érdemben foglalkozni. A legfontosabb számukra az, hogy Magyarország kormánya miként cselekedik bizonyos helyzetekben.

Techet szerint a magyar lakosságról csak olyan kontextusban írnak Nyugaton, hogy a kormányzati intézkedések milyen mértékben sújtják tagjait, azaz megértéssel és sajnálattal viseltetnek a magyarokkal szemben.

A nyugati emberek egyébként sem a politika felől tekintve ítélkeznek egy adott ország illetve annak lakosai fölött, inkább turisztikai leírások, vagy gasztronómiai riportok révén. Ebből a szempontból viszont meglehetősen korrekt az országimázs, hiszen az utóbbi időben nem egy turisztikai-kulturális sikert könyvelhetett el az ország (kezdve a New York Kávéház és az A38 sikerétől, a világ 10. legjobb szakácsán, Széll Tamáson át egészen a magyar fesztiválok temérdek látogatójáig).

Problémás pont továbbá a kutatással kapcsolatosan a polaritás kérdése, azaz hogy mi alapján „osztályozták” az egyes cikkeket, amelyet követően „pozitív”, „semleges”, vagy „negatív” címkével látták el azokat. Természetesen ez is egy rendkívül ingoványos terep az ilyen jellegű kutatások területén, de ha a kutatás eredményeinek fő mondanivalóját ennek alapján határozzuk meg, akkor nem ártott volna pontosabban körbehatárolni, hogy mit is értünk „pozitív”, „semleges” és „negatív” hír alatt.


Abban egyetértek Antal Zsolttal és Kumin Ferenccel, hogy valóban nem az a cél, hogy a magyar kormány (és nem Magyarország!) médiaképén kell javítani, hanem az, hogy objektivitásra törekedve – mert az véleményem szerint nem érhető el – tájékoztassuk a külföldi újságírókat az ország helyzetéről, a kormánytisztviselők egyes ügyekkel kapcsolatos álláspontjáról. Ha ezek után is negatív képet közvetítenek, akkor az talán nem az ő hibájuk. Talán a magyar kormány megítélése is jobb lenne, ha jobban teljesítene. Just sayin'.

(Fotók: Földesi Máté)

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr745112509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nap Pali 2013.03.02. 21:59:11

a számla bizonyára szép nagy volt, és ofsóre...

a közpénzből semmi sem drága...

amugy sem az érdemi munka számít, hanem a láccat...

panelburzsuj 2013.03.03. 02:38:44

Kedves Benyó!

Egyet gondolj végig magadban: téged valóban meglepnek azok a "furcsaságok", amiket itt olyan kis pedántan összeszedegettél? Vagy egész egész egyszerűen még mindig győzködödni szeretnéd magadat, hogy "nem, ez nem lehet igaz, én ezt nem szophattam be"?

Frick László Emlékzenekar 2013.03.03. 06:56:33

Aki nem tud pl románul, annak elég az index.hu-t tanulmányoznia, kb az felel meg a Romania Mare sajtója hangvételének és Magyarországhoz való hozzáállásának:D

Hogy merészeli ez a ganyé Nézőpont ilyen szelekcióval meghamisítani a nyugati sajtóban élő (egyébként magyar sajtóforrásokból importált) képet? he?
majd én megmondom, mik a megbízható külföldi források, a New York Times [online] a Washington Post [Europian Online] vagy pl minden, ami Paul Lendvay. Vagy Julischka van Hoorvath, de nem rossz Pischta Kovach sem. Csak arra kell vigyázni a fel-főcímezéskor, hogy nem szabad odírni, az online verzió a forrás, mert a papír NT meg WP azért ütősebben hangzik

Frick László Emlékzenekar 2013.03.03. 07:19:18

@Nap Pali: Fhú, el se tudom képzelni, hogyan lehetne javítani ezen az állapoton, hogy újra Magyarország régijó egyre rosszabb megítéléséről tudhassanak az emberek . Most a kormány megrendelte a Nézőponttól ezt a propagandaanyagot és holnap a közvéleményformáló postás is a hírközpontnak számító sarkiboltossal ezt fogja tárgyalni, hogy dejó, javult Magyarország nyugati megítélése a sajtó tükrében.
Az alkotmánymódosítás
mérgező szemétdomb
A NYTimes-ban Magyarországgal sokat foglalkozó professzor szerint Orbán Viktor most bosszút áll.

Fejesrob 2013.03.03. 09:43:06

Most vagy megveszik kilóra azokat a balliberális tényezőket, akiknek telefonszámai ott vannak a külföldi lapok szerkesztőségeiben, vagy fizetett cikkeket helyeznek el ugyanitt.

Mindettől függetlenül a turizmus töretlenül fejlődik, a külföldi beruházókat sem nagyon érdekli ez a dolog, ezek nyilván nem külföldi balliberális lapokból tájékozódnak.

Ez valójában vihar egy pohár vízben, hiszen nagyon jelentéktelenek vagyunk, ezeknek a külföldi, a legtöbb esetben célzatosan megírt cikkeknek itthon van inkább hatása.

Fejesrob 2013.03.03. 09:51:36

@Frick László Emlékzenekar: Na ja, megint egy botcsinálta alkotmányjogász.

Az az alkotmány ami megengedte 2006.október 23-át amúgy egy kalap szart nem ér.

Nem konkrétan 23-a gondolok, hiszen az megakadályozhatatlan, hanem az utána következő hosszú időszakra, az "igazságszolgáltatás" (bíróságok, rendőrségek, BV) szégyenteljes tevékenységére, amiben az eljárásokat az új kormánynak később példátlan módon úgy ahogy van teljes egészében meg kellett semmisíteni a törvénytelenségek miatt, viszont az égvilágon senki nem lett felelősségre vonva.

Nem is konkrétan Gergényire gondolok, hanem azokra a bírókra, BV és rendőrségi parancsnokokra, akik lehetővé tették, hogy a foglyokat, megkínozzák, megalázzák, hamis, a valóságtól teljesen elrugaszkodott vallomások alapján elítéljék.

Elég nyilvánvaló, hogy ezt pld. egy alkotmánybíróság, megakadályozhatta volna, egy jól működő alkotmány pedig automatikusan okozhatta volna Gyurcsány és Kuncze azonnali lemondását, esetleg megbüntetését.

dr Smittpálelnökúr 2013.03.03. 10:06:04

@Fejesrob: Mi van? Ez most hogy jön ehhez a poszthoz?

Olyan vagy, mint Móricka; mindenről ugyanaz jut az eszedbe?

vénkujon 2013.03.03. 10:25:35

a kumin-féle sóhivatalnál talán csak a parragh-féle sóhivatal a "menőbb"
kumin napi programjára kíváncsi lennék. szerintem még kötöget is

veracity 2013.03.03. 10:36:44

Az index.hu által referált blogokon a moderáció miatt nagyon torz a hozzászólások összetétele.

Alig van olyan blog, amelyik engedné a kormányt támogató vélemények megjelenését!

vénkujon 2013.03.03. 10:58:03

@veracity:van aki békemenetel, van aki blogol. elvileg neked menetelned kellene...ezért érzed magad olyan furcsán itt.:D

A szerelő 2013.03.03. 11:14:58

Orbán és az Objektivitás? A két O, mint azonos pólus, taszítja egymást :)

Bloodscalp 2013.03.03. 11:22:42

bzdmeg, mennyi milliót is toltak bele fideszék a nézőpontba???

Frick László Emlékzenekar 2013.03.03. 11:49:01

@veracity: áádehogy! Csak a zsidózó, uszító, csúnyánbeszélős kommenteket törlik ki -tudja maga, hogy milyen arrogánsak az orbáncigányfasiszták? Hú, nagyon, olyan csúnyákat írnak, azért kell kitörölni a kommentjeiket. A sok békebirka vonulómagyar, amilyen stílusuk van...

Mesterlövész 2013.03.03. 11:57:00

Hehe, van, aki nem hiszi még el, hogy beszopta :)

Lencsés István 2013.03.03. 12:13:27

@vénkujon: Nem vagyok " .... Pista .... " te írni nem tudó vén anonim geci !

Frick László Emlékzenekar 2013.03.03. 12:22:39

@Fejesrob: Maga marha! - ha pl a korabeli bíróság sec-perc elintézzte volna a Magyar Gárdát, akkor hogyan is lett volna képes jujjogtatni vele a haladó jóoldali sajtó? Így is sok baj volt, pl a tiszafüredi gárdatoborzóra nemhogy egy fia új madárfejűlajoska el nem ment, de még a szervezők se mind... ott hasaltak szegény jóoldali fotósok, hogy kellően hűdeveszélyes perspektívában ábrázolhassák a rendezvényt.
Egy Kruzslicz nevű oktondi kis balfasz a Retek Klub-tól pl élő egyenesben közvetítette azt, amikor a rendőrlovasok belenyomták az Astoriától oszoló fideszfasisztákba a csürhét.. ott jajongott a kamerába...

Lencsés István 2013.03.03. 13:13:28

@vénkujon: Jól van .... Majd ha megtanulsz írni , akkor kommunikálhatunk ....

vénkujon 2013.03.03. 14:05:10

@Lencsés István: tudok írni. mit baszakodsz ezzel? direkt írok kisbetűvel...ez amolyan ballib lazaság. művészet.:D
süti beállítások módosítása