A Nézőpont Intézet Médiaműhely kutatásának margójára
A Nézőpont Intézet Médiaműhelye (továbbiakban NIM) február közepén mutatta be „Magyarország a világsajtóban – 2012” című tanulmányát, amelyben kimutatták, hogy a nyugati médiában konszolidálódott az egyébként meglehetősen negatív Magyarország-kép. Valóban az országról alkottak képet a vizsgált nyugati sajtóorgánumok? Biztos, hogy teljesen rendben volt a Nézőpont kutatása módszertani szempontból? Ezekre a kérdésekre (is) keressük a választ írásunkban.
A Nézőpont Intézet Médiaműhelye azt mutatta ki elemzésében, hogy az általa vizsgált országokban megjelenő, általuk kiválasztott sajtóorgánumokban némi javuló tendencia érzékelhető Magyarország megítélése kapcsán. Ám Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár akármennyire is korrektnek nevezte a NIM kutatását, amelynek szerinte alapos a módszertana, azért az hagy némi kívánnivalót maga után. Az ebből levont következtetések pedig még inkább.
Érthetetlen válogatási módszer
Egyrészt meglehetősen problémás, hogy a kutatás módszertanáról nem nyújtott bővebb tájékoztatást sem a tanulmány, sem saját kérdésemre a Médiaműhely vezetője, Antal Zsolt. Nem tisztázott ugyanis, hogy milyen tudományos szempontok alapján választották ki a vizsgált országokat, illetve a vizsgált sajtóorgánumokat.
A bemutató után írott beszámolómban így írtam: „Antal azon kérdésünkre, hogy milyen módszertani elvek szerint történt ezek kiválasztása, elmondta, hogy a »releváns« orgánumokat szemlézték, így lehetséges, hogy hét orosz orgánum mellett csak öt amerikait, illetve két svájcit vizsgáltak”. Emiatt több helyütt pongyola megfogalmazással élnek, elvégre nem lehet általánosítani a nyugati médiára, vagy az adott ország médiájára vonatkozólag a kutatás eredményeit, ha nem vizsgáljuk az összes „nyugati” ország összes médiumát.
Antal Zsolt, a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének vezetője a tanulmány bemutatóján
Emellett furcsa az is, hogy csak nyugati országok orgánumai közül válogattak – már-már véletlenszerűen. Hiszen nem csak az a fontos, hogy mondjuk Svájc két újságjában mit gondolnak az Orbán-kormányról. Hanem számunkra az is, hogy a lengyel, román, vagy szlovák sajtó miként vélekedik róla – elvégre a szomszédjaink.
Nem lehet tehát eldönteni, hogy ugyan mégis mi alapján választották ezeket az orgánumokat ezekből az országokból. Tény, hogy nehéz az ilyesmit számszerűsített módon levezetni, de az sem megoldás, hogy: „hm, első ránézésre jónak tűnik”. Annyi kutatás-módszertani ismeret azért ragadt rám egyetemi éveim során, hogy lássam: lehetett volna másképp is. Lehetett volna például eladott példányszám alapján rangsorolni az egyes országok lapjait, és ez alapján a legolvasottabbakat kiválasztani. Így például a népszerű bulvárlapok is bekerülhettek volna a merítésbe. Vagy előzetes besorolást követően, világnézeti szempontok alapján is lehetett volna csoportosítani a lapokat. Ennek elvégzése nélkül nem kell meglepődni, ha az egyik irányba (jelen esetben a negatív pólus felé) billen el a mérleg nyelve.
Techet Péter kollégám szerint Franciaországból például érthetetlenül hiányzik a Le Point és a Marianne, Németországból a Focus, vagy a Rheinische Post, Ausztriából pedig a minden kormányzati tisztviselő asztalán ott heverő Wiener Zeitung. „Svájcból meg érthetetlen, hogy az NZZ mellett miért csak a zürichi regionális napilap számítana – miért ne számítana ugyanúgy a baseli, a genfi (stb.), pláne, hogy a neokonzervatív hetilapot meg ki is hagyták...” – tette hozzá Techet. Emellett furcsa az is, hogy a sajtóorgánumok között nem tettek aszerint különbséget, hogy melyek hírügynökségek, melyek printlapok, melyek pedig online hírportálok.
Kumin Ferenc, a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a tanulmány bemutatóján
Magyarország-kép, vagy a kormány megítélése?
Másrészt az az összemosás is furcsa a Médiaműhely részéről, hogy en bloc Magyarország médiaképéről írtak tanulmányukban, holott a külföldi sajtó sem magával az országgal, sem annak lakosaival nem szokott érdemben foglalkozni. A legfontosabb számukra az, hogy Magyarország kormánya miként cselekedik bizonyos helyzetekben.
Techet szerint a magyar lakosságról csak olyan kontextusban írnak Nyugaton, hogy a kormányzati intézkedések milyen mértékben sújtják tagjait, azaz megértéssel és sajnálattal viseltetnek a magyarokkal szemben.
A nyugati emberek egyébként sem a politika felől tekintve ítélkeznek egy adott ország illetve annak lakosai fölött, inkább turisztikai leírások, vagy gasztronómiai riportok révén. Ebből a szempontból viszont meglehetősen korrekt az országimázs, hiszen az utóbbi időben nem egy turisztikai-kulturális sikert könyvelhetett el az ország (kezdve a New York Kávéház és az A38 sikerétől, a világ 10. legjobb szakácsán, Széll Tamáson át egészen a magyar fesztiválok temérdek látogatójáig).
Problémás pont továbbá a kutatással kapcsolatosan a polaritás kérdése, azaz hogy mi alapján „osztályozták” az egyes cikkeket, amelyet követően „pozitív”, „semleges”, vagy „negatív” címkével látták el azokat. Természetesen ez is egy rendkívül ingoványos terep az ilyen jellegű kutatások területén, de ha a kutatás eredményeinek fő mondanivalóját ennek alapján határozzuk meg, akkor nem ártott volna pontosabban körbehatárolni, hogy mit is értünk „pozitív”, „semleges” és „negatív” hír alatt.
Abban egyetértek Antal Zsolttal és Kumin Ferenccel, hogy valóban nem az a cél, hogy a magyar kormány (és nem Magyarország!) médiaképén kell javítani, hanem az, hogy objektivitásra törekedve – mert az véleményem szerint nem érhető el – tájékoztassuk a külföldi újságírókat az ország helyzetéről, a kormánytisztviselők egyes ügyekkel kapcsolatos álláspontjáról. Ha ezek után is negatív képet közvetítenek, akkor az talán nem az ő hibájuk. Talán a magyar kormány megítélése is jobb lenne, ha jobban teljesítene. Just sayin'.
(Fotók: Földesi Máté)