2011. március 8-án került megrendezésre az Antall József Politikai és Társadalomtudományi Tudásközpont szervezésében a HVG-vel közösen kiadott kötetük második bemutatója (az elsőt a Magyar Külügyi Intézetben 2011. február 18-án). Az esemény (melynek a Budapesti Corvinus Egyetem 2001-es Rektori előadóterme adott otthont) moderátora Dr. Gálik Zoltán (BCE) volt, meghívott beszélgetőtársai pedig Dr. Jeszenszky Géza (BCE, volt külügyminiszter), Dr. Egedy Gergely (BCE) és Dr. Varga-Haszonits Zoltán (II. Európai Főosztály Képviselője, az Észak-Európai osztály vezetője) voltak.

Gálik Zoltán, Varga-Haszonits Zoltán, Jeszenszky Géza és Egedy Gergely a könyvbemutatón. (Forrás: AJTK Facebook-oldal)

Az esemény elején az egykori miniszterelnök Antall József fia, Antall Péter köszöntötte a szép számban megjelent hallgatóságot. Röviden bemutatta az Antall József Tudásközpont létrejöttének körülményeit, majd felkérte Gálik Zoltánt, hogy vezesse a kötetlennek szánt beszélgetést.

Gálik úr rövid bevezetőjében utalt arra, hogy a brit konzervatívok nagy kihívás előtt állnak, hiszen 13 év után ismét kormányzó erővé váltak, igaz, koalícióra kényszerültek a liberális-demokratákkal. Sokan úgy vélték, hogy ez az együttműködés maximum egy hónapig lehet életképes, ám eddig úgy tűnik, hogy kiállja az idő próbáját. Gálik szerint a másik fő kihívást az jelenti, hogy a válság választ igényel, így a kormányzat gazdasági megszorításokra kényszerül. Bevezetőjének végén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság nagy változások előtt áll, mind belpolitikai, mind pedig külpolitikai (EU-kapcsolatok) szinten.

Dr. Jeszenszky Géza az Egyesült Királyság történelmi hagyományaitól közelítette meg Cameron politikáját. Mint elmondta, százötven esztendővel ezelőtt az ország vezető hatalom volt a világban, ám a közvéleményben már megjelentek olyan vélemények, amik szerint ez a hegemónia nem tarthat örökké. A világ más országai, így Magyarország számára is követendő példa, modell volt az Egyesült Királyság (vagy ahogy gyakran hivatkoznak rá – tévesen - Anglia). Olyan neves személyiségek állították Angliát modellként a magyar társadalom elé, mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Tisza István, Bethlen István, de az irodalomban is megjelent Anglia, mint ideális társadalom. A múlt század fordulójára viszont az ország veszített tényleges hatalmából, ám tekintélye megmaradt. Az angol-magyar kapcsolatokat ekkoriban az jellemezte, hogy Magyarország az Egyesült Királyságtól várta, hogy a világháború után mellé álljon és segítsen a talpra állásban. Ezzel szemben az angolok az 1904-1906-os magyar belpolitikai válság miatt kiábrándultak az országból, ráadásul a világháború során is ellenséges oldalon szálltak harcba, ám így is igyekeztek segíteni, ahol tudtak (pl. a Népszövetségbe nélkülük nehezen vették volna fel Magyarországot). Teleki a második világháború alatt sem akarta megszakítani a hagyományosan jónak mondható diplomáciai kapcsolatokat, s végül hintapolitikája vezetett halálához.
Jeszenszky szerint nem szabad elfeledni az Egyesült Királysággal való jó kapcsolatunkat, hiszen ha elmélyedünk az angol kultúrában, sok-sok értéket fedezhetünk fel, amik számunkra is hasznosak lehetnek. Úgy véli, hogy a jelenlegi angol értékrend a hazai pesszimizmussal szemben optimizmust mutat.
Ezek után rátért Cameron levelére, amiben a miniszterelnök utal arra, hogy Margaret Thatcher és Antall József között politikai barátság kötődött, s méltatta Antallt a rendszerváltásban betöltött szerepéért. Jeszenszky kiemelte, hogy ha a levelet nem is biztos, hogy Cameron saját kezével írta (hanem valaki a stábból), akkor is aláírta (márpedig szerinte egy angol csak olyat ír alá, amivel egyet is ért). Úgy véli, hogy ez fontos kiindulópont lehet a magyar-angol kapcsolatok kiépítésében.
Jeszenszky Géza fontosnak tartotta még kiemelni a 12 fejezet címét ("A felelőtlenség korát a megszorítások időszaka követi... Ha nem kezeljük az adósságválságot, újra mi lehetünk Európa beteg embere."), hiszen úgy véli, ez a cím teljes egészében igaz lehet Magyarországra vonatkoztatva is.

A szót ekkor Egedy Gergely vette át, akinek a következő kérdést tette fel Gálik Zoltán: mit jelent manapság angolnak és konzervatívnak lenni? Egedy inkább utóbbira reflektálva szólt néhány szót a konzervativizmusról. Mint mondta, sokat változott a konzervativizmus atyja, Edmund Burke óta ez az ideológia, mely nem alkot univerzális recepteket, ebből kifolyólag csak a brit konzervativizmusról beszélt a továbbiakban. Kiemelte az utóbbi idők két legfőbb irányzatát a brit konzervativizmuson belül: az egyik a nemzetben gondolkozó konzervativizmus, mely Benjamin Disraeli nevéhez köthető és szociális felelősségtudat jellemzi. A másik irányzat, amelyet többek közt szabad piaci kapitalizmusnak is neveznek, Margaret Thatcherhez kapcsolódik, lényege, hogy ellenzi az állami beavatkozást, mivel a piacot hatékony szabályzónak tartja.
Egedy szerint a neokonzervativizmus mindkettőből merít, így Cameron politikája nem antithatcherista, amit egyesek állítanak, hanem inkább posztthatcherista. Mint elmondta, David Cameron nagy tisztelője Margaret Thatchernek, azonban hozzá képest új prioritásokat is megfogalmazott. Cameron politikájának középpontjába a társadalom került.
A miniszterelnök a "broken society" fogalommal jellemzi országát, így feladatának tartja, hogy rendbe tegye azt (Egedy hozzátette, az elnevezést túlzásnak tartja, ám megjegyezte, hogy válságjelenségek valóban mutatkoznak, például bandaháborúk formájában). Cameron politikájának fontos eleme még, hogy túl akar lépni az állam és a társadalomszervezés dichotómiáján, így nagy hangsúlyt fektet a civil kezdeményezések támogatására. Végezetül két elnevezést említ, amit a miniszterelnök politikai filozófiájára ráaggattak: az egyik Oliver Letwin tollából a társadalmi felelősség eszméje, a másikat pedig David Willets találta ki: "civic conservatism", amit Egedy közpolgári konzervativizmusnak nevezett.

 Varga-Haszonits Zoltán pár megjegyzést fűzött a korábban elhangzottakhoz, mindenekelőtt azt említve, hogy Cameron - saját önmeghatározása szerint - liberális konzervatív. Kiemelte, hogy olyanra jött rá a Konzervatív Párttal kapcsolatban, amit társai korábban nem ismertek fel: felismerte a kommunikáció fontosságát. Így elődjeitől nagyban különböző politikát kezdett folytatni pártelnöksége elejétől kezdve, melynek eredményeként a politikai palettán középre igyekezett pozícionálni pártját, s így jobban eladhatóvá tette azt (némileg lemásolva Tony Blair módszerét). Hozzátette, hogy hozzájárult politikájához az is, hogy súlyosan beteg gyermekét elveszítette, s ez az esemény a közösség összetartozásának fontosságára tanította. Többek közt ezért is támaszkodik nagymértékben a családokra.
Gálik Zoltán a következő kérdéseket szegezte ezek után Varga-Haszonitsnak: hogyan tartsunk fenn kapcsolatokat az Egyesült Királysággal? Milyen változások történtek az utóbbi időben diplomáciai kapcsolatainkban?
Varga-Haszonits elmondta, az EU-elnökség kapcsán élénk érdeklődés mutatkozott, mutatkozik Magyarország irányába az Egyesült Királyság részéről. Úgy véli, hogy fontos a brit közvélemény magyarságképe. Az ottani közvélemény a rendszerváltás időszakában kulcsszerepet tulajdonított Magyarországnak a vasfüggöny lerombolásában, ám ez a tisztelet és megbecsülés mára minimálisra csökkent, manapság Lengyelországot tartják Kelet-Közép-Európa vezető országának. Mint elmondta, az EU-elnökség kiváló lehetőség lehet arra, hogy újra felértékelődjünk szemünkben, s érdeklődésük ne lankadjon július elseje után sem.
Ezek után azt emelte ki, hogy az Egyesült Királyság Európa-politikája kapcsán mindig saját érdekeit tartja szem előtt, ez már akkor is megmutatkozott, amikor az EGK-tárgyalásokra (amikre meghívást kaptak), nem delegáltak senkit, majd belépésüket is önérdek vezérelte. Saját érdekeiket figyelembe véve sorolják be az egyes EU-tagállamokat és más országokat a baráti, vagy ellenfél kategóriákba. Magyarország az Egyesült Királysággal sok kérdésben egyetért (pl. a bővítés kérdésében, a belső piac támogatásában, biztonságpolitikai kérdésekben, válságkezelés szükségességében, stb.), ám a mikéntek terén már meglehetősen nagy eltérések mutatkoznak (pl. Magyarország a nyugat-balkáni bővítés mellett áll, míg a britek a törököket támogatják, stb.). Vannak olyan szakpolitikák is, melyek kapcsán totálisan eltér a két ország érdeke, ilyen például a közös agrárpolitika kérdése. 

Érdekeik tehát azt diktálják számukra, hogy jó viszonyt ápoljanak Magyarországgal, míg az az Európai Unió soros elnöki tisztségét ellátja (ezért is hívta meg decemberben David Cameron Orbán Viktort Londonba). Varga-Haszonits szerint látnunk kell, hogy befolyásolni úgy sem fogjuk tudni a briteket, csak alkukat köthetünk velük (egyes szakértők szerint az Európai Unió nem más, mint alkalmi szövetségek rendszere). A fő kérdés szerinte, hogy hogyan kezeljük az EU-n belüli kívülállóságukat?

A három meghívott rövid előadásai után Gálik Zoltán teret adott a közönség kérdéseinek is. Józsa Éva, BCE nemzetközi tanulmányok MA-szakos hallgató (aki a BA-t a PPKE-n végezte) a következő kérdést tette fel a vendégeknek: Mint azt Cameron többhelyütt is nyilatkozta, szerinte a multikulturalizmus megbukott. Releváns-e ez a "broken society"-val kapcsolatban?
Jeszenszky Géza válaszában elmondta, hogy sokféle náció él manapság a Brit-szigeten, túlnyomó többségük néhány generációval ezelőtt, vagy nemrég vándorolt be. Néhány esetben nagyobb konfliktus dúl ezek között a kisebbségek között, mint mondjuk azok anyaországai között, példaként pedig a közép-angliai pakisztáni-indiai bandaháborúkat említette. Úgy véli, hogy ez egy súlyos és égető probléma, amire nem biztos, hogy születhet jó válasz. Mindenesetre Jeszenszky szerint figyelni kell az angol (és német) válaszra, hiszen az releváns lehet a határon túli magyarok szempontjából is.
Egedy Gergely a multikulturalizmus kapcsán azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a kortárs konzervatívok mindig is elutasították azt. 2005 végétől Cameron több fórumon is ezt állítja ("zsákutcába vezet az állami multikulturalizmus modellje", mely a Munkáspárt kormányzásához köthető), mivel az nem integrál, így végső soron szegregációhoz, vezet el, hiszen a kisebbségi csoportok önmagukba záródnak és angolul sem fognak megtanulni tagjaik. Cameron úgy gondolja, hogy egy minimális szint mindenkitől elvárható, s ez még nem minősül agresszív integrációnak. Egedy szerint egyébként a legnagyobb problémát a muszlimok jelentik az Egyesült Királyság számára, méghozzá azok fundamentalista csoportjai. Ezen csoportok esetében - mint azt felmérések kimutatták - a fiatal, második, vagy sokadik generációs nemzedék tagjai jóval távolabb állnak a brit értékektől és brit tudattól, mint szüleik, ami biztonságpolitikai veszélyt jelenthet az országra nézve.
Varga-Haszonits Zoltán úgy véli, hogy a multikulturalizmus modellje bukott meg, igaz, a kisebbségek és a többség egészen jól együtt tud élni és a szélsőségek sem túl erősek. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a problémához nagymértékben hozzájárulhatott, hogy az Egyesült Királyság az EU tagállamai közül az elsők között volt, akik munkaerőpiacukat megnyitották a tagállamok munkavállalói felé. Manapság olyan problémákkal szembesültek, mint a kisebbségiek foglalkoztatása, és az integráció kérdése. Ráadásul a foglalkoztatás újabb problémaforrás lehet, ha a britek úgy fogják érezni, hogy nem tudnak munkához jutni a külföldiek miatt, hiszen az az idegengyűlölet felerősödéséhez vezethet.

Egy következő nézői kérdés úgy hangzott, hogy: Hogyan kíván David Cameron a társadalomra támaszkodni, ha már az angol értékek sem azok a fiatalok körében, mint egy idősebb generáció esetében?
A kérdésre Egedy Gergely válaszolt, hangsúlyozva, hogy Cameron a helyi közösségekre támaszkodik, így például a helyi rendőrkapitányokat a helyiek választhatják meg. Ezen kívül támaszkodik még a családra, akiket szociális szinten is támogat (pl. a házasságban élőknek adókedvezmény jár). Mint azt korábban említette, Cameron az állami beavatkozások visszaszorítására törekszik, valamint igyekszik erősíteni az önkéntes szervek működését. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektet az értékközvetítésre is, melyet intézkedései, valamint a média révén kíván elérni.

A könyvbemutató utolsó kérdését én tettem fel. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon a közelgő változásoknak, mint például a választási rendszer esetleges átalakítása, vagy az írott alkotmány esetleges elkészítése, milyen hatása lehet a konzervatív politikai berendezkedésű Egyesült Királyság politikai rendszerére?
Kérdésemre Varga-Haszonits Zoltán igyekezett rövid választ adni. Mint ismeretes, a választási rendszer módosítása liberális-demokrata követelés, céljuk, hogy kitörhessenek az örökös harmadik, de tényleges politikai szereppel nem bíró pozíciójukból, s állandó királycsinálókká válhassanak. Ezért az Egyesült Királyságban jelenleg használatban lévő többségi választási rendszer helyett az arányosat vezetnék be. Viszont ez megteremtené annak veszélyét, hogy nem alakulna ki stabil kormánytöbbség. Varga-Haszonits kiemelte, hogy a koalíció rendkívül ingatagnak tűnik, lényegében a tehetetlenségi erő tartja össze. Azt ajánlotta a hallgatóságnak és nekem, hogy várjuk meg először május 5-ét, amikor népszavazást tartanak a választási rendszer átalakításáról. Valószínűleg a Munkáspárt és a Konzervatív Párt is ellene fog kampányolni (hisz érdekük ezt diktálja), így nagy rá az esély, hogy a módosítást leszavazzák. Ez viszont a koalíció szétesését eredményezheti, ugyanis a koalíciós szerződés megkötése igencsak megosztotta mind a torykat, mind a liberális-demokratákat.

Az esemény legvégén Antall Péter megköszönte a meghívott vendégeknek és a közönségnek a részvételt, majd családja borászatából származó bort nyújtott át az előadóknak. A regisztrált vendégek pedig átvehették a könyv egy-egy ingyenes példányát.