benyóblog

„Csak akkor figyelnek ránk, ha együtt hallatjuk hangunkat”

2011. október 08. 23:22 - benyó

Forrás: ajtk.hu

Húsz éves a visegrádi négyek együttműködése, ennek alkalmából rendeztek konferenciát az érintett országok államfőinek részvételével a BCE-n október 7-én.

Húsz esztendeje már, hogy a harmadik köztársaság első magyar miniszterelnöke, Antall József kezdeményezésére a visegrádi királytalálkozók emlékét felidézve Közép-Európa négy országa (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) újrakezdte együttműködését. Ennek alkalmából szervezett konferenciát a néhai miniszterelnök nevét viselő Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont (AJTK) 2011. október 7-ére, a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületébe a négy ország államfőinek részvételével, Közép-Európa gazdasági potenciálja és lehetőségei címmel.

A konferencia nyitóbeszédét Mészáros Tamás, a BCE rektora tartotta, aki elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy vendégül láthatják a találkozót, hiszen vendégeik ittléte növeli az intézmény presztízsét. Pörzse Gábor, az AJTK elnöke röviden bemutatta az alig két éves Tudásközpont történetét, ismertette eredményeiket, valamint méltatta munkatársait a szervezésért. Ezek után következtek az államfői beszédek.

Gašparovič, Klaus, Schmitt, Komorowski és Klára asszony (Forrás: nol.hu)
Elsőként az idei V4-tanácskozás vendéglátója, Schmitt Pál, a Magyar Köztársaságelnöke lépett a pódiumra. Beszédében kiemelte, hogy a visegrádi országok történelmi és földrajzi egymásrautaltsága miatt tudnak hatékonyan együttműködni, ennek eredményeként a sikeres politikai és gazdasági átmenet védjegyévé vált a V4. Elmondása szerint a visegrádi országokat már annyi baj érte a történelem során, hogy - sportnyelven szólva - „mindig bevagyunk melegítve”, ami a hatékonyság alapját jelenti. A visegrádi országok Schmitt szerint túlléptek korábbi szerepükön: már nem ütközőállamok, inkább közvetítő szerepük van Nyugat- és Kelet-Európa között. Az országok céljai beteljesültek ezalatt a húsz év alatt, hiszen mindannyian elnyerték az EU és a NATO tagságot is. Ráadásul bebizonyították, hogy képesek az Unió vezetésére is, hiszen Lengyelország már a harmadik V4-ország, mely az Unió soros elnöke lehet (Csehország és Magyarország után). Schmitt kiemelte, hogy a gazdaság területein is számottevő fejlődést láthatunk, hiszen például az elmúlt tíz évben 3,4%-ról 5,4%-ra nőtt a V4-országok részesedése az EU GDP-jéből. Elmondása szerint ráléptünk a válságból kifelé vezető útra is, melyen jól haladunk, s beszéde végén kiemelte: a V4 olyan lehetőség, amit ki kell használnunk, hogy előrébb juthassunk.

Václav Klaus, a Cseh Köztársaság elnöke az egyetemistákat megszólítva kezdte beszédét. Klaus szerint a helyszínen helyet foglaló gazdaságtudományi képzésben részt vevő hallgatók jól döntöttek, hiszen olyan tudományt választottak, melynek révén megismerhetik a világban zajló jelenségek hátterét. Mint mondta, a kommunizmusban a politika azt hitte, hogy megváltoztathatja a közgazdaságtan törvényeit, melyekben a közgazdászok erősen hittek. Klaus szerint nagy probléma, hogy sok helyütt most is a politika próbál diktálni. Erre jó példa az euró, melynek kapcsán a politika megpróbálta „megerőszakolni” a gazdaság viszonyait. A továbbiakban V4-et baráti országok csoportjaként írta le, melyeket összeköt hasonló múltjuk, hasonló élményeik, földrajzi helyzetük és hasonló érdekeik. Mint elmondta, azért is különösen értékes a V4, mert úgy tud sikeres lenni, hogy nincs központja, nincs bürokratikus apparátusa, csak egy „beszélgető fórum”.

Harmadik államfőként a Lengyel Köztársaság elnöke, Bronisław Komorowski jutott szóhoz. Ő is hangsúlyozta, hogy mennyi minden összeköti a négy országot, majd kiemelte: a V4 hasznos eszköz a közös problémák leküzdésére. Egyszerre jelenti a múltat (hiszen húsz éves az együttműködés), a jelent és a jövőt is. Komorowski szerint a V4 egyik nagy erénye, hogy a rendszerváltáskor összekapcsolták általa a szabadság eszményét és a gazdasági fejlődést, s a csoportnak nagy szerepe lett az egyes országok EU-ba lépése után is, méghozzá a keleti integráció miatt. A térség egy régi közép-európai vicc szerint nyugattól keletre, kelettől pedig nyugatra fekszik. Komorowski szerint ezt kellene kihasználni, hiszen találkozópontot jelent Európa tájai között. A gazdasággal kapcsolatban kiemelte, hogy egyes pénzügyi elemző intézetek szerint néhány éven belül a fejlődés tekintetében az EU élbolyában leszünk. Ebben nagy szerepe van annak, hogy hatásosan és gyorsan csökkentjük az államadósságot, valamint a lengyelek és a magyarok (Európában az első két államként) alkotmányos korlátozást is bevezettek az államadósság mértékének elszabadulása elkerülése végett. Komorowski elmondta, hogy a mostani időszak fordulópont az EU életében, hiszen a legnagyobb pénzügyi és politikai válságát éli át fennállása óta. Erre a válasz szerinte az integráció kiszélesítése Kelet-Európában és a Nyugat-Balkánon, melyben nagy szerepe lehet a V4 országainak.
Társadalmaink jó összetételűek, nagy potenciál rejlik bennük, Komorowski szerint élnünk is kell tudásunkkal. Közösen kell dolgoznunk a nyitott és biztonságos Unióért, mely nem csak utópia, hiszen a V4 országai már tudják, milyen soknemzetiségű államokban élni. Ugyanitt megjegyezte, hogy problémát jelent, hogy nincs egységes identitásunk, ezért törekednünk kell a közép-európai identitás kialakítására, terjesztésére.

Ivan Gašparovič, a Szlovák Köztársaság elnöke is osztja a lengyel államfő véleményét, elmondása szerint a régiónak nagyobb öntudatra van szüksége. Van is mire büszkének lenni, hiszen az EU legdinamikusabban fejlődő régiója Közép-Európa. Az eurózónában tapasztalható adósságválság kapcsán Gašparovič véleménye szerint ismét felmerültek a klasszikus gazdaságpolitikai kérdések: egyrészt hogy a növekedést vagy a stabilitást helyezzük-e előbbre? Másrészt hogy a gyors nyereségre, vagy a fenntartható fejlődésre helyezzük-e inkább a hangsúlyt? Gašparovič szerint a növekedés és a stabilitás kéz a kézben kell, hogy járjon a fenntartható fejlődés eléréséhez, ám ez csak ideális helyzetben működne. Elmondása szerint jelenleg strukturális válságban élünk, s az egyik fő problémának nevezte meg a bankszektort, mely nem szolgálja eléggé a reálgazdaságot (és itt külön hangsúlyozta a „szolgál” szó jelentőségét). Gašparovič végül kiemelt két területet, melyekben hangsúlyos lesz a V4 összehangolt fellépése a következő EU-költségvetés kialakításakor: a humánusabb vállalkozások kérdése és a cégek társadalmi felelőssége. Beszédét azzal zárta, hogy a V4-et jó márkának nevezte, melyben egyesül a regionális bölcsesség, felelősségteljes és sikeres együttműködésként működik, s kiemelte, hogy azért is fontos a közös cselekvés, mert „csakakkor figyelnek ránk, haegyütt hallatjuk hangunkat”.

Az AJTK a konferencia előtti héten workshopot tartott, melyen a V4 országaiból vettek részt fiatalok. Az ő nevükben Andrzej Simon, a Prágai Egyetem hallgatója mondott néhány szót. A workshopon arra jutottak a hallgatók, hogy a V4-nek mindenképpen közös külpolitikai fellépésre lenne szüksége az EU-n kívüli országokkal folytatott kommunikációban, valamint az energiapolitikát is össze kell hangolni, mind az árak, mind az infrastruktúra, mind pedig az alternatív energiaforrások keresése terén. Emellett javítani kellene a V4 ismertségét az országok közvéleményében, és le kellene fektetni az együttműködés intézményi alapjait. Ezek után Csaba László akadémikus foglalta össze a már beszédekben elhangzottakat néhány szóban arról, hogy milyen gazdasági potenciál rejlik a Visegrádi Együttműködésben. Végezetül a néhai Antall József özvegye, Klára asszony köszönte meg az államfőknek és a hallgatóságnak, hogy eljöttek, majd Mészáros Tamás rektor úr átadta a négy ország államfőinek a Corvinus Egyetem legmagasabb kitüntetését, az ezüst corvinákat.

Az államfők ezek után részt vettek egy vacsorán, majd a Művészetek Palotájában egy komolyzenei koncerten, szombaton pedig Visegrádon tanácskoztak.

(A szöveg átnézéséért köszönet Németh Csabának)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr784878670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása