Giza bá' gyémántjai

2012. október 21. 20:35 - benyó

Élt Somlyón egy csicsói pásztor, Giza bá'. Mindig gumicsizmában járt, emiatt feszt-de-feszt befülledtek a lábai a nagy melegek miatt. Egy estén, mikor a csorda a falu határához érkezett vissza a napi legelésből, én már a kegytemplomnál vártam a tehenekre, s Giza bá'ra. Úgy szerettem hallgatni az öreget, amikor életéről mesélt, s ő nem is volt rest eleget tenni ilyetén kívánalmaimnak. Mikor elérkeztek addig, ahol vártam, megszólítottam a teheneket kiáltásokkal terelő Giza bá't:

- Jó estét, Giza bá'! Na milyen volt a napja?

- Há' jó es, meg nem es. - válaszolta az öreg.

- Hát ezt meg miként értsem? - kérdeztem.

- Há' eztet úgy értsed Bence fiam, hogy a Piros elbarangolt még Belmezőnél, s a fitódi pásztor fia kellett visszatérüljön vele a csordánkhoz. De legalább gombásztam es egyet, s olyan rókagombatokányt rittyentek, ha hazaértünk, hogy a Ricsi mind a tíz ujját megnyalja majd utána!

Ricsi egy aranyos képű kicsi legény volt, akivel néha naphosszat elidőztünk Somlyó határában, hol csibéket kergetve, hol egymást, hol pedig a labdát. S történetesen Giza bá' unokája volt a lelkem. Miután megtettünk va' egy száz métert, esmént megszólítom a pásztort:

- Giza bá'!

- Mi van ha'? - kérdez vissza.

- Azon gondolkodám itt maga mellett menve, hogy holnap csatlakoznék Giza bá'hoz a pásztorkodásban. Jó-e?

- Há' tőlem aztán gyühetsz, de vigyázzál, mert a tyúkokkal kell ám kelni!

- Legalább aranyat lelek, ha korán kelek! - válaszolom nevetve - Elkísérem, meséljen no egy kicsit!

- Egyszer érjünk haza, s aztán mesélek valamit. - dobta oda Giza bá'.

Este kilencet harangoztak már a kegytemplomban, mire béfordultunk a kapun, jól bécsapva azt, jelezvén, hogy hazaértünk. S Giza bá' - miközben nekiállt megfőzni a tokányt Ricsike és saját üres gyomrának legnagyobb örömére - mesélni kezdett.

- Kézzeld el, Bence fiam, élt egyszer ezen a vidéken egy nagy várúr, Szénássy Ferenc. Ez az úr nem csak várúr, hanem nagy hadúr is volt, megjárta Bizáncot és Bajorországot, s mindenhonnan ezer meg ezer gyémánttal tért haza. Ám mikor ez a nagy Szénássy csatlakozott Csaba királyfi hadaihoz a csillagösvényen, fiai csak nem jutottak dűlőre az örökséget illetően. S mikor a nagy osztozkodás közepette összevesztek, az egyik nagy bíborfüggönyt, ami össze volt fogva, s tele volt tőttve a gyémántokkal, széjjelszakajtották. A gyémántok pedig szerteszét gurultak a Somlyó-hegyről a világ négy égtája felé. No de Bence fiam, aztat is kézzeljed el, hogy én tudom hol leljük meg egy részét a nagy kincsnek! Holnap, ha elég űgyesek leszünk, meg is láthatjuk, hogyan fénylik a száz meg száz gyémánt! - mesélte az öreg, miközben én s a kis Ricsike tátott szájjal hallgattuk.

- Gyémántok, no persze, a' kéne még! - tettem hozzá hitetlenkedve, mikor Ricsi oldalba bökött.

- Holnap meglássuk, igazam volt-e! - vágott vissza Giza bá', s az általa elmondottakon agyalva szaladtam unokatestvéremék otthonába, hogy kialudhassam magam a nagy nap előtt.

Másnap gyönyörű, napsütéses reggelen keltett a kakas. Ugyan kissé csípős hideg idő volt, s nagy köd, ez nem szeghette kedvemet, igen kíváncsi voltam már a gyémántokra. Egy kis elemózsiával megrakott szocreál kis táska lengedezett az oldalamon, amikor futva rohantam Giza bá'hoz.

Először elmentünk Taplocára, hogy ott kezdjük összeterelni a csordát, itt kapott el minket a tejfelköd, s követett végig, fel egészen a Nyeregig. Odafönn viszont eloszlott a tejfehérség, s elénk tárult az egész Alcsíki-medence a pipáló Hargitával a háttérben. Giza bá' rá is kezdett rögtönzött idegenvezetőhöz hasonlatos szövegére:

- Na, ottan magasodik a Madarasi-Hargita, országunk legnagyobb hegye. S odébb vannak a csicsói hegyek is... - itt elcsuklott a honvágyával viaskodó öreg pásztor hangja.

Továbbmentünk. Már Belmezőben járhattunk, amikor a pásztor óvatosan kezdett lépdelni a teljesen közönségesnek tetsző füvön, közeledve az erdő szélihez. Felvont szemöldökkel rákérdeztem:

- Mi a baj, Giza bá'? Mire a nagy óvatoskodás?

- A gyémántokon tapodsz! - rivallt rám - Gyere csak ide!

S én odamentem.

S olyat láttam, mint még sosem, s amilyet azóta is keresek, bárhol járjak is a világban.

Ilyet azóta se láttam, csak ott, Erdélyben, a Székelyföldön, a hajdanánvolt Csíkszék egykori székhelyéhez, Csíksomlyóhoz közeli hegyen.

A Nap pont olyan szögben vetette sugarait, hogy a legelő fűszálain tespedő harmatcseppek meg-megcsillantak. Elénk tárult a kincses kamra, az egész réten, s mezőn húzódott, végig, míg a szem ellátott. Lábaink előtt ugyanis a gyémántok csillogtak.

Giza bá' gyémántjai.

Erdély csodái.