benyóblog

ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem - Jogtudományi szekció - 1. nap

2011. július 11. 22:54 - benyó

2011. márciusában Kántor Zoltán tanár úr linkelte a Nyári Egyetem pályázati felhívását a PPKE-BTK Politológia szak Facebook-csoportjába, s felkeltette az érdeklődésemet a tervezett program. Kitöltöttem a jelentkezést, július 11-15 között pedig az elenyésző számú belföldi (no jó, részben belföldi) magyarok egyikeként veszek részt a Jogtudományi szekció előadásain.

Az első nap a megnyitóval kezdődött (ELTE-ÁJK, Aula Magna), ahol Dr. Mezey Barnától, az ELTE rektorától megtudtam, hogy 16 éve ő volt a kezdeményezője a Budapesti Nyári Egyetemnek, melyet jogászoknak hirdettek egészen idáig. Ráadásul kiderült, hogy most egy hétre mindannyian az ELTE hallgatói vagyunk, hivatalosan is. A 375 éves szülinap, meg hasonlók kapcsán kicsit dünnyögtem Pázmányosként, majd a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke által és az egyik alpolgármester által elmondott Fidesz-pártbeszédek alatt is, de nyugtáztam, hogy ez már csak így megy.

Az ELTE címere. (Forrás: nemfelejtjuk.blog.hu)
A nyitóelőadást Dr. Vékás Lajos tartotta Magánjogi autonómia és kodifikáció a kultúrtörténet tükrében címmel. Az elsőre ijesztő cím és az első fél óra után azért egész jó előadás kerekedett ki belőle, főleg, amikor rátértünk a magánjogi kodifikáció történetére. Amint a professzor is elmondta, lényegében már az ókorban is zajlottak kodifikációs (törvények rögzítése, rendszerezése) folyamatok (Tízparancsolat, Hammurapi és Szolón törvényei, Tizenkét táblás törvények Rómából, stb). Ám a magánjogi kodifikáció igazi előképe Iustinianus Corpus Iurisa, melyben összefoglalták a korábbi korszakok törvényeit (jelentősen rostálva azokat), beleírták a klasszikus jogtudósok véleményeit, stb.
A következő stáció a 19. század eleje, 1804, amikor megjelent az első, igazán modern magánjogi kódex, a Code Civil (vagy Code Napoleon). Ez nagy hatással volt Európában (Belgium, Hollandia, Olaszország), Dél-Amerikában (szinte minden ország ez alapján készítette el PTK-ját), valamint Japánban, ahol készült egy PTK 1892-ben ez alapján, de sosem vezették be.
A század során fontos még kiemelni az osztrák (1811), svájci (1883), valamint a német PTK-t (1896), mind mintaadó volt több országban a 20. században, melyet Vékás a megkésett kodifikáció korának nevezett.
A magyar magánjogi kodifikáció már a Kiegyezést követően elkezdődött, több részleges törvénytervezetet követően 1900-ra elkészült egy komplett PTK-tervezet, melyet ha akkor elfogadtak volna, mára klasszikussá válhatott volna. Nagyon magas színvonalú munkát végeztek a Kodifikációs Bizottság tagjai, pl. a német mintától sokhelyütt eltértek, pl. kihagyták az általános részt (ez máig gyakorlat a magyar PTK-tervezeteknél).
Trianonig kétszer átdolgozták, hogy még jobb legyen, de egyszer sem vezették be. Az 1920-as évek második felében kezdék újra a háborút követően szünetelő munkát, 1928-r kész törvénytervezet lett belőle, de nem fogadták el, mert nem akarták megbontani a jogegységet a határon túl rekedt országrészekkel.
Így aztán az első elfogadott magánjogi törvénykönyv 1959-es, mely 1960. május 1-től máig érvényben van. Magas színvonalú munka a maga nemében (emiatt élhette túl a rendszerváltást), ha nem számítjuk a szocializmus kényszerű fogalmazásait és rendelkezéseit. Mellesleg érdekes, hogy a magánjog egyik pillérének tartott magántulajdon kvázi nem létezett a korszakban, mégis ekkor született az első bevezetett magánjogi kódex.
Az előadás végén pedig a Japán PTK-hoz hasonlóan szó esett a 2009-es PTK-ról, amit ki is hirdettek, életbe azonban a második Orbán-kormány döntése értelmében sosem lépett. Az új tervezetet valószínűleg az év végén fogják elfogadni, s 2013-ban léphet érvénybe.

A nap másik két előadásáról (ELTE-ÁJK Récsi Auditorium) csak néhány szóban: Dr. Fábián Gyula Az egyén autonómiája és az EU büntetőjoga című előadása nem lett volna rossz, ha az előadó nem siet annyira. Így több olyan dia is át lett pörgetve, ami talán a megértéshez szükséges lett volna. Egyébként a téma érdekes volt, nagyjából egy kérdésben lehetne összefoglalni: az EU saját büntetőjoga mennyiben sértheti az egyén autonómiáját a jövőben? Az előadó szerint nemigen.
Az ezt követő programot túlzás előadásnak nevezni. Dr. Szalma József állt a pódiumra, a programfüzetben Jogállamiság és határon túli országos és perszonális kisebbségi autonómia szerepelt. Nos, ezekről nem nagyon esett szó, amiről pedig igen, az jegyzetelhetetlenül lett elmondva (így magyarosan). Szóval csúnya dolog volt nap végére egy ilyen "előadást" betenni, de azért túléltem.
Ezek után együtt metróztam Gurza Lacival, aki Kolozsváron joghallgató. Megtudtam például, hogy náluk egy vizsgaidőszakban egy lehetőség van vizsgázni, utóvizsgára pedig csak szeptember legelején (bármikor is buktál!). Viszont később kezdik a sulit és hamarabb fejezik be. Eh.
Holnap, ha minden jól megy, ismét jelentkezem.

Szólj hozzá!

Elhunyt Habsburg Ottó

2011. július 04. 21:03 - benyó

Habsburg Ottót 2011. július 4-e reggel, 98 éves korában érte a halál bajorországi otthonában, a Starnbergi-tó partján fekvő Pöckingben. Rá emlékezünk ebben a posztban.

Habsburg Ottó halála egész Európát megrázta, sorozatosan fejezték ki részvétüket mind magyarországi, mind külföldi pártok, politikusok, állam- és kormányfők, valamint politikai szervezetek.
Méltatói mind kiemelték, hogy az elhunyt milyen sokat tett Európáért, valamint Ausztriáért, Magyarországért és Horvátországért is. Ahogy Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke fogalmazott: „A kontinens legsötétebb óráiban Habsburg Ottó az igazság és emberség sziklaköve volt […] ugyanazzal a határozottsággal ellenállt a nácizmusnak, mint a keleti blokk kommunista rezsimjeinek. Akkor is égve tartotta a reménysugarat Európa újraegyesítésére, amikor sokan mások már feladták.” A magyar kormány többek közt a rendszerváltás idején betöltött szerepéért méltatta, kiemelve, hogy a Páneurópai Piknik fővédnökeként és szervezőjeként nem csak a német újraegyesítésben, hanem a vasfüggöny lebontásában is tevékeny szerepet vállalt. Ablonczy Balázs történész szerint személyében a 20. század egyik nagy tanújától búcsúzhatunk.

Habsburg Ottó (Forrás: stanglwirt.com)
Habsburg Ottó (teljes nevén: Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lotharingen) 1912. november 20-án született a ma Ausztriában fekvő Reichenau an der Raxban. Édesapja az 1916-ban megkoronázott IV. Károly (osztrák császárként I. Károly), édesanyja Bourbon Zita pármai hercegnő volt.
Az első világháborút követően édesapját megfosztották trónjától, s a Monarchia szétdarabolását követően Ausztriában kikiáltották a köztársaságot. Apja 1922-ben halt meg Madeira szigetén, ahová Károly két sikertelen magyarországi restaurációs kísérletét követően száműzték a családot az antant. Mivel Ottó volt Károly legidősebb fia, így ő lett jogos örököse is.
A család a baszkföldi Lequetióban telepedett le, ahol Ottót osztrák és magyar tanítók is tanították, itt tanult meg kiválóan magyarul és horvátul is. 1929-ben Belgiumba költöztek, ahol Habsburg Ottó beiratkozott a Leuveni Katolikus Egyetemre, s 1935-ben politika- és társadalomtudományból doktorált.
A második világháború idejére már aktívan politizált, a háború alatt élt többek közt az Egyesült Államokban, Belgiumban és Franciaországban is. 1938-ban tiltakozott az Anschluß ellen, s ezek után igazi hazafiként szállt szembe a hitleri nemzetiszocializmussal. Aktív részese volt több, mint ezer zsidó Európából történő kimenekítésének is. 1954-ben a bajorországi Pöckingben telepedett le, ahol együtt élt feleségével (1951-ben vette el Regina Sachsen-Meiningen hercegnőt, aki 2010-ben hunyt el), valamint négy lány, illetve két fiúgyermekével (Károly és György).

Habsburg Ottó felesége, Regina Sachsen-Meiningen (Forrás: merkur-online.de)
Ausztria egy 1919-es törvény miatt (mely kimondta, hogy a Habsburg-Lotharingiai-ház tagjai csak akkor léphetnek az Osztrák Köztársaság földjére, ha hivatalosan is lemondanak trónigényükről) egészen 1966-ig nem engedte be Habsburg Ottót saját szülőföldjére (hivatalosan 1961-ben mondott le trónigényéről).
Habsburg Ottót már pályafutása elejétől kezdve foglalkoztatta a páneurópai gondolat, így 1936-ban belépett a Páneurópai Unióba, melynek 1957-től alelnöke, 1973-tól 2004-ig pedig elnöke volt. 1979-től húsz éven keresztül volt tagja az Európai Parlamentnek, melybe a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) színeiben jutott be.
1989-től az EP magyar ügyekkel foglalkozó delegációjának elnökeként fővédnöke és egyik szervezője volt az osztrák-magyar határon 1989. augusztusában rendezett Páneurópai Pikniknek, melynek során hétszáz keletnémet jutott át Magyarországon keresztül Ausztriába. Az esemény nagyban hozzájárult a vasfüggöny lehullásához.

A Páneurópai Piknik (Forrás: mult-kor.hu)
A rendszerváltáskor az FkgP felvetette nevét mint lehetséges államfőjelölt, ám ő ezt rendkívül udvariasan utasította el.
Viszonylag kevesen tudják róla, de politikusi pályafutása mellett közíróként is publikált. Hét nyelven több, mint harminc műve jelent meg történelmi, politikai és társadalompolitikai témákat feszegetve. Több földrészen tartott előadásokat, emellett számtalan cikket is publikált, fél évszázadon keresztül 21 napilap öt nyelven publikálta heti világpolitikai krónikáit.
Rengeteg egyetem díszdoktora, valamint különböző egyetemi, tudományos és állami kitüntetések birtokosa volt.

Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án a bécsi Kapucinusok Templomában, szívurnáját pedig az elhunyt kérésére a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában helyezik örök nyugalomra.

Források:
MTI.hu
mult-kor.hu

Szólj hozzá!

Saját készítésű Trónok harca háttérképek

2011. június 22. 21:58 - benyó

Van az úgy, hogy az embernek már elege van a tanulásból és inkább mással üti el az idejét. Két óra alatt dobtam össze ezeket a Trónok harca háttérképeket, melyek remélem elnyerik az olvasók tetszését is. A képekre kattintva (elvileg) nagy méretben is megtekinthetőek/letölthetőek. Ilyen se volt még - egy teljes poszt képekből.











Szólj hozzá!

Sorozatajánló: The Sopranos/Maffiózók

2011. június 17. 21:36 - benyó

Ez a poszt azoknak készült, akik még sosem hallottak a Maffiózókról, vagy hallottak, de nem néztek még bele. Az HBO valaha volt legjobb sorozata (mely címet a Trónok harca veszélyeztet) a Gengszterkorzóhoz hasonlóan maffiatörténet, méghozzá az ezredforduló és a 2000-es évek első éveinek időszakából, New Jersey-ből. Május 5 - június 17 között néztem újra a sorozatot. 6 évad, 86 rész, kb. 4300 perc, majd' 72 óra, azaz 3 nap telt ezzel az életemből. Megérte.

The Sopranos (1999) | IMDb.com | PORT.hu 

Saját készítésű Maffiózók háttérkép
A történet a New Jersey-i és New York-i maffiáról szól, főhőse Tony Soprano (James Gandolfini), aki a sorozat elején az Észak-Jersey-t irányító család egyik kapitánya. Rövid időn belül megismerjük családját is: felesége Carmela (Edie Falco), lánya Meadow (Jamie-Lynn Sigler), valamint fia Anthony Junior (AJ) (Robert Iler). Emellett fontos szereplő Tony nagybátyja, Junior Soprano (Dominic Chianese), akivel egy ideig közösen vezetik a családot, ám az öreg leépülése elég rossz hatással lesz Tonyra.


A hat évadon keresztül végig szerepel Tony három embere: Christopher Moltisanti (Michael Imperioli, aki egyébként öt epizódot íróként jegyez), akit Tony fiaként szeret; Paulie Gualtieri (Tony Sirico), aki még Tony elhunyt apjának is dolgozott; valamint Sylvio Dante (Steve Van Zandt), aki a városszéli Bada Bing! nevű sztriptízbárt üzemelteti.

A sorozat legfontosabb szereplői az első és a hatodik évadban (Saját készítésű)
A sorozat igazán azzal ütött nagyot, hogy nem szokványos maffiatörténetet láthatott a nagyérdemű, hiszen Tony nem olyan kemény fickó, mint amilyennek tűnik: depressziós, ami miatt Jennifer Melfi (Lorraine Bracco) pszichiáter segítségét kéri. Valójában Tony karaktere egy túlstresszelt kisember, aki nem tud megbírkózni a vállára nehezedő teherrel, amit csak tetéz, hogy anyjával is igen rossz kapcsolatot ápolt egész életében. Melfi doktornő szerint ez minden problémájának forrása (valóban kiállhatatlan az öregasszony).
Tony fokozatosan jut egyre feljebb, amikor a család feje rákban meghal, nagybátyja veszi át az irányítást, de csak miután Tonyval megegyezett. Az öreget aztán letartóztatják, és nagyon sokáig házi őrizetben tartják, így kiszorul a hatalomból és már csak névleges vezető maradt: Tony Soprano lesz a család feje. Innentől válik egyre nehezebbé a főszereplő dolga, folyamatosan újabb és újabb problémák merülnek fel, mind a család, mind a munka területén (egy kis ízelítő: feltűnik a színen pénzéhes húga, majd a kamaszodó Meadow-val és AJ-vel akadnak gondok, összetűzésbe kerül a New York-iakkal, külön költözik feleségétől, stb.). Több ízben pánikrohamot is kap.


Tony Soprano valójában nem igazán jó vezető, hiszen labilis idegzetű, hirtelen haragú és nem eléggé megfontoltak a döntései. Igaz, hogy ca. 6 évig látja el feladatát, de az utolsó évadra teljes mértékben kicsúszik kezei közül az irányítás, s kvázi háborút vív New York-kal. Dolgát az is megnehezíti, hogy szinte minden évadban van egy olyan szereplő, aki jelent az FBI-nak, közülük kettőt saját emberei tesznek el láb alól.

Az egyik besúgó, Salvatore 'Pussy' Bonpensiero, akit Vincent Pastore játszott (forrás: 2perc.blog.hu)
A sorozat nagyszerűsége abban rejlik, hogy a maffia világát hozza el a nappalinkba. Teljesen életszagú a történet, tele hibákkal és jól kidolgozott tervekkel, indulatokkal, érzelmekkel. A helyszíneket is nagyon jól eltalálták. Tony Soprano és emberei üzleti ügyeiket főleg három helyen intézik: Sylvio Bada Bing! nevű sztriptízbárjában, a Satriale's nevű olasz hentesüzletben, valamint Tony iskolai barátja, Artie Bucco (John Ventimiglia) Vesuvio nevű éttermében.

A Satriale's húsbolt a hatodik évadban (Saját készítésű)
A karaktereket nagyon jól eltalálták, néhányuk tipikus maffiózó-fazon (gondolok itt Paulie-ra, Syl-re, vagy a New York-i John Sacrimoni-ra és Phil Leotardo-ra), néhányan pedig teljesen hétköznapi kinézetű emberek (például maga Tony, vagy Chris). Ez is erősíti bennünk azt a tudatot, hogy valós történetet nézünk, hiszen itt nem a leginkább jóvágású férfiszínészek és a bombázó hölgyek kapták a szerepeket. Még a Bada Bing!-ben dolgozó sztriptízlányok sem topkategóriás nők, sőt, azok sem, akikkel Tony félrelép. Néha tényleg úgy érezzük, hogy valós történetek peregnek a szemünk előtt.
Sokszor, sokhelyütt olvastam, hogy a sorozat lezárását nem oldották meg elég körültekintően a készítők. Tény, hogy olyan, mintha egy jelenet közepénél vágták volna el a történetet (Tony a családjával készül megvacsorázni egy kajáldában), és rengeteg elvarratlan szál maradt. Még amikor az RTL Klubon néztem a záró epizódot, úgy értelmeztem az utolsó jelenetet, hogy az étkezde egyik gyanús vendége lelőtte Tony-t, de most újranézve már közel sem vagyok ebben biztos. Annyi szent, hogy a nézőknek adott okot a gondolkodásra ez a jelenet.


Színészi játékot tekintve meglepő, hogy a korábban nem nagyon ismert (egy-két kivételtől eltekintve persze) szereplők milyen színvonalat tudtak hozni, egyszerűen fenomenális a legtöbb karakter megformálása. James Gandolfini tökéletesen játssza a megtört vezetőt, a rossz férjet és családapát, mellette Edie Falco és Lorraine Bracco is nagyon jó alakítást nyújt. Személyes kedvencem a Paulie Gualtieri-t megformáló Tony Sirico. A hat évad elegendő ahhoz, hogy minden fontosabb karakter lelkének legmélyebb bugyraiba is belelássunk, megismerjük erényeiket és hibáikat (utóbbiból van több).
Külön érdekesség, hogy nem kifejezetten sok aláfestő zenét alkalmaztak a készítők, viszont jól megválogatták a betétdalokat (több közülük a kedvenceim közé is bekerült), a főcímdal pedig ikonikus opusszá vált.
Egyébként azon kevés sorozatok egyike, amit szinkronnal néztem végig, méghozzá azért, mert rendkívül élvezetesre sikerült, nagyon jól passzolnak a hangszínek az egyes karakterekhez, meg is lepődtem, hogy James Gandolfini-nek mennyivel magasabb hangja van, mint Kőszegi Ákosnak.



Osztályzás

Látvány: 10/10
Cselekmény: 10/10
Színészi játék: 10/10
Hang és Zene: 9/10

ÖSSZESSÉGÉBEN: erős tízes. Best ever.

1 komment

Trianon traumájának feldolgozásához minden félnek tanulásra lesz szüksége

2011. június 04. 13:59 - benyó

Új Aspektus vitaest Trianon kérdéseiről és azok oktatásáról a középiskolákban

2011. június elsején rendezték a Károli Gáspár Református Egyetemen az Új Aspektus programsorozat legutóbbi vitaestjét Nemzeti összetartozás a gyakorlatban – Trianon kérdései és azok oktatása a középiskolákban címmel.

A vitaesten Gecse Géza, az Új Aspektus témafelelősének és főszervezőjének meghívására az alábbi illusztris vendégek vettek részt: Romsics Ignác történész, akadémikus; Surján László, európai parlamenti képviselő, a Megbékélési Mozgalom kezdeményezője; Ö. Kovács József, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója; Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, történész; Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának vezető történelem tanára; Grynaeus András, a Baár-Madas Református Gimnázium történelem tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének oktatója és Lados Balázs, a Szent Margit Gimnázium történelem tanára.

Száray Miklós, Lados Balázs, Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Ö. Kovács József és Romsics Ignác a vitaesten (Fotó: Leskó Róbert)
Gecse Géza a bevezetőjében kiemelte, hogy az Új Aspektus történetében ez a harmadik rendezvény és ezek közül az első, mely három kamera segítségével teljes egészében rögzítésre kerül. Mint elmondta, a vitaest témája aktuális, hiszen a magyarság egyharmada jelenleg az országhatáron túl él, s ez a trianoni békediktátum eredménye. Két neves politikus véleményét említette a szerződéssel kapcsolatban: Bethlen István szerint Trianon nem csupán tartományok Magyarországtól való elcsatolását jelentette, hanem az ország feldarabolását; Lenin pedig imperialista rablóbékének titulálta az eseményt. Gecse Géza szerint is fájó seb, trauma Trianon és annak következményei, mely főleg a határon túliakat érinti. Bevezetője végén egyetemi tanári élményét mesélte el, miszerint harmadéves történészhallgatók rendszeresen összekeverik vaktérképen Pozsonyt és Kassát, Újvidéket és a Vajdaságot. Végül azt kérdezte a meghívottaktól, hogy milyen problémák merültek és merülnek fel Trianon kapcsán az oktatásban, esetleg milyen eredményeket lehet felmutatni?

Gecse Géza, az Új Aspektus témafelelőse (Fotó: Leskó Róbert)
Száray Miklós szerint a középiskolások felé támasztott követelmények nem indokolnák a Gecse által is említett hibákat, hiszen a történelem érettségin az utóbbi években egyre több ilyen feladattal szembesülnek. Mindazonáltal fontosnak tartotta kiemelni: a diákokat motiválni kell, hogy olvassanak többet és mutassanak nagyobb érdeklődést Trianon iránt. Ezért jó kezdeményezésnek tartja az Apáczai Közalapítvány Határtalanul nevű programját, melynek keretében iskolások táborozhatnak határon túli területeken. Emellett üdvözölte a parlament döntését, miszerint június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjának nyilvánította, így ünnepségek keretében emlékezhetnek meg Trianonról.
Grynaeus András azt emelte ki, hogy az iskola a társadalom tükörképe, így a Trianonnal kapcsolatos problémák nem csupán a történelemoktatás, vagy tágabban az oktatás, hanem az egész társadalom problémái. Állítása szerint, a családok rendkívül meghatározóak ebből a szempontból, hiszen fontos, hogy otthon beszéljenek a békéről, valamint az sem mindegy, hogy a családok távoli, egzotikus helyeken, vagy határon túli magyar területeken nyaralnak. Szerinte a család mellett a szervezett iskolai keretek is segíthetnek a gyermekek rosszul informáltságán. Az iskolák kirándulások megszervezésével, valamint határon túli testvériskolai kapcsolatok megteremtésével tehetnek a pozitív változásért.
Lados Balázs szerint a fő kérdés, hogy hogyan lehet közelebb hozni a diákokhoz a határon túli területeket és az ott élőket? Mint mondta, tanártársaival évek óta szerveznek kirándulásokat a Felvidékre, Erdélybe és máshová, melyeknek kötött és jól bejáratott útvonaluk van. Ilyen például a Rákóczi Szövetséggel közösen szervezett út, melyen Rákóczi-várakat járnak be, vagy az egyik délvidéki, melyen tömegsírokat is meglátogatnak. Jó ötletnek tartja a diákcsere-programokat is, melyek keretében anyaországi gyermekeket szállásolnak el határon túli családoknál és fordítva. Ő is megemlítette a Határtalanul-programot, amit jó kezdeményezésnek tart, de úgy véli, hogy bővíteni kellene az érintett területek körét, hogy minden határon túli tájegységre lehessen kirándulni.
Surján László kiemelte, hogy a vitaesten civilként beszél, nem politikusként, így az itt elhangzottak csak az ő magánvéleményét képezik. A Trianon-probléma kapcsán röviden végigment a történelmen, felsorolva, hogy kik és hogyan fordultak ehhez a traumához. Ezek után a többek közt általa kezdeményezett Megbékélési Mozgalomról szólt néhány szót. Mint elmondta, Trianon sebei ugyan részben elfelejtődtek már, de van, ahol mélyültek ezek. Úgy véli, hogy ezen sebek begyógyítása csakis a civilek összefogásával jöhet létre (a pártpolitikán alapuló párbeszéd bukásra van ítélve, pont az ideológiai törésvonalak miatt), ezért is indították a fent említett mozgalmat. Mint elmondta, a megbékélés alapja az kell, hogy legyen, hogy ismerjük a szomszédos népek kultúráját is, ne pedig félinformációkból alakítsuk ki véleményünket. Példaként a szlovák himnuszt említette, melyről a magyar közvéleményben az a tévhit kering, hogy magyar népdalon alapul. Tény, hogy a himnuszuk alapját képező népdal meghonosodott a magyar folklórban is, de eredetileg szlovák dallam volt. Ezek mellett kiemelte, hogy a szomszédok nézőpontját is figyelembe kell venni, hiszen számukra is volt Trianonnak negatív következménye, például a munkavállalás és a kereskedelem szempontjából. Surján ezek után hozzátette, hogy a mozgalom alapdokumentumának szánt Charta XXI-et az interneten lehet aláírni a http://chartaxxi.eu címen, melyet a cikk megírásakor már több, mint 1800-an láttak el szimbolikus kézjegyükkel.

Surján László (Fotó: Leskó Róbert)
Szamborovszkyné Nagy Ibolya Kárpátaljáról érkezett a vitaestre, s utazása kapcsán egy megdöbbentő élményét említette bevezetésképp: egy hatvanas úr ült vele szemben a vonatúton, aki meglepődve konstatálta, hogy Ukrajnából érkezvén milyen jól tud magyarul és nem tudta felfogni, hogy egy nem magyarországi hogyan beszélheti ilyen jól a magyart. Hangsúlyozta, hogy szerinte a magyarságtudat nem állampolgárságtól függ, sőt nem is feltétlenül a nyelvtudástól. Saját tapasztalatai alapján megállapította, hogy a többségi nemzet sem mindig befogadó, gyakran az identitásgyakorlást akadályozó intézkedésekkel nehezítik meg a kisebbségek életét (utalt az ukrajnai oktatás átalakítására is). Ugyanitt megemlítette, hogy a kisebbség kifejezést nem tartja megfelelőnek, mivel szerinte kisebbségi az, aki nem tud beilleszkedni a többségi társadalomba, ezért magát sem tartja kisebbséginek, hiszen neki sikerült a beilleszkedés. Surján László felé fordulva kiemelte, hogy a seb kifejezés helyett inkább a tumor szót használná Trianon kapcsán, hiszen régi és beágyazódott „betegsége” a magyar nemzetnek, mely többhelyütt áttéteket is képzett. Ugyancsak a képviselőhöz szólva felhívta a figyelmet arra, hogy összetartozást nem lehet egyik napról a másikra létrehozni, hanem szervezett oktatással kell kinevelni ezt az érzést a diákokban.
Ö. Kovács József mondandója elején leszögezte, hogy alapvetően társadalomtörténésznek tartja magát, nem Trianon-kutatónak, ezért kicsit más szempontból közelít a témához. A problémát (melyet a trauma szóval illetett, elutasítva a kevésbé szakmai „tumor” kifejezést) nemzedéki kérdésnek tartja, hiszen mára sokak számára csupán emlékezetként van jelen az esemény, melyet inkább felednének. Azonban úgy véli, hogy az emléket mindenképpen életben kéne tartani, buzdítani kellene a nemzetet annak megélésére (azonban nem rosszindulatúan, tehát nem az aktuálpolitikai csatározásokban felhasználva).
Gecse Géza ezek után arra kérte Romsics Ignácot, hogy röviden tekintse át, hogyan viszonyultak az 1945 utáni rezsimek Trianon emlékezetéhez, egyáltalán milyen jellegűek voltak azok. Romsics szerint az 1946-os koalíció nevezhető a rendszerváltás előtti utolsó nemzeti politikai platformnak Magyarországon. A Rákosi-korszakban a fő jelszó az internacionalizmus lett, ennek megfelelően az esetleges követeléseknek nem lehetett hangot adni, hiszen baráti nemzetek vették körül az országot. Mindazonáltal a politikában jelen volt a nacionalizmus, de inkább a belügyek tekintetében. 1956-tól kezdődően markáns antinacionalista politikát folytatott a pártvezetés, mivel '56-ot nemzeti föllángolásnak értékelte, amit nyilvánvalóan el kellett tiporni. Ezért a történelemoktatás is antinacionalistává vált, Trianonról is alig tettek említést. A hetvenes években változás következett be e téren, ekkoriban újragondolta a rezsim a nemzethez és a határon túli, valamint határon belüli kisebbségekhez való viszonyát. Ekkor indult el az anyanyelvi mozgalom is, melynek keretében 3-4 évente értelmiségi találkozókat szerveztek, melyre határon túlról is érkeztek meghívottak. Rájöttek, hogy a nemzet hosszabb ideig fennmarad majd, mint a proletár internacionalizmus. 1989-ben Németh Miklós miniszterelnök elsőként jelentette ki a szocialista diktatúra időszakában, hogy a kormány felelősséget érez a határon túli magyarok iránt. Romsics kiemelte, hogy a lengyel kommunizmus vallásosabb és nemzetibb volt, mint a magyar, tehát ha a lengyel példát vesszük figyelembe, nem volt szükségszerű az antinacionalizmus. Viszont 1956 kiszolgáltatott helyzetbe hozta Kádár Jánost, akinek lényegében nem maradt más választása, ha a hatalmat továbbra is birtokolni akarta.
A vitaesten Gecse Géza felkérésére felszólalt Majoros István az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője is. Mint elmondta, Gecse Gézával együtt egy televíziós vetélkedőt kívánnak szervezni, mely a kérdéseket és a résztvevőket tekintve is érintené a határon túli területeket. A 19-20. sz-i Magyarország és Európa történelme és kultúrája kapcsán tennének fel kérdéseket és feladatokat különböző történelmi korokra fókuszálva. Hangsúlyozta, hogy a vetélkedőt tudatformáló, nevelő és szórakoztató céllal kívánják megvalósítani (ám megjegyezte, utóbbi a Való Világ korában nehéz feladatnak tűnik). Trianon kapcsán kifejtette véleményét is, miszerint a Magyarország létezésének keretet adó Habsburg Monarchia megszűnése miatt az országot olyan állapotában lehetetlen lett volna fenntartani, így a feldarabolás lényegét tekintve szükségszerű volt.

Az esemény plakátja (Forrás: Új Aspektus Facebook-profil)
A vitaest végén a kérdéseknek, megjegyzéseknek is helyt adott Gecse Géza témafelelős. Ezek közül néhány érdekesebb javaslatot emelnék ki. Kósa Márta Nagyváradról azt vetette fel, hogy neves tudósok tarthatnának előadásokat a határon túli magyarok számára, valamint angolul a többségiek számára is lehetne ilyen rendezvényeket tartani. Romsics Ignác erre válaszolván megemlítette, hogy ő maga kétszer járt Nagyváradon, ahol egy magyar történelmi előadássorozatot terveznek, melynek eddigi előadásain is 2-300 fő jelent meg. Kolozsváron pedig a Korunk című folyóirat szervezett hasonló sorozatot. Emellett a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen is tart intenzív kurzusokat. De felhívta a figyelmet arra a gyakorlati problémára, hogy a határon túli szervezőknek gyakran az előadó meghívására sincs pénzük (szállás és útiköltség), nem hogy honoráriummal jutalmazzák erőfeszítéséért. Ezért minél több támogatást lehetne juttatni számukra a Bethlen Gábor Alapból.
Poros András, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola igazgatója a történelemoktatás szemléletmódjának szerepére hívta fel a figyelmet. Úgy véli, hogy ha az eseménytörténet átadására koncentrál a történelemoktatás, akkor a konfliktusokra helyeződik a nagyobb hangsúly (ami Trianon kapcsán azt jelenti, hogy a szomszédos népekkel való konfliktusokat emelik ki a békés együttélés helyett). Ha viszont a mindennapokról és a gondolkodás történetéről is szót ejtenek történelemórákon (ahogy – szerinte nagyon helyesen – ez egyre inkább elterjedőben van), akkor a népek közti kooperáció is hangsúlyosabban jelenik meg a történelemoktatásban. Ezért az általános szemléletmódot kellene felülvizsgálni és ebbe az irányba elmozdítani.
Makkai Béla, a Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék tanszékvezetője szerint ahhoz, hogy eredményeket lehessen elérni a határon túliakkal kapcsolatban, erőt kell felmutatni. A lengyeleket hozta fel példaként, akik országát kétszáz év alatt ötször darabolták fel, mégsem estek letargiába, hanem szilárd programmal képviselték érdekeiket külföldön. Mint mondta, az eredményekhez a diplomácia, a történelemoktatók és a civil szervezetek kooperációja szükséges.
Egy hozzászóló pedig arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az oktatásban nagy segítség lehet az interdiszciplinaritás. Ő maga rendhagyó történelem és énekórákat egyaránt tart, ahol a különböző történelmi korok kevésbé ismert magyar költeményeinek saját maga által megzenésített verzióit adja elő, melyeket a diákok nagyobb örömmel és könnyebben tudnak befogadni, mint a száraz tananyagot.
A két és fél órás vitaest végén Gecse Géza megköszönte a meghívottaknak a részvételt, a közönségnek pedig, hogy eljöttek, s megemlítette, hogy az Új Aspektus újabb rendezvénnyel ősszel jelentkezik majd.
 


Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása