Thierry Ehrmann / Flickr / CC-BY 2.0
Persze nem úgy, mint hinnénk. Néhány érdekesség a 2015-ös brit parlamenti választásról.
Nagy-Britannia különös, nem következmények nélküli ország. Miután David Cameron Konzervatív Pártja abszolút többséget szerzett az Alsóházban, ellenfelei fogták magukat, és lemondtak.
Bukta bukta hátán
Lemondott a vártnál jóval rosszabbul szerepelt Munkáspárt vezérte, Ed Miliband. B. Simon Krisztián szerint olyat buktak, hogy„még egy szöget vert a mai európai balközép pártok koporsójába. Mostani vegetálása pedig ilyen formán hátráltatja a progresszív baloldali alternatívák létrejöttét is”. A Munkáspárt bénázása egyébként Skóciában volt a legszembetűnőbb: negyven helyet vesztettek, jó eséllyel amiatt, hogy a skót függetlenségi népszavazás idején Miliband unionista álláspontot képviselt. Azaz arra bíztatta a skótokat — ahol a Munkáspárt korábban nagyon erős volt — , hogy ne szavazzanak a függetlenségre. Ez lett belőle:
Lemondott Nick Clegg, a kormánykoalíciós partnerből törpévé vált Liberális Demokrata Párt vezetője is, sőt, amit én személy szerint legkevésbé vártam: az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője, Nigel Farage is vállalta a felelősséget. A UKIP egy éve még behúzta az EP-választásokat Nagy-Britanniában, ám most szarul szerepelt (igaz, 9,5 százalékkal jobban, mint 2010-ben): mindössze egy mandátumot nyertek el az Alsóházban, Farage pedig elbukta a versenyt saját körzetében.
A nagy különbség oka egyébként egyszerű: az EP-választáson pártlistákra szavaznak a britek, tökéletesen arányos rendszerről van tehát szó. A parlamenti választás viszont többségi elv mentén zajlik, azaz minden egyes egyéni körzetben relatív többséggel nyerni lehet. Így eshetett meg az, hogy ugyan a konzervatívok az összes voks 36,9 százalékát szerezték meg, a munkáspártiak pedig 30,4 százalékát. Ez a hat és fél százalék viszont a mandátumokban 99 fős különbséget jelent. Sőt: a Demokratikus Unionista Pártnak és a libdemeknek ugyanannyi (8) mandátuma lesz, pedig utóbbiak több mint 2,2 millióval több szavazatot kaptak.
„A győztesek a nagyobb és regionálisan beágyazott pártok. A magyar választási rendszerrel, illetve általában a demokráciával sok baj van — ám ezek közül az aránytalanság biztosan nem magyar unikum”
— írta ezzel kapcsolatban Tóth Csaba a Republikon Intézet blogján.
Egy másik szélsőség is gyatrán szerepelt: a szebb napokat is látott British National Part, azaz a Brit Nemzeti Párt (BNP). 2012-ben, a Kommentár hasábjain az alábbiakat írtam:
„A bevándorlásellenesség magas mértéke magában hordozhatná egy radikális párt esetleges sikerességét — amit az is elősegítene, hogy a mainstream pártok érdemben nem beszélhetnek a témáról. Ám jelenleg úgy tűnik, hogy sem egy új párt megjelenésére, sem a BNP hatalomra kerülésére nincs esély, legfeljebb minimális erősödésre számíthatunk.”
Nos, ez sem jött össze, ugyanis 2010-ben még a szavazatok 1,9 százalékát húzták be, a mostani eredmény viszont a 0,1-et sem éri el. Mégis, a most megszerzett 1667 voks is hozzájárult ahhoz, hogy az összesen több mint 46 millió szavazópolgár majd’ kétharmada, 66,1%-a elmenjen a szavazófülkékbe. Egy csütörtöki napon! (Magyarországon egyébként 2014-ben 61,84%-os volt a részvétel, a többi európai ország adatát pedig itt lehet megtekinteni.)
Ahol még a viccpártok is jobbak, mint a szélsőjobb
A mandátumot nem szerzett, de a BNP-nél jobban szerepelt pártok listája elég hosszú (13 db), viszont annál érdekesebb. Van pártja a dolgozóknak, a keresztényeknek, a szocialista munkásoknak, az angol demokratáknak, a tradicionális unionistáknak. Ám van kettő igazán érdekes: az egyik A Kannabisz Biztonságosabb az Alkoholnál nevű alakulat, azaz a CISTA, amely Nagy-Britannia első olyan pártja, amely a droglegalizációt tartja legfontosabb céljának. Három hónappal megalakulásuk után szereztek 8419 szavazatot — így még viccesebb a BNP eredménye.
A másik furcsa alakulat a Monster Raving Loony Party nevű formáció, szlogenjük:
„Szavazz az őrültségre!”
Összesen 3898 voksot gyűjtöttek, legjobb jelöltjük 370-et kapott. De ezért is jó dolog a demokrácia.
Na de mi lesz most?
Például rókavadászat. 2014-ben a Konzervatív Párt azt ígérte, hogy ha kormányra kerül, akkor eltörli a Tony Blair miniszterelnöksége alatt hozott, vadászatot korlátozó törvényt. A konzervatívok hírhedten szeretnek rókákra vadászni, nos, úgy tűnik, hogy Cameron sem felejtette el ígéretét.
Egyik katonája, Jeremy Hunt már bevallotta, hogy a tory választási programban foglaltak szerint szavazást tartanak majd az Alsóházban a vadászattal kapcsolatban, ahol mindenki a saját belátása szerint voksolhat.
De lesz más is. Alex Salmond, a Skót Nemzeti Párt volt vezetője, korábbi skót miniszterelnök szerint például gyorsan, pár hónap alatt erodálódik majd a a konzervatív többség az Alsóházban. Salmond — aki libdem jelölttől vette el a mandátumot, visszatért a parlamentbe — szerint hamarosan ismét hallatják majd a hangukat, a konzervatívok kárára.
Hogy tényleg így lesz-e, az majd elválik, de annyi bizonyos, hogy a konzervatívok ilyen arányú győzelme meglepő. Majd kiderül, mihez kezd a többséggel Cameron és pártja.
A poszt eredetileg itt jelent meg:
A szélsőjobb is kellett a brit kétharmadhoz
