 |
| Csak mert tetszik. |
Már a címben is hazudok, mert nem is annyira évértékelés lesz ez, illetve majd kiderül hogy sül el. Egy igen kedves ismerős ajánlotta, hogy lelki bajokra jó lehet, ha kiírjuk azokat magunkból, így próbát teszek én is, hátha.
Azért mégis kezdjünk egy összegzéssel. Az év jól indult, elvégre a CampusOnline kezdett beindulni, rovatvezetőként ügyködtem, aztán elindítottuk a Mos Maiorumot, amiben vitathatatlanul elévülhetetlen (milyen jól hangzik ez így) érdemeim vannak. Ekkor még a tanszéken is ügyeskedtem, év második felében már alig, ezért ezúton is elnézést. Sőt, még a hallgatói önkormányzat is ott volt. No lényeg a lényeg, kezdtem igencsak kifáradni abban, hogy egyszerre ennyi mindent csinálok, a novemberi kolozsvári kiruccanás pont jókor jött. Életem legjobb hónapja volt, sok jó embert ismertem meg, s a visszatérés nem volt oly kellemes, mint a kint töltött hónap, újra vissza kellett térni a szürke hétköznapokba.
Aztán egy vizsgaidőszak, mely nem sikerült a legjobban (na jó, a legrosszabb volt), nagyrészt a fenti okok miatt, meg mert teljesen elszoktam a tanulástól, ami sose ment igazán. A család persze szidott rendesen, nem is csoda. A második félév eltelt, nagyrészt a szakdoga töltötte ki, ami amúgy végül nem is lett olyan rossz, legalábbis remélem. A vizsgaidőszakra már itt is kikészültem, minden téren, nem is sikerült teljesíteni mindent, így elmaradt a diplomázás. A család kvázi ki is tagadott emiatt (többek közt), én meg nyári egyetemeken (és az EFOTT-on - dolgozva) "pihentem ki" a dolgot. Ha minden jól megy, akkor augusztusban dolgozni fogok.
Mostanra meg ott tartok, hogy nem tudom hol tartok. A stabil pontok kezdenek eltűnni az életemből, folyamatosan köztes állapotban érzem magam, mióta ez a nemvégzős ügy kipattant. Nem tudok pihenni, nem tudok örülni, nem tudom kezelni az emberi kapcsolataim, nem tudom kezelni az emberi kapcsolataim, minden bizonytalanná vált. Egyik pillanatban biztos vagyok valamiben, a másikban meg már annak ellenkezőjében.
Az EFOTT-os meló (a CampusOnline főszerkesztő-helyetteseként én feleltem az ott készített tartalmakért) ráébresztett, hogy egyáltalán nem vagyok alkalmas ilyen jellegű feladatra - legalábbis jelenleg. Mivel rájöttem, hogy nem pálya ez a túlválallósdi, "le is mondtam" a posztról, amit már jó ideje nem láttam el maradéktalanul. Sajnálom is a dolgot, a lap a szívemhez nőtt, igyekszem segíteni ezentúl is, amiben tudok.
Igyekszem szétválasztani most, hogy mi az értékes és mi kevésbé az életemben, rendszerezni, átgondolni, értékelni, mert ahogy eddig mentek a dolgok, úgy nem mehet tovább. Jobban át kell gondolnom, mire mennyi időt szánok vagy szánjak-e egyáltalán, mert ez volt életem gondjainak egyik legfőbb oka, a rossz időbeosztás. Ezért volt az, hogy a jó ötletekhez gyatra megvalósítás társult.
Na mindegy, a lényeg, hogy eljött a változás ideje, és komolyan egy ilyen klisével zárok, mint egy politikai programbeszéd. Úgyis 100 nap van az amerikai elnökválasztásig (ehh, javíthatatlan...)
Azért mégis kezdjünk egy összegzéssel. Az év jól indult, elvégre a CampusOnline kezdett beindulni, rovatvezetőként ügyködtem, aztán elindítottuk a Mos Maiorumot, amiben vitathatatlanul elévülhetetlen (milyen jól hangzik ez így) érdemeim vannak. Ekkor még a tanszéken is ügyeskedtem, év második felében már alig, ezért ezúton is elnézést. Sőt, még a hallgatói önkormányzat is ott volt. No lényeg a lényeg, kezdtem igencsak kifáradni abban, hogy egyszerre ennyi mindent csinálok, a novemberi kolozsvári kiruccanás pont jókor jött. Életem legjobb hónapja volt, sok jó embert ismertem meg, s a visszatérés nem volt oly kellemes, mint a kint töltött hónap, újra vissza kellett térni a szürke hétköznapokba.
Aztán egy vizsgaidőszak, mely nem sikerült a legjobban (na jó, a legrosszabb volt), nagyrészt a fenti okok miatt, meg mert teljesen elszoktam a tanulástól, ami sose ment igazán. A család persze szidott rendesen, nem is csoda. A második félév eltelt, nagyrészt a szakdoga töltötte ki, ami amúgy végül nem is lett olyan rossz, legalábbis remélem. A vizsgaidőszakra már itt is kikészültem, minden téren, nem is sikerült teljesíteni mindent, így elmaradt a diplomázás. A család kvázi ki is tagadott emiatt (többek közt), én meg nyári egyetemeken (és az EFOTT-on - dolgozva) "pihentem ki" a dolgot. Ha minden jól megy, akkor augusztusban dolgozni fogok.
Mostanra meg ott tartok, hogy nem tudom hol tartok. A stabil pontok kezdenek eltűnni az életemből, folyamatosan köztes állapotban érzem magam, mióta ez a nemvégzős ügy kipattant. Nem tudok pihenni, nem tudok örülni, nem tudom kezelni az emberi kapcsolataim, nem tudom kezelni az emberi kapcsolataim, minden bizonytalanná vált. Egyik pillanatban biztos vagyok valamiben, a másikban meg már annak ellenkezőjében.
Az EFOTT-os meló (a CampusOnline főszerkesztő-helyetteseként én feleltem az ott készített tartalmakért) ráébresztett, hogy egyáltalán nem vagyok alkalmas ilyen jellegű feladatra - legalábbis jelenleg. Mivel rájöttem, hogy nem pálya ez a túlválallósdi, "le is mondtam" a posztról, amit már jó ideje nem láttam el maradéktalanul. Sajnálom is a dolgot, a lap a szívemhez nőtt, igyekszem segíteni ezentúl is, amiben tudok.
Igyekszem szétválasztani most, hogy mi az értékes és mi kevésbé az életemben, rendszerezni, átgondolni, értékelni, mert ahogy eddig mentek a dolgok, úgy nem mehet tovább. Jobban át kell gondolnom, mire mennyi időt szánok vagy szánjak-e egyáltalán, mert ez volt életem gondjainak egyik legfőbb oka, a rossz időbeosztás. Ezért volt az, hogy a jó ötletekhez gyatra megvalósítás társult.
Na mindegy, a lényeg, hogy eljött a változás ideje, és komolyan egy ilyen klisével zárok, mint egy politikai programbeszéd. Úgyis 100 nap van az amerikai elnökválasztásig (ehh, javíthatatlan...)
