A határon túli magyarság megannyi olyan döntéshelyzettel találkozik a mindennapokban, amelyek kapcsán komoly morális dilemmába kerül. Ilyen az is, amikor el kell dönteni: hol és milyen nyelven tanuljon a felcseperedô gyermek? Mint sok más döntéshelyzetben, itt is harapófogóba kényszeríti a szülôket a többségi társadalom, illetve az anyaország, hiszen különbözô alternatívákat próbálnak ráerôltetni a maguk módján a közöttük vergôdô határon túli magyar emberekre. Az oktatás és iskolaválasztás kapcsán sincs ez másként. A Nemzetpolitikai stratégia 33. oldalán egy ábra jól bemutatja azt is, hogy mely életkorban milyen döntéshelyzetek állnak elô egy határon túli magyar gyermek iskolaválasztásával kapcsolatban.
Az ezen ábrán szereplô negyedik döntéshelyzettel, a felsôoktatással kapcsolatos döntéssel kapcsolatban rendelkezem a legtöbb tapasztalattal (több szomszédos országból is ismerek magyar egyetemistákat), így ennek segítségével mutatom be a lehetôségeket.
Az elsô a többnyire hazaszeretet (vagy kötelességtudat, stb.) által vezérelt döntes, ekkor a gyermeket az anyaországba küldik tanulni. Egyetememen (PPKE) nem egy ilyen diákkal találkoztam már, de szegedi egyetemistát is ismerek, aki pl. a Vajdaságból érkezett Magyarországra tanulni. A döntés természetesen tökéletesen indokolható (az anyaországban tapasztalatot szerez, majd hazatérve kamatoztatja az ott megszerzett tudást a mindennapi életben), megis vannak, akik úgy vélik, hogy a döntéshozók - legyenek azok a szülôk vagy maga a gyermek - elôsegítik a szülôföld elhagyásat (a tapasztalat azt mutatja, hogy jóval kevesebben térnek vissza, mint ahányan az anyaországba mennek tanulni). Márpedig a határon túli magyarság megmaradásának egyik záloga a szülôföldön maradás (ezt egyébkent a Nemzetpolitikai stratégia is kimondja).
Hasonló indíttatásból, vagy csak az anyanyelven tanulás könnyebbsége miatt sokan - már ahol lehetôség nyílik rá, azaz a Felvidéken, Kárpátalján illetve Erdélyben - a saját országukban mûkodô egyetemek magyar tagozatait választják. Ez bizonyos szakmáknal viszont lényegében ellehetetleníti a saját országban való boldogulást. Így példaul a magyar állam segítségével alapított Sapientia kolozsvári, magyar nyelvû jogi fakultánsán tanulók nehezen tudnak a román jogrendszerben érvényesülni (ahogy azt nekem többen is elmondták közülük), mert a tárgyalások - a kivételes esetektôl eltekintve - többségi, román nyelven folynak, amelyekhez speciális szaknyelv ismerete szükséges.
Éppen ezért - valószínûleg a szulôföldön boldoguláshoz fûzött komoly remények miatt - sokan úgy döntenek, hogy a többségi egyetemek többségi nyelvû szakjaira iratkoznak be, vagy nem Magyarországon tanulnak tovább. Felvidéken nem szokatlan eset Jozsefé, aki a csehországi Brnoban folytat orvosi es jogi tanulmányokat (personal note: he's a genius), de nem hanyagolja el a határon túli magyarság ügyét sem (a Kisebbségvédelem Európában címû nyári egyetemen találkoztam vele). Utóbbi miatt mégis üdítô kivételnek számít a tudomány számára, mert általános tendenciának tûnik, hogy a többsegi társadalomba integrálódni kész magyarság körében "szedi áldozatait" a legnagyobb mértékben az asszimiláció.
Termeszetesen léteznek áthidaló megoldások is, így például lehet többségi nyelven tanulni, de kiegészíteni ezt magyar szakkollégiumi képzéssel. Erre is láttam már példát: a kolozsvári magyar joghallgatók jó része románul tanul a BBTE-n (kisebb része magyarul a Sapientian), emellett pedig a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium illetve a Jurátus Kör révén is részt vesznek szakmai programokon.
Tökéletes döntés vagy megoldás természetesen nem létezik az ügyben, de nem tartom szerencsésnek, hogy a Nemzetpolitikai stratégia pl. "beavatkozási pontokról" beszél és azt próbálja ráerôltetni a szülôkre, hogy magyar nyelvû, helyi oktatási intézményekbe - melyeknél (egyetemek esetén) szinte csak bölcsészképzést lehet választani - küldjék gyermekeiket (bár az anyaországi tanulásukat is támogatja). Személy szerint az utolsó megoldást tartom a legcélravezetôbbnek, hiszen ekkor a szülôföldön való boldogulás is inkább biztosított, mintha csak magyarul ismernék a szaknyelvet, de magyarságukat sem feledve, külön képzéseken vesznek részt.
A jövô zenéje, hogy melyik út válik majd a legsikeresebbé.