2013. január elsején hatályba lépett az a salátatörvény, amely megtiltja, hogy az egyes cégek, intézmények, szervezetek, sajtótermékek és közterületek nevében XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezés is legyen. A KDNP-s Stágel Bence vezetésével több képviselő (mások mellett Wittner Mária) által benyújtott törvény több más jogszabályba is belenyúl, hiszen szabályozza a cégek, sajtótermékek, civil szervezetek, közterületek elnevezését, illetve a névváltoztatással kapcsolatos eljárások részleteit.

A törvény általános indoklása így kezdődik: „Hazánkban egyre erősebb nyomás érzékelhető mind a lakosság, mid (sic!) a média irányából a diktatúrákhoz, elsősorban a kommunista diktatúrához, valamint a tanácsköztársasághoz (sic!) köthető személyekről elnevezett utcanevek, intézmények, társadalmi szervezetek nevének megváltoztatásával kapcsolatban”. Stágelék szerint a diktatúrákkal való „teljes körű szakítás megköveteli”, hogy az ilyen jellegű „elnevezések ne maradhassanak fenn”. A képviselők úgy vélik, hogy „ezzel eleget teszünk annak a társadalmi elvárásnak, hogy utcáink, intézményeink, szervezeteink csak olyan elnevezést viseljenek, amelyek méltóak a demokratikus jogállam eszméihez”. Az indoklás kitér arra is, hogy az önkormányzatoknak eddig is lehetőségük volt a névváltoztatásra, sokhelyütt éltek is ezzel, „ugyanakkor az általános, a Kereszténydemokrata Néppárt által korábban már szorgalmazott tilalom kimondása érdekében a kérdést magasabb szinten, törvényben szükséges szabályozni”. A legfőbb ellenérvet – miszerint mindenkire hatalmas költségeket ró egy ilyen átnevezés – kivédték azzal a jogalkotók, hogy az igazolványcserék és egyéb szükséges adatmódosítások illetékmentesek lettek. A részletes indokolás végén pedig összeállítottak egy nem teljes listát a zsakutca.iksz.net kutatásai alapján azon közterületekről, amelyeket érinthet a törvény. Ebből kiderül, hogy még mindig akad Leninről, Marx Károlyról, Engels Frigyesről, a Vörös Hadseregről, Kun Béláról, vagy November 7-éről elnevezett közterület Magyarországon.

Természetesen pont ez a kérdéskör keltette fel leginkább a közvélemény figyelmét, hiszen ez érinti a legtöbb honpolgárt. A közterület-átnevezések központi szabályozása több szempontból sem szerencsés. Egyrészt azért, mert – miként az általános indoklás is írja – az önkormányzatoknak eddig is lehetősége volt megszüntetni a Lenin utcát, vagy a Felszabadulás útját, de többnyire nem volt rá pénzük. A törvény most kötelező kiadásokat generál a válság alatt egyre inkább eladósodó önkormányzatoknak, amelynek időzítése tehát nem a legésszerűbb. Másrészt ezzel a lépéssel az állam túlzottan beleszól a mikroközösségek életébe, akik – jó esetben – tudják, hogy mi a fontosabb számukra: egy utca átnevezése, vagy mondjuk egy infrastrukturális fejlesztés, amelyre pályázati finanszírozás is adódik. Talán célszerűbb lett volna a kormány részéről csak egy ajánlás megfogalmazása, amelynek teljesítéséről az önkormányzatok – ismerve a helyi viszonyokat – maguk dönthettek volna.

Másrészt úgy tűnik, hogy – a törvény indoklásával ellentétben – nem izgatja különösebben a közterületek elnevezése a lakosságot (gondoljunk a vasárnapi gyömrői népszavazásra), vagy éppen a honpolgárok ellenérzését váltja ki az átnevezések sokasága (gondoljunk pl. a Policy Solutions 2011-es budapesti kutatására). Előbbi oka sok esetben szimplán annyi lehet, hogy nem is tudnak arról a környékbeliek, hogy az adott személy kicsoda, akiről a közterületet az előző században elnevezték, vagy diktatúrához köthető-e egyáltalán. Ez a törvény meglehetősen körvonalazatlan része, hiszen ezt a megfogalmazást alkalmazzák: „olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be”, illetve „olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. Századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható”. Kérdéses esetben pedig az MTA állásfoglalása szükséges, jó eséllyel lesz elfoglaltságuk a történész akadémikusoknak a közeljövőben. Ez az értelmezési kérdés például Frankel Leó esetében okozott problémákat, hiszen az átnevezés ellen érvelő Lendvai Ildikó szerint az első komoly magyar baloldali párt (Magyarországi Általános Munkáspárt) alapítója már 1896-ban elhunyt, így sem a Tanácsköztársaság, sem a kommunista diktatúra aktív szereplője nem lehetett. Baranyai döntéshozók Pécsett már levették Frankel nevét egy közterületről, azzal érvelve, hogy „Frankel Leó munkásmozgalmi tevékenysége előrevetítette a Rákosi-korszak visszaéléseit”. A fenti példából is látható, hogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy mégis mely személyekről elnevezett közterületekre érvényes a törvény, ahogyan az sem, hogy meddig terjed a felelősség: például a kollaboráns írók, tudósok is részt vettek a diktatúra „megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában”?

A törvény kitér a sajtótermékekre is, ahol szintén tilossá vált az ilyen elnevezések használata. Ennek kapcsán a Médiajogfigyelő rámutatott arra, hogy eleddig lehetett olyan nevet adni sajtóorgánumoknak, mint például Hitler Hírmondója, vagy Szálasi Kardja, de vajon az egyértelműen a kommunista diktatúrák személyei ellen irányuló törvény az ilyen jellegű címadásokat is tiltaná-e? „Vajon a hatóságban merülne-e fel kétség és a Magyar Tudományos Akadémiához fordulna-e állásfoglalásért akkor, ha a mindinkább terjedőben lévő közterület-elnevezésekre tekintettel Horthy Harsonája elnevezéssel vennének nyilvántartásba újságot?” – teszi fel a kérdést a szerző. Ugyanitt is érdekes kérdés, hogy hol a határ: például egy Népszava kifejezés olyannak számít-e, amely a diktatúrával „összefüggésbe hozható”?

Természetesen a kormány részéről is érthető az igyekezet, hiszen az emlékezetpolitika minden hatalom számára fontos identitásképző és -megtartó erőt jelent. Ám nem biztos, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerét pont olyan cselekedetekkel kell szétforgácsolni, amelynek alapja a bűnbakképzés szociálpszichológiai jelensége. Emellett az önmagát konzervatívnak tekintő Fidesz-KDNP-kormánykoalíciótól meglehetősen furcsának tűnik, hogy a kommunista diktatúrához hasonlóan eltörli az előző rendszer köztérelnevezéseit és esztelenül nagyívű reformokat hajt végre. Azok után, hogy ennyi szimbolikus politikai cselekedetet végrehajtottak (kezdve az Alkotmány Asztalától a már eddig is zajlott köztérátnevezésekig), nem egészen megfelelő időzítést választottak egy ilyen jellegű salátatörvény meghozatalához.