benyóblog

Jegyzet a gátról

2013. június 12. 16:13 - Földi Bence

foldi_bence_gat.jpg

Mialatt az ember a gáton homokzsákokat pakol, vagy lapátol, tocsog a – jó esetben – bokáig érő vízben, elgondolkodik: szép dolog, hogy így együtt vagyunk. Bárcsak ne lenne vége.

Lakóhelyem érintettsége miatt volt „szerencsém” aktívan részt venni az árvízi védekezésben. Bár gátszakaszunkat a legerősebbnek tartják a régióban, mégis kötelességünknek éreztük, hogy kimenjünk és megnézzük: akad-e valamilyen feladat, amivel hozzájárulhatunk a védekezéshez. Végül akadt ilyen, a péntek délutánunkat homoklapátolással töltöttük, s örömmel konstatáltuk: nem voltunk egyedül. Településünk széléről, a magasan, Dunától messze fekvő területekről is érkeztek önkéntesek, ahogy komplett családokkal is találkoztunk.

Jó volt látni, hogy közösséggé formálódott

az a néhány ember, akik egy-egy homokkupac körül dolgoztak. Márpedig elég sokféle népség ragadott homokzsákot: hetvenkét éves nyugdíjasoktól kezdve, nagycsaládosokon, cigányokon, budapestieken át a környék közismert meleg úriemberéig mindenki ott volt, aki élt és mozgott. Jó volt látni, hogy mindenki azt adta bele, amit tudott: vasárnap esti homoklapátolásunk közben a környékbeli asszonyok folyamatosan elláttak minket mindennel, mi szem-szájnak ingere: sütemények, szendvicsek, kávé.

Jó volt látni, hogy nemcsak lakóhelyem népe, hanem az ország nagy része is megmozdult: rengeteg önkéntes vonult a gátakra. Köztük sok sportoló is dolgozott: a nemrég még árulónak tartott Nagy László kézilabdázó vígan beszélgetett Orbán Viktorral arról, hogy meddig fog még játszani. De hivatásosak – katonák, tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédelmisek – is részt vettek az árvízi védelemben. Ennek kapcsán két érdekes-aranyos történet jutott el hozzám: az egyik Marosi Ádámé, aki először megnyerte az öttusa országos bajnokságot, majd katonaként ment is a gátra. A másik egy katonapáré: Füsi Csaba zászlós és Miletics Andrea főtörzsőrmester pedig a gáton kötött házasságot.

Azt viszont nem volt jó látni,

hogy a politikusok a katasztrófahelyzetből is igyekeztek előnyt kovácsolni: az MSZP-n kívül minden komolyabb és komolytalanabb párt kivonult a gátakra, hogy lefotóztassa magát, amint segíti népét. Vagy csak hogy divatozzon kicsit. Ugyancsak előszeretettel nyúltak a témához az árvízi védekezés kellős közepén közéleti blogok: vagy azért, hogy Orbánt kritizálják – vagy éppen a kritikákat cáfolják –, vagy pedig azért, hogy felemlegessenek internetes pletykákat (igaz akadt érdekes elemzés-jellegű írás is). Ezzel a védekezést nem segítették – elvégre nem a gátakon voltak, hanem írogattak –, ráadásul tovább mélyítették az ország rákfenéjének is tekinthető politikai törésvonalakat. Holott még Gyurcsány Ferenc is – miután Budaházyékkal lapátolt együtt Vácott – kijelentette: „Volt egy kis odamondogatás és visszaszólás, némi harciasság is, de végül mindenki lapátolta a homokot. Mert annak nincs pártállása...”, Bajnai pedig szintén fotózkodott a politikai pártpaletta ellenkező oldalában hívő fiatalemberrel.

A szocialista propagandafilmeket idéző, „filmesztétáknak” is komoly muníciót nyújtóárvízi őrjárat”-ok főszereplőjeként tündöklő Orbán Viktor és köre is megpróbálta saját sikereként beállítani a Németországnál és Csehországnál is olajozottabban működő árvízvédelmet. Számomra – és Lakner Dávid számára is – azonban a gátakon inkább úgy tűnt, hogy az emberekben ez mélyebben gyökerezett: a közös érdekek összehozták az embereket, ráadásul nem is oly rég éltünk át egy hasonlóan nagy árvízet: 2006-ban ugyancsak pakoltam homokzsákokat.

Sajnos azonban komoly problémát jelent,

hogy a magyarság csak ilyen helyzetekben tud összefogni: az árvíz levonulásával az egymás iránti jóindulat és szolidaritás érzése is szépen lassan el fog tűnni. A gátakról visszatérve, romeltakarítás után ugyanazzal a frusztrációval fogunk viseltetni egymás iránt, mint májusban. Nyoma sem lesz a katasztrófahelyzetben tapasztalt összefogásnak. Ezzel kellene kezdeni valamit.

Kép: A szerző saját fotója.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benyo.blog.hu/api/trackback/id/tr825357594

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.14. 11:00:08

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Jegyzet a gátról 2013.06.12. 17:13:01

Jó volt látni, hogy közösséggé formálódott az a néhány ember, akik egy-egy homokkupac körül dolgoztak. Azt viszont nem, hogy a politikusok a katasztrófahelyzetből is igyekeztek előnyt kovácsolni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

states1 2013.06.12. 17:59:01

A félórára lapátot fogó Bajnai és Gyurcsány bohózata valóban felesleges volt, a miniszterelnök viszont a dolgát végezte méghozzá kiválóan. És ez dühíti a balnácikat természetesen, hiszen megint kiderült, az egyetlen alkalmas miniszterelnök-jelöltet úgy hívják, hogy Orbán Viktor...

Földi Bence 2013.06.12. 18:02:57

@states1: Van abban igazság, amit ír, bár az is igaz, hogy Orbánnak sem kellett volna naponta két videóval és sok-sok fotóval jelentkeznie a gátakról. Szerintem kissé túlzásba vitte, persze ez már egyéni ízlés kérdése.

serial sinner · http://wdcry.blog.hu 2013.06.13. 08:59:37

@Földi Bence: "A gátakról visszatérve, romeltakarítás után ugyanazzal a frusztrációval fogunk viseltetni egymás iránt, mint májusban. Nyoma sem lesz a katasztrófahelyzetben tapasztalt összefogásnak. Ezzel kellene kezdeni valamit."

A megosztottság inkább a politizáló elitre jellemző. A hétköznapi életben is jelen vannak a hagyományos törésvonalak, de kevésbé általános az a gyűlölet, ami közbeszédet uralja. Nekem az a tapasztalatom, hogy az átlagemberek tudnak együttműködni, ha kell.

Szvsz sokkal nagyobb gondot jelent a mindennapokat uraló passzivitás. A veszélyhelyzet persze ezt is elsodorta, de ettől még hiányzik a magyarságból közösségi aktivitás, az önkéntesség ideája, vagy a normális adományozás kultúra.

"Ezzel kellene kezdeni valamit."

Lehet, hogy a most kiépült kommunikációs csatornákat (pl: facebook) részben fönn kéne tartani, és föl kéne használni további önkéntesmunkák szervezésére. A helyreállításban ugyanígy szükség lehet, majd civilekre, később pedig más helyi feladatokban is részt vehetnének.

Földi Bence 2013.06.13. 09:12:10

@serial sinner: Igen-igen, az önkéntesség kapcsán tökéletesen egyetértünk.
süti beállítások módosítása