Az elmúlt egy évben már a harmadik ember vezeti az ausztrál baloldalt. A hétvégén ugyanis nemcsak az MSZP és a DK tartott választmányt/kongresszust, hanem az Ausztrál Munkáspárt is, ahol Bill Shorten, a párt jobbszárnyának emblematikus alakja diadalmaskodott.

Az Ausztrál Munkáspártra rájár a rúd mostanság: a párt a belső ellentétek miatt fokozatosan veszti a támogatóit, hiszen nem látszik, hogy egységesen tudnának gondolkodni az ország vezetése érdekében. Kezdődött az egész azzal, hogy 2007-ben dicsőséges győzelmet arattak a parlamenti választáson a baloldaliak: Kevin Rudd lett a miniszterelnök, míg első női miniszterelnök-helyettesként Julia Gillardot köszönthették az ausztrálok. 2010 júniusában pont ő volt az, aki megpuccsolta felettesét, Rudd-ot – méghozzá Bill Shorten és David Feeney unszolására. Így egy párton belüli váltással a kormányfő személye is változott: Gillard lett az ország első miniszterelnöke. A váltásra egyébként azért is volt szükség, mert 2010 nyarának végén következtek az újabb szövetségi választások, Rudd népszerűségi indexe pedig a béka segge alatt volt, amivel nem lehetett választást nyerni. Végül ugyanannyi képviselői helyet szerzett a Munkáspárt az ausztrál alsóházban, mint Tony Abbott jobboldali koalíciója, de függetleneket maga mellé állítva Gillard alakíthatott kisebbségi kormányt.

Három évvel később aztán pont hasonló indokokra hivatkozva – Gillard és a párt népszerűsége volt alacsony a szeptemberi választások megnyeréséhez – tért vissza a megpuccsolt Rudd – aki már 2012-ben is bizalmatlansági indítvánnyal élt Gillard ellen, de akkor még a miniszterelnöknő hívei voltak többségben. 2013 júniusában azonban már nem: Rudd három év backbencherkedés után tért vissza az első vonalba – az őt korábban megbuktatni szándékozó Bill Shorten támogatását élvezve –, hogy kevesebb mint két hónapig legyen miniszterelnök. Merthogy következtek a 2013 szeptemberi szövetségi választások, amelyet annak rendje és módja szerint el is veszített a Munkáspárt. Így a három évvel korábban hoppon maradt Tony Abbott alakíthatott kormányt – aki azóta már tett egy-két érdekeset.

Előttem az utódom: Bill Shorten és Kevin Rudd

Nem csoda hát, hogy a szétcincált önbizalommal rendelkező párt ismét a váltás mellett kötelezte el magát – bár kétséges, hogy ez elegendő lesz-e a megújuláshoz (elvégre a magyar válogatott sem lesz jobb hosszú távon a szövetségi kapitány lecserélésével…) Éppen ezért ez volt az első tisztújító, ahol a helyi pártszervezetek is szavazhattak az elnök kilétéről, így nyerte el a párt – és az ellenzék – vezetését Bill Shorten. A pártelnök elsőként gyermekeinek és édesanyjának újságolta el telefonon, hogy mostantól ő vezeti a pártot.

First call to mum and the kids to tell them I’m new Labor Leader #thisislabor pic.twitter.com/npxDhnvbK1 — Bill Shorten (@billshortenmp) October 13, 2013

A választmány hétfőn ül össze, hogy megválassza az angolszász parlamentekben szokványos árnyékkormányok tagjait. Az azonban már bizonyos, hogy a párt jobbszárnyának széléről érkező Shorten helyettese a szélsőbalos Tanya Plibersek lesz.

Bill Shorten 1967-ben született, 2007-től parlamenti képviselő – ezt megelőzően az Ausztrál Munkások Unióját vezette hat éven át. A Rudd- és Gillard-kormányokban több miniszteri posztot is betöltött, többek között oktatási és munkahelyi kapcsolatokért felelős miniszter is volt.

Első felesége Debbie Beale, egy jobboldali képviselő lánya volt. Második felesége Chloe, akitől három lánya született. A családdal él a Chloe Shorten korábbi házasságából született két fiú is.

Ám a fordulatos sztorinak itt még nincs vége, ugyanis az Ausztráliában a királynőt képviselő főkormányzó, Quentin Bryce nem más, mint Bill Shorten anyósa. Tony Abbott találkozott is vele rögvest, ahol az összeférhetetlenség vádjának elkerülése végett a főkormányzó felajánlotta lemondását. Ám Tony Abbott azt végül nem fogadta el, két okra hivatkozva. Egyrészt pártja jókora többséggel rendelkezik az alsóházban, így Bryce-nak nem is igazán lenne esélye részrehajlásra, másrészt a főkormányzó mandátuma 2014 márciusában jár le, ezért – a stabilitás igényére hivatkozva – Abbott maradásra bírta II. Erzsébet ausztráliai képviselőjét.

Shorten eközben természetesen a megújulás és az egységbe kovácsolás mellett kötelezte el magát. A november közepén kezdődő parlamenti időszakról kijelentette, hogy kemény ellenzéki politizálást szeretnének folytatni, hogy visszanyerjék az elpártolt választók bizalmát. Az újdonsült pártelnök úgy véli, hogy most komoly lehetőséget kaptak arra, hogy a következő választásokig megmutassák: vonzó alternatívát nyújthatnak a jobboldallal szemben.

Annyi bizonyos, hogy Shorten jóval karizmatikusabb politikus, mint Anthony Albanese – akit még sokan esélyesnek tartottak a pártvezéri posztra és el is indult Shorten ellen –, ezen tulajdonsága pedig alkalmassá teheti arra, hogy Tony Abbott számára valós veszélyt jelentsen. De Shortennek mindenképpen folytatnia kell azokat a demokratikus reformokat, amelyeket a mostani tisztújítással kezdtek meg a Munkáspártban. Ugyanis a mai munkáspárti működés meglehetősen „elitista” abból a szempontból, hogy a kis helyi szervezeteknek vajmi kevés beleszólása volt a dolgok alakulásába. A bázisdemokrácia irányába való elmozdulás növelheti a választói bizalmat, így akár jobb eredményekhez is vezethet a következő választáson. Ahogy egy tapasztalt ausztrál kolumnista és egyetemi oktató, Michelle Grattan írta: Shorten megszerezte az állást, amit mindig szeretett volna, most meg kell mutatnia, hogy megállja-e a helyét.