Szocialista indítványra megszavazták a parlamenti képviselők, hogy a pártok mégiscsak kapjanak állami támogatást a választások esztendejében. S hogy az egész hajcihőnek mely párt az igazi nyertese? A Fidesz.

Még 2011-ben és 2012-ben a Mos Maiorum szerzőjeként kezdtem el érdeklődni a pártfinanszírozás mint olyan témája iránt, méghozzá annak apropóján, hogy Nagy-Britanniában akadtak olyan politikusok, akik szívesen növelték volna a pártok állami támogatását. 2012 elején egy újabb brit ügy kapcsán vettem elő a témát: januárban lényegében a párt adományozóinak adtak állami kitüntetéseket a konzervatívok – ugyanerre a munkáspártiak idején is volt példa. Aztán 2012 áprilisában is kipattant egy botrány: kiderült, hogy jó pénzért együtt lehet vacsorázni David Cameronnal.

S bár azóta nem figyeltem árgus szemmel a brit pártfinanszírozás rendszerének alakulását, a téma máig érdekel, így örömmel vettem, hogy a magyar Országgyűlés is elővette nemrégiben a kérdést. Cser-Palkovics András és Gulyás Gergely egyéni indítvánnyal kívánta átalakítani a kampányfinanszírozás rendszerét, amelyet tökéletesen összefoglalt Balogh Ákos Gergely a Mandineren – kiemelve a lényegi pontokat. Ezek egyike az volt, hogy a parlamenti pártok nem kaphatnak állami támogatást választási esztendőben. Természetesen ezzel minden jóérzésű állampolgár egyet tudott érteni, főleg azért, mert a rendszer így első blikkre nem is tűnt túlzottan részrehajlónak. Ám a pártok nyilvánvalóan kissé máshogy értékelték a tervezett rendelkezést, hiszen nekik az az érdekük, hogy minél több pénzből tudjanak gazdálkodni egy országgyűlési választási kampány során.

S mit ad Isten, nem sokkal később a szocialista Tóbiás József és Molnár Zsolt módosító indítvány nyújtott be, amelyet elfogadott az Országgyűlés június harmadikán. S hogy mi szerepelt ebben a módosítóban, és hogy kik fogadták el? Röviden ez a lényeg:

Az MSZP összességében nem valószínű, hogy túlzottan jól járt ezzel a húzással, mert bár több forint cseng majd a perselyben, de a választók nem igazán szeretik a pénzéhes pártokat. Sőt, nem is igazán adnának pénzt – főleg nem az ő adóforintjaikból álló államit – a pártoknak. Ráadásul a Jobbik számára is komoly támadófelületet adtak, igaz, a radikálisok lényegében minden ellenfelüket támadhatják majd. Számomra kissé meglepő volt, hogy az LMP képviselői is igennel voksoltak, elvégre a párt az átlátható pártfinanszírozás nagy barátja, s bár a rendszer jó eséllyel átláthatóbb lesz, mint az eddigi, a potenciális szavazóik az MSZP esetében már hangoztatott okok miatt nem fogják a feneküket földhöz csapni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a párt retorikájába belefér, hiszen korábban is azt hangoztatták, hogy inkább több állami forrást kapjanak a pártok, de legyen átlátható a pártfinanszírozás. Azaz ne az oligarchák pénzeljék a kampányokat – állították korábban.

Számomra úgy tűnik, hogy az egész ügynek egy igazi nyertese van, a Fidesz (a KDNP-ről ne beszéljünk, csak a Fideszen csüngve „vannak még életben”). Egyrészt nyilván ők is örülnek a pluszpénznek, másrészt az ő szavazóik a legkevésbé érzékenyek az ilyen jellegű botrányokra. Emlékezhetünk, hogy a trafikmutyi kipattanása sem eredményezett lényegi változást a párt támogatottságában – mind a Nézőpontnál, mind az Ipsosnál ezt mérték. Így különösebben emiatt az ügy miatt sem kell rettegnie Habony Árpádéknak.

Harmadrészt: jó ideje panaszkodik már arra az ellenzék, hogy szinte lehetetlen átvinni a kétharmados parlamenten saját törvényjavaslatot, vagy módosítót. Bezzeg most: a fideszes politikusok nagy kegyesen belementek abba, hogy ellenfeleik – és egyben saját pártjuk is – több pénzhez jusson. Ilyen „kegygyakorlásra” eleddig nem nagyon volt példa, így ez komoly érv lehet az elkövetkezendő egy évben. S bár a pofátlanság netovábbja volt ez a húzás, el kell ismerni, hogy ügyes volt. Well played, Fidesz, well played!