A Fővárosi Bíróság a napokban visszautasította a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nyilvántartásba vételi kérelmét – immár másodszor. Az okok: gondok vannak a névvalódisággal, túl általános az alapvető tevékenység megfogalmazása, nem csatoltak vagyonmérleget és eddigi tevékenységük „a pártként való működés komolytalan voltára utal”.
Az esemény kapcsán voltak, akik az aktust az „orbáni diktatúra” újabb megnyilvánulásaként értelmezték. De voltak olyanok is, akik azt kifogásolták, hogy a bíróság egy viccpártnak tett keresztbe, holott az nem veszélyes a demokráciára. (Persze a többséget egyáltalán nem hozta lázba a kérdés…)
Nos, az biztos, hogy a Fővárosi Bíróság nem önkényesen kaszálta el az MKKP beadványát, hanem az már a párttá alakulás formai kritériumainak sem tett eleget – mint azt láthatjuk a bírósági végzésben. A párt neve például nem utal annak a tevékenységére – amelynek leírása egyébként is totál általánosra sikeredett, mintha felcsaptak volna egy politikatudományi kézikönyvet és megnézték volna, mit (t)akar egy párt. Emellett vagyonmérleget sem csatoltak beadványukhoz, holott ez kötelező – igaz furcsa is egy előzmény nélküli, pénzforgalommal tehát bizton nem rendelkező szervezettől ilyet kérni, de a szervezet vezére, Kovács Gergely megoldotta a kérdést.
Ráadásul a bíróság szerint – amely egyébként leszögezte: „a humor politikában való megjelenítése nem elvetendő gondolat” – az MKKP-vezér korábbi, Indexnek tett kijelentései megkérdőjelezik azt, hogy a szervezet valóban részt kíván-e venni a közhatalom gyakorlásában, vagy csak poénkodik. Az MKKP egyébként harminc napon belül ismét benyújthatja a kérelmét – amit jó eséllyel meg is tesz, főleg, hogy szintén a minap jegyezték be pártként a Negyedik Köztársaságot.
Tény, hogy az ember pártot nem viccből alapít, hiszen az emberek érdekeinek képviselete nem lehet humor tárgya – hosszú távon pedig senkinek sem lehet érdeke, hogy komolytalanul képviseljék. Politikusnak se menjen az, akinek nincs elhivatottsága a maga „Ügye” miatt – ami miatt a politikába vágja a fejszéjét. A viccpárti politizálás többnyire nem is enged teret a felelősség vállalásának, ami pedig szerintem – és mondjuk Max Weber szerint is – az egyik legfontosabb kritériuma a „politikusságnak”.
Egy olyan párt, amely fűt-fát megígér és azok közül semmit sem teljesít – az MKKP ígéreteinek 100%-a ilyen – végső soron rombolja a társadalmi-politikai bizalmi viszonyokat, így a demokráciát mint olyat is. Persze lehetne mondani, hogy ugyanezt megteszik a „mainstream” pártjaink is, de a közélet mesterséges „komolytalanításának” kiszámíthatatlanok a hatásai. Lehet, hogy most vicces – bár nyilván ez is megítélés kérdése –, de a hosszú távú hatásai már nem feltétlenül lesznek humorosak.
Hozzá kell tenni továbbá, hogy több viccpárt – hivatalba kerülvén – letett a vicces nevekről és komoly, elvalapú politizálásba kezdett. A Lengyel Sörimádók Pártja például 1991-ben bejutott a Szejmbe – 16 képviselővel! –, majd két frakcióra szakadt (Kis és Nagy Sör), végül utóbbi Lengyel Gazdasági Programnak keresztelte át magát és komolyabban kezdte venni magát. A Kanadai Extrém Pankráció Párt már indulásakor szélsőbalos szervezetként határozta meg önmagát – amely kiléptette volna az országot a NATO-ból. Ám vezetője – egy pankrátor – sem 2000-ben, sem négy évvel később – egy másik párttal indulva – nem jutott a parlamentbe. Jón Gnarr, Reykjavík polgármestere pedig humoristaként – a Legjobb Párt színeiben – jutott hozzá a pozícióhoz, mára viszont felelős városvezetővé „érett”. Azaz egy viccpártnál a hangzatos ígéretek mögötti tényleges szándékok még annyira sem kiszámíthatóak egy (ir)racionális szavazó számára, mint a „mainstream” pártok esetében.
És akkor azt már csak fél mondatban említi meg az ember, hogy a szélsőséges véleményt megformáló MKKP pártként való bejegyzése mellett – a véleménynyilvánítás szabadságának fogalmát kiáltva – többnyire azok állnak ki, akik a szintén szélsőséges véleménnyel a közéletbe berobbanó Jobbik betiltása mellett kardoskodtak. Hogy is van ez? Quod licet Iovi, non licet bovi?
Összességében osztom a Fővárosi Bíróság azon véleményét, hogy a mai politikában és közéletben (is) szükség van humorra. Néha én is jókat derülök az MKKP egy-egy megnyilvánulásán, de úgy gondolom, hogy azért mindennek van határa, ez ebben az esetben az, hogy nem válnak párttá a kétfarkúak. Ha tényleg felelősen gondolkoznak, figyelembe véve az ország érdekeit, akkor nem rombolják tovább azt, ami már így is romokban hever.
