Sokáig reménykedtem, hogy az erdélyi politika, az erdélyi közbeszéd más, jobb, mint az anyaországi, ám egy nemrégiben lezajlott RMDSZ-EMNP-csörte révén felocsúdtam: ezen gondolat szép álom volt csupán. Ám a helyette létező acsarkodás többet árt, mint használ.

Tavaly decemberben még a CampusOnline hasábjain örvendeztem Demeter Szilárd EMNP-s kampánykreatív felelősséget vállaló döntése kapcsán, hogy az erdélyi politikai élet mennyivel korrektebb és felnőttebb módon működik, mint az anyaországi. „Van mit tanulni erdélyi testvéreinktől!” – zártam soraimat, ám az RMDSZ és az EMNP március végi acsarkodása rácáfolt ezen megállapításomra.

Románia regionális átszervezése már régóta a közbeszéd tárgya az erdélyi magyarok körében is. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára, Kovács Péter azzal gyanúsította az Erdélyi Magyar Néppártot, hogy „lemásolták” az átszervezéssel kapcsolatos, 2010-ben már benyújtott törvénytervezetét. Kovács szerint az EMNP „annyira el volt foglalva a területi autonómia kivívásával, hogy nem vette észre: Romániában hónapok óta folyik a közvita a régióátszervezésről, amely a magyar közösség megmaradása és gazdasági fejlődése szempontjából létfontosságú”. „Nincs azzal semmi baj, ha a néppárti politikusok egyetértenek az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezettel, de ne tegyenek úgy mintha feltalálták volna a meleg vizet” – zárta némi képzavarral sorait Kovács Péter, aki már régóta szálka az EMNP párbeszédre fogékonyabb tagjai körében. A néppártiak természetesen tagadták a vádakat, és részletekbe menően kielemezték, hogy hol és milyen különbségek találhatóak a két tervezet között.

Csak egyetérteni tudok Papp Attila Zsolt erdélyi magyar irodalmár, a Helikon szerkesztője és a Filmtett szerzőjének ezen – privát Facebook-adatlapján közölt – szavaival: „Nem az a lényeg, hogy – többé-kevésbé – ugyanazt akarjuk, és akár közösen is felléphetnénk érte, hanem azon vitatkozunk, hogy melyikünknek jutott eszébe hamarább és melyikünk akarja jobban. És ezen jól összeveszünk. Ha ennyire képes a politikai elitünk, akkor tényleg lehúzhatjuk a rólót. Vagy a vécén a politikai elitünket, mindenestül.”

Mert mégiscsak gáz, hogy a közös célokért nem együtt teper a két (vagy több) erdélyi magyar alakulat, hanem egymással acsarkodnak az udemerések és a néppártiak, miközben a kardcsörtetés által felvert por felett mosolyogva húzza meg a magyaroknak egyáltalán nem kedvező régióhatárokat a mosolygó – és egyébiránt nem hülye – Victor Ponta. Az, hogy kinek köszönheti a külhoni magyarság, hogy megosztották elitjeit, régóta vita tárgya – Orbán Viktornak szerintem van felelőssége ebben. Jelen esetben azonban nem ez az igazán fontos, hanem az, hogy az „oszd meg, és uralkodj!” elvből a románok jönnek ki végül a legjobban. Ezt kellene felfogni végre: összefogással párosuló reálpolitikával kell viseltetni a mindenkori hatalommal szemben. Ha ez nem sikerül, akkor tényleg lehúzhatják (lehúzhatjuk!) a rolót, kedves erdélyi barátaim!

A cikk másodközlés, elsőként a CampusOnline véleményrovatában, a Partvonal hasábjain jelent meg.