Már a címben is hazudok, mert nem is annyira évértékelés lesz ez, illetve majd kiderül hogy sül el. Egy igen kedves ismerős ajánlotta, hogy lelki bajokra jó lehet, ha kiírjuk azokat magunkból, így próbát teszek én is, hátha.


Azért mégis kezdjünk egy összegzéssel. Az év jól indult, elvégre a CampusOnline kezdett beindulni, rovatvezetőként ügyködtem, aztán elindítottuk a Mos Maiorumot, amiben vitathatatlanul elévülhetetlen (milyen jól hangzik ez így) érdemeim vannak. Ekkor még a tanszéken is ügyeskedtem, év második felében már alig, ezért ezúton is elnézést. Sőt, még a hallgatói önkormányzat is ott volt. No lényeg a lényeg, kezdtem igencsak kifáradni abban, hogy egyszerre ennyi mindent csinálok, a novemberi kolozsvári kiruccanás pont jókor jött. Életem legjobb hónapja volt, sok jó embert ismertem meg, s a visszatérés nem volt oly kellemes, mint a kint töltött hónap, újra vissza kellett térni a szürke hétköznapokba.
Aztán egy vizsgaidőszak, mely nem sikerült a legjobban (na jó, a legrosszabb volt), nagyrészt a fenti okok miatt, meg mert teljesen elszoktam a tanulástól, ami sose ment igazán. A család persze szidott rendesen, nem is csoda. A második félév eltelt, nagyrészt a szakdoga töltötte ki, ami amúgy végül nem is lett olyan rossz, legalábbis remélem. A vizsgaidőszakra már itt is kikészültem, minden téren, nem is sikerült teljesíteni mindent, így elmaradt a diplomázás. A család kvázi ki is tagadott emiatt (többek közt), én meg nyári egyetemeken (és az EFOTT-on - dolgozva) "pihentem ki" a dolgot. Ha minden jól megy, akkor augusztusban dolgozni fogok.
Mostanra meg ott tartok, hogy nem tudom hol tartok. A stabil pontok kezdenek eltűnni az életemből, folyamatosan köztes állapotban érzem magam, mióta ez a nemvégzős ügy kipattant. Nem tudok pihenni, nem tudok örülni, nem tudom kezelni az emberi kapcsolataim, nem tudom kezelni az emberi kapcsolataim, minden bizonytalanná vált. Egyik pillanatban biztos vagyok valamiben, a másikban meg már annak ellenkezőjében.
Az EFOTT-os meló (a CampusOnline főszerkesztő-helyetteseként én feleltem az ott készített tartalmakért) ráébresztett, hogy egyáltalán nem vagyok alkalmas ilyen jellegű feladatra - legalábbis jelenleg. Mivel rájöttem, hogy nem pálya ez a túlválallósdi, "le is mondtam" a posztról, amit már jó ideje nem láttam el maradéktalanul. Sajnálom is a dolgot, a lap a szívemhez nőtt, igyekszem segíteni ezentúl is, amiben tudok.
Igyekszem szétválasztani most, hogy mi az értékes és mi kevésbé az életemben, rendszerezni, átgondolni, értékelni, mert ahogy eddig mentek a dolgok, úgy nem mehet tovább. Jobban át kell gondolnom, mire  mennyi időt szánok vagy szánjak-e egyáltalán, mert ez volt életem gondjainak egyik legfőbb oka, a rossz időbeosztás. Ezért volt az, hogy a jó ötletekhez gyatra megvalósítás társult.
Na mindegy, a lényeg, hogy eljött a változás ideje, és komolyan egy ilyen klisével zárok, mint egy politikai programbeszéd. Úgyis 100 nap van az amerikai elnökválasztásig (ehh, javíthatatlan...)

Robert Fulghum egy mára már 75 éves amerikai bácsika, aki elgondolkodtató rövid történeteivel az amerikai bestsellerlistál élén is állt már. Általában azt írja le, hogy egy adott kis mozzanata az életének mivel kapcsolatban gondolkodtatta el, s ezen kis események többnyire mindenki életében megjelennek valamilyen szinten, így mindenki számára ismerős szituációk jelennek meg műveiben. Elgondolkodása elgondolkodásra sarkallja az olvasót. Lássunk tőle két rövid részletet a Mi a csuda? c. esszégyűjteményből (Robert Fulghum [2007]: Mi a csuda? Történetek és írások. Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest):

"Amikor először voltam Krétán falusi lakodalomban, én is maradtam a partvonalon, amikor a többiek belekezdtek. Nem vagyok görög. Nem úgy nézek ki, nem úgy öltözködöm, mint a görögök. És a görögök nem semmi lábmunkája megfélemlített. Ne csinálj hülyét magadból - gondoltam.
Egy idősebb nő - mintha gondolataimban olvasna - otthagyta a táncolókat, leült mellém és azt mondta:
- Ha nem áll be táncolni, végül hülyén érzi majd magát. Ha beáll, ugyancsak. Akkor meg miért ne táncolna? És hadd áruljak el egy titkot: ha nem áll be, mi is megtudjuk, hogy hülye. Ha viszont igen, jó véleménnyel leszünk magáról, mert legalább megpróbálta. És ha eleinte rosszul megy, mi meg kinevetjük, az csak nem bűn? Mind így kezdjük. Na, gyerünk!
Táncoltam.
Miért is ne járnánk a hülyék táncát, s miért ne röhögnénk mint a hülyék, miért ne viselnénk a hülyék hacukáját és törődnénk kevesebbet azzal, hogy jó benyomást tegyünk a többiekre?
Még mindig jobb nagyseggűnek lenni, mint nagyarcú baromnak." /Hülyék és nagyseggűek, 56-57. o.)/

A másik történet szintén csak egy részlet, és teljesen véletlenül megint köze van a görögökhöz:

"Ezt a levelet a hálaadás napját követő vasárnap délelőtt kezdtem el írni. Egyedül, a házam magányában. Odakint hideg volt, és viharos szél fújt. Hajnalban hó is esett - de nem maradt meg -, most épp csak szemerkélt az eső. Ami a hétvégét illeti, csak lassan, csak lassan, ez volt a jelszó. Zabkása és egy bögre forró kakaó. Otthon maradni. Lelassulni. Nyugi!
A rádióban a vezető hírekben az iraki tragédia és a vásárlási őrület szerepelt. Épp elkaptam az Elnők szombati rádióbeszédének a végét.
- Isten áldja Amerikát! - mondta az Elnök.
Bárcsak az lenne a hagyomány, hogy azok, akik minket képviselnek a nagyvilágban, azt mondanák: az Isten áldjon mindenkit, mindenhol.
Lekapcsoltam a rádiót, és elszakadtam a hírektől; sem megállítani, sem helyrehozni nem tudom, amiről szólnak. Egy barátom hívott Görögországból. Egy kérdéssel kezdte: Mi az ördögöt képzeltek ti, amerikaiak?
Nem tudom. Nem tudom. Szégyenkezem. A világméretű pazarlásért - legyen itt szó pénzről, jó szándékról vagy békéről. Szégyellem, hogy részese vagyok a hazugságoknak és a hülyeségeknek, és ezáltal én is bűnös vagyok. Úgyhogy letettem a telefont, hátat fordítottam a készüléknek, és kibámultam az ablakon, néztem, ahogy szakad a hó. Nyugalom. Legalább hétfő reggelig." /Ami megmarad (Levél egy távoli barátnak - kelt: hálaadás napja után), 60-63. o.)/

Bugárék öröme origo.hu

Ha kicsit több időm lenne mostanság, akkor valószínűleg nem ide írnám le gondolataim a szlovákiai előrehozott választásokkal kapcsolatban, de mivel nincs, így csak néhány gondolatot osztanék meg nem túl népes olvasótáborommal. Előrebocsátom, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit érzek, de hát ez van.

Érdekes és kifürkészhetetlen a választói lelkület. Nemrégiben a válság hatására a Smer sokat vesztett támogatásából, s a 2010-es választást úgy bukta el, hogy 5 százalékkal jobb eredményt ért el, mint 2006-ban. De a választók el is felejtették, hogy a válságkezelés nem volt zökkenőmentes, 10 százalékkal jobb eredményt értek el, mint másfél esztendeje. Na mindegy, Magyarországon sem szavaznak következetesen a választók...

Ficóék öröme TASR/Baumann

Igazán a magyar politikai képviselet érdekes számunkra. A MOST-HÍD bent maradt, igaz veszített népszerűségéből. 2010-ben még a szavazatok 8,12 százalékát szerezték, mára ez a népszerűség 6,9%-ra apadt. Sok mindennel lehet magyarázni ezt, a választói apátiával, azzal, hogy sokak szerint nem vált valóra Bugár víziója, a szlovák-magyar értelmes párbeszéd, de jó eséllyel a kormányzati szerepvállalás - és kudarc - is benne van a dologban.

Bugár Béla és Berényi József: más irány nol.hu

A Berényi vezette MKP-nek azonban most sem sikerült bejutnia, s a támogatottsága lényegében nem változott (4 század százalékot vesztettek). Berényi József a Felvidék.ma-nak adott interjújában azt mondta, hogy csalódottak ugyan, de a 110 ezer szavazat erőt ad nekik.
Nyilvánvalóan azzal mindenki egyetért, hogy jelen helyzetben az MKP bejutása sokban segíthette volna a felvidéki magyarság érdekérvényesítését. Régi kérdés viszont, hogy kisebbségi sorban az etnikai alapú politizálás vagy a többségi pártok politikájában való részvétel közül melyik a kedvezőbb. Mióta a Fidesz egyre erősebb hatással van a határon túli magyarok politikájára, egyre több törésvonal jelentkezett a határon túli értelmiségi körökön belül, s új pártok jelentek meg mindenütt. Én leginkább az erdélyi példát ismerem - családi kötődésem miatt -, ahol az RMDSZ alapításakor egy miniparlament víziója lebegett az erdélyi értelmiség szeme előtt. Más kérdés, hogy inkább baloldali kötődésű emberek kerültek a vezetőségbe, s az etnikai politizálás egyre kevésbé volt karakteres, a kormányzati pozícióért sok mindenről kellett lemondania az erdélyi magyarságnak. Aztán még két párt jelent meg az utóbbi időkben, mindkettő erős jobboldali karakterrel, Szász Jenőéket (Magyar Polgári Párt) Kövér László támogatja, Tőkés László és Toró T. Tiborékat (Erdélyi Magyar Néppárt) pedig a Fidesz. Ebbe a sorba illik a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, akik szintén jó kapcsolatot ápolnak a határon túli magyarság megosztásáért nagyban felelős Fidesszel.
Számomra szimpatikus új színt vitt ebbe (és a kisebbségi politizálásba) a MOST-HÍD. Megmondom őszintén, nekem nagyon tetszik, hogy a mérsékelt magyar és szlovák értelmiség nyitott egymás irányába, s közösen tevékenykednek, egy pártban. Igaz, a magyar túlsúly azért érezhető a párton belül, a 13 mandátumosból 9 magyar nemzetiségű.
Itthon sokan azzal vádolták meg őket, hogy kollaboránsok, mivel leülnek tárgyalni az eredetileg szociáldemokrata, valójában populista-nacionalista győztes Smerrel, de a párt terve éppen utóbbi irányvonal tompítása a kerekasztaltárgyalásokon.
Annyi szent, hogy a Smer győzelmével ismét cudar idők jöhetnek a határon túli magyar kisebbség számára, ráadásul a szlovák-magyar kapcsolatok megromlása is borítékolható, hiszen ne feledjük, hogy az EU normáival szembemenő szlovákiai nyelvtörvény, s a kettős állampolgárság tiltása Ficóék nevéhez köthető. De úgy vélem, hogy ha a MOST-HÍD netán sikeres négy évet tudhat maga mögött a most kezdődött ciklus végén (ami egy, a mostaninál jobb választási eredményben manifesztálódna), akkor végérvényesen kijelenthetjük, hogy a kisebbségi politizálás egy új, és sikeres (és ha sikeres, akkor lehet, hogy követendő?) irányát tudták bevezetni a magyarság gondolatvilágába. Én szurkolok nekik.

A választásról egyébként a Mos Maiorumon is írtunk, Hörcher Ferenc kommentálta a hétvége eseményeit.

Mint elmondta, a hideg olyannyira megviseli a MÁV-ot, hogy csak a mi vonalunkon, az utóbbi két napban összesen öt szerelvény robbant le, ezek mellett el is haladtunk utunk során. De amit ezek után mondott, az még siralmasabb képet fest a vasút helyzetéről.

Úgy véli, hogy a Malévot a BKV és a MÁV követheti, hiszen mindkettő a gödör szélén imbolyog. Harminc-negyven éves szerelvényekkel közlekednek, melyek már nem bírják a folyamatos, napi terhelést, javításukra viszont nincs pénz.

A hidegebb idő beálltával emiatt álltak le a szerelvények, amiket ezek után javítani visznek. Viszont a javítási metódus a következő: valószínűleg az öt gépből egyet végleg kivonnak a forgalomból, s szétszedik. Ennek az alkatrészeiből pótolják a többi hibás részeit. Ez önmagában egy gazdaságos folyamat is lehetne, ha nem derülne ki, hogy már vagy 15-20 éve folyamatosan ezt csinálják, azaz egyre kevesebb, összetákolt szerelvényen utazunk, melyek egyre kevésbé biztonságosak.

Más kérdés, hogy a vonalunkon nemrég (úgy egy éve tán?) üzembe álltak új villanyvonatok is, melyek tényleg összkomfortosak, tiszták, öröm rajtuk utazni. Csakhogy, a kalauz szerint ezek nincsenek visszafizetve, így 2-3 éven belül a MÁV-nak vissza kell szolgáltatni azokat, ha nem törleszti adósságát.

Akkor vajon mi lesz? Nem lesz már használható szerelvény, mellyel szállítani lehetne az utasokat? Összeomlik a közösségi közlekedés ezen formája? De ahogy a kalauz is mondta, hasonló problémákkal küzd a BKV is, elöregedett gépparkja, és hatalmas adósságai miatt.

A remény hal meg utoljára...