Az alkotmánykoncepcióban[1] szó szerint nem szerepel az Isten szó, azonban enyhe utalások vannak a kereszténységre és keresztény értékekre vonatkozóan. Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság a leendő alkotmány preambulumában mindenképpen említést tenne a kereszténység szerepéről történelmünkben. A keresztény értékrend megjelenik az alapvető rendelkezések között is: az Alkotmány „kiemelt védelemben részesíti a házasságot, mint a férfi és a nő legalapvetőbb és legtermészetesebb közösségét és az ezen alapuló családot.”[2] Az alkotmánykoncepcióban szó esik annak lehetőségéről, hogy az Országgyűlés kétkamarás lehetne, s a második kamarában a legfontosabb egyházak is képviselethez jutnának. Viszont ezeken kívül lényegében nem történik utalás a keresztény értékrend alkotmányban való megjelentetésére, erre inkább a politikai élet meghatározó szereplőinek nyilatkozatai utalnak.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes októberben egy interjúban kijelentette, ha rajta múlna, akkor az új alkotmány első mondata a Himnusz első sora, az „Isten, áldd meg a magyart!” lenne, és a preambulumban mindenképpen utalni kellene a Szent Koronára, valamint Magyarország kereszténységgel összefonódó ezeréves történelmére.[3]

Schmitt Pál köztársasági elnök úr is javaslatokat tett a készülő alkotmánnyal kapcsolatban, ezek egyik fő pontja „a kereszténységre való utalás az Alkotmányban.”[4] Szerinte „A legteljesebb értelemben vett magyar államiság a kereszténységnek a világi államra gyakorolt hatása folytán szilárdult meg, s mint erkölcsi útmutató töltött be rendkívül fontos szerepet az évszázadok során.” Ezért kellene a kereszténységre utalni az új alkotmány szövegében is, méghozzá a következő módon: „a Köztársaság valamennyi állampolgára, mindazok, akik hisznek Istenben, mint az igazság, jóság és szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket…” Tehát Schmitt utalna mind Istenre, mind a keresztény értékrendre, mindazonáltal belevenné a szövegbe azokat is, akik Istenben, vagy a kereszténységben nem hisznek (ez lényegében az 1997-es lengyel alkotmány verziója, l. lejjebb).

Az Alkotmány-előkészítő bizottsághoz ezen kívül rengeteg javaslat[5] érkezett a készülő alkotmánnyal kapcsolatban, ám időszűkében sajnos nem tudtam átolvasni ezeket, csak kis hányadukat.

A köztársasági elnök megemlíti, hogy áttekintette az európai alkotmányokat a kereszténységre való utalás nyomait kutatva, s a lengyel példát tartja leginkább szem előtt tartandónak. Jelen írásomban igyekszem minél több példát felsorolni, nem csak a jelenből, valamint nem csak Európából hozva ezeket.

Az isteni legitimáció gondolatköre már egészen a középkorig visszanyúlik az európai alkotmánytörténetben.[6] Mindez az abszolutizmus, majd a felvilágosult abszolutizmus korában tovább folytatódott, az egyik legelső alkotmány, melyben nem volt az uralkodónak isteni legitimációja az 1791. szeptember 3-i francia alkotmány.[7] Ez volt az első olyan monarchia tehát, ahol az uralkodó hatalmát nem Istentől eredeztették. Az, hogy Isten szerepel-e az alkotmányban sokkal érdekesebb kérdés a polgári alkotmányok megfigyelése esetén. Alapvetően a polgári alkotmányok nem hivatkozhatnak Istenre, mint a hatalmat legitimáló erőre[8], hanem a nép akaratából eredeztetik a legfőbb hatalmat (mely gondolat már a 17. században megjelent), mégis akadnak kivételek.

Ezek közül az egyik a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es, Bonnban elfogadott alkotmánya.[9] Ennek preambulumában olvasható a következő szövegrész: „Isten és ember előtti felelőssége teljes tudatában, attól az akarattól átitatva, hogy mint az egyesült Európa egyenjogú tagja a világbékét szolgálja, a német nép alkotmányozó hatalmánál fogva meghatározza alaptörvényét.”[10] Valószínűleg azért fogalmaztak így az alkotmányozók, hogy mutassák a németek elköteleződését a Nyugat felé, s elhatárolódását a diktatórikus hatalomtól.[11] Azonban itt is az derül ki, hogy a legitimáló hatalom nem Isten, csak megemlítik (miként a hatályos lengyel és ukrán alkotmányban is). Ám léteznek olyan alaptörvények is, melyek valóban Istentől eredeztetik a hatalmat, mégsem monarchikus berendezkedésűek.

Erre példa az 1975-ös görög alkotmány[12] (melyet azóta többször módosítottak). Ennek bevezetőjében a harmadik cikkely az állam és egyház kapcsolatát taglalja, a következő kezdéssel: „Görögország államvallása a görög katolikus vallás. Az Egyház Jézus Krisztus urunkat tekinti fejének...” Az ország vezetői tehát egyértelműen elkötelezték magukat egy adott vallás iránt, így az alkotmányban többek közt azt is szabályozzák, hogy hogyan lehet a Szentírást fordítani.

Hasonló hitbuzgalom árad Írország és Málta alapokmányaiból is. Az ír alkotmányt még a második világháború előtt, 1937-ben fogadták el[13], s ez is különleges jogokat biztosít az állam legnagyobb egyházának, a katolikusnak, amiből azonban -Éamon de Valera hatására- mégsem lett államegyház.[14] Mindenesetre több helyen is szerepelnek benne privilegizált helyzetben katolikus értékek (pl. a válás tiltása), valamint a szövegezés terén is megjelenik ez, pl. „A legszentebb Szentháromság Isten nevében...”, vagy „alázatosan elismerve kötelezettségeinket a mi Urunk, Jézus Krisztus felé...”[15], valamint „az állam elismeri, hogy a mindenható Istent illeti a hódolat.”[16]

Málta alkotmánya[17] (1964), Írországgal szemben államvallásként definiálja a római katolikus vallást, ráadásul a második cikkelyben odáig megy, hogy „az Apostoli Római Katolikus Egyház szervei jogosultak és kötelesek a jó és rossz tanítására.”[18]

A fent említett országokban az a közös, hogy mind Európa vallásosabb országai közül valók. Ám vannak kevésbé hívő lakossággal rendelkező országok, melyek ugyancsak szükségét érezték annak, hogy említést tegyenek alapokmányukban Istenről, viszont ezek szinte mind monarchikus berendezkedésűek (pl. Norvégia, Svédország, Liechtenstein).

Hogy Európán kívülre is tekintsünk, megemlíteném Kanadát. Az ország alkotmányának[19] (1982) preambuluma kinyilatkoztatja, hogy „Kanada olyan elveken alapul, amelyek elismerik Isten felsőbbségét és a jog uralmát.”[20] Ezzel szemben meglepő, hogy az Amerikai Egyesült Államok, ami köztudottan vallási alapon szerveződött (a „polgári vallás” kifejezést használja Samuel P. Huntington[21]), alapokmányában[22] nincs említés felsőbb hatalomról, mindössze a dátumozásnál („az Úr 1787. esztendejében”), amire a neokonzervatív képviselők előszeretettel utalnak. Viszont mind az ötven szövetségi állam említést tesz Istenről a maga szövetségi alkotmányában, ezen kívül a Függetlenségi Nyilatkozat[23] (1776) is megemlíti a Természet Istenét, valamint utolsó mondata így kezdődik: „Az Isteni Gondviselés Védelmébe vetett szilárd hittel...”

Nem meglepő módon a közel-keleti országok többségében hivatkoznak az alkotmányban felsőbb hatalomra, így Szaúd-Arábia esetében is. 1992-es alkotmányában[24] már a preambulum első cikke leszögezi, hogy az államvallás az iszlám, valamint hogy az ország igazi alkotmánya az „Isten Könyve és Próféta Szunnája.”

Nyilván ezek csak kiragadott példák, melyek azonban tökéletesen szemléltetni tudják, hogy az alapokmányokban nem példa nélküli a felsőbb hatalomra való hivatkozás, sőt, kevésbé vallásos országok esetén is megjelenhet Isten az alkotmányban.

Az alkotmánykoncepció, valamint a Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvény szövege („Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, akik, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura...”[25]) alapján lényegében kijelenthető, hogy szerepel majd az új alkotmány szövegében valamiféle utalás Istenre, a keresztény értékekre. Valószínűleg sokan támadni is fogják emiatt az alkotmány szövegezőit.

A modern kor alkotmányozási folyamatai során többször is vita kerekedett arról, hogy szó essen-e Istenről az adott alkotmányban, ez történt az Európai Unió alkotmánya kapcsán is. A vitát az ateistákat és agnosztikusokat védelmező baloldaliak nyerték, így az Unió alkotmányát meglehetősen jellegtelen preambulummal látták el.[26] Valószínűsíthetően a hazai baloldal érvrendszerének is ez lesz a fő eleme: gondolni kellene a nem vallásos állampolgárokra is, hiszen ők is a társadalom tagjai, nem zárhatja őket ki saját országuk alkotmánya. Egy másik érv Isten szerepeltetésével szemben, hogy gondolni kellene arra is, mennyire lesz vallásos a magyar társadalom 10, 20, vagy akár 50 év múlva, amikor a most még csak készülő alkotmány várhatóan életben lesz. A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy a hívők aránya fokozatosan csökken[27] az országban, Közép-Kelet-Európában Magyarország lakossága az egyik legkevésbé vallásos[28](igaz, világszerte viszont nő a katolikusok aránya[29]). Ha most említést teszünk Istenről és vallásról az alkotmányunkban és (ahogy várható) a hívők aránya fokozatosan csökkenni fog, akkor -az érvrendszer szerint- a társadalom tagjai egyre inkább el fognak távolodni saját alkotmányuktól, nem fogják magukénak érezni azt.

Isten szerepeltetése mellett érvelőknek valamivel könnyebb dolguk van. Ennek az érvrendszernek az az alapvető gondolata, hogy az alkotmány preambulumában (ha készül egyáltalán, hiszen az EU-tagállamok alkotmányainak csak kb. felében van bevezető szöveg) utalni kellene az adott ország történelmi hagyományaira (pl Szlovákia a Morva Birodalomról, valamint Cirillről és Metódról tesz említést preambulumában[30]). Magyarország esetében a kereszténységre való utalás tűnik a legkézenfekvőbbnek, mellyel feleleveníthetőek többek közt az államalapítás pillanatai, valamint a törökellenes küzdelmek („a kereszténység védőbástyája”[31]) is. Az ilyen bevezető szövegekben fontos elköteleződni egyfajta értékrendszer mellett, melyre hitvallásként is lehet tekinteni. Történelmi múltunkból kifolyólag a keresztény eszmerendszer tűnik a legmegfelelőbbnek eme szerep betöltésére. Ráadásul egyesek szerint (pl. Mezei Balázs vallásfilozófus[32]) az emberi jogok mind a vallásszabadság eszményéből fejlődtek ki, így érdemes lenne a jogok végső forrásaként Istenre hivatkozni az alkotmány bevezetőjében.

Láthatóan érdekes vita, hogy Isten szerepeljen-e az alkotmányban, és ha igen, milyen mértékben, milyen formában. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne a történelmi egyházak képviselőire is odafigyelni a téma kapcsán. Balázs Béla kaposvári püspök szerint az Istenre való utalás nem szükségszerű, hiszen azzal „politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk.”[33] Ittzés János evangélikus elnök-püspök hasonló véleményen van: „nincs szükség arra, hogy külön deklaratív formában történjen hivatkozás Istenre, a keresztyénségre.”[34] Erdő Péter esztergom-budapesti érsek (mellesleg civilben egyházjogász) nem tett egyértelmű állásfoglalást, viszont „felvetette a vasárnap mint munkaszüneti nap alkotmányos védelmének szükségességét.”[35] A magyarországi történelmi egyházak képviselői tehát nem állnak ki egyértelműen az Alkotmány-előkészítő bizottság ötlete mellett.

Úgy gondolom, hogy esetleges áthidaló megoldásként Isten helyett Szűz Máriára is lehetne hivatkozni. Igaz, hogy személye egyértelműen a római katolikus valláshoz kötődik, ám történelmi és népi emlékezetben betöltött szerepe miatt szerintem alkalmasabb lehetne, mint a viszonylag semleges „Isten” szerepeltetése. Szűz Mária volt az, akinek -a legenda szerint- oltalmába helyezte az országot és annak népét az államalapítónak tekintett Szent István királyunk.[36] Az egykoron oly elterjedt Szűz Mária-kultusz lehet ennek a lehetőségnek fő legitimáló ereje, bár nyilvánvaló, hogy a baloldal ezt a variánst is erősen támadná, viszont a radikális jobboldal (a Szent Korona-tan legfőbb támogatói) számára elfogadható lenne.

Mindazonáltal ildomosnak tartanám, hogy valamilyen formában utalás történjen keresztény múltunkra, igaz, nem olyan formában, mint Semjén Zsolt javasolta. Jobbnak tartanám a svájci megoldást (akik a „Mindenható Isten nevében...” kezdőformulát alkalmazták 2000-es alkotmányuknál[37]), viszont nagy valószínűség szerint a lengyel változatot fogják követni az alkotmány szövegezői („Mi a Lengyel Nemzet – a Köztársaság valamennyi polgára, mindazok, akik hisznek Istenben mint az igazság, jóság és szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket (…) ismerve felelősségünket Isten és saját lelkiismeretünk előtt”[38]). Ennek megfelelően -kompromisszumos megoldásként- valószínűleg olyan utalás szerepel majd Istenre az új alkotmány preambulumában, melyhez kapcsolódik majd egy kitétel a nem hívőkre való tekintettel (Schmitt Pál köztársasági elnök is hasonló megoldást ajánlott, lásd fentebb).

Összességében úgy gondolom, hogy nincs annak akadálya, hogy az új alkotmányban hivatkozzanak Istenre, hiszen ez utalás lehet Magyarország történelmi hagyományaira és évszázadok során kialakult értékrendjére, ráadásul külföldi példák is igazolják azt, hogy igazán nagy társadalmi felbolydulást nem tud okozni egy ilyen cselekedet.